Felavatták Für Lajos síremlékét Egyházasrádócon
Képgaléria megtekintése2014.10.31. - 18:00 | vaskarika.hu / MTI - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Katonai tiszteletadás mellett felavatták Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapítója síremlékét szülőfalujában, a Vas megyei Egyházasrádóc református temetőjében pénteken.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a kegyeleti megemlékezésen kiemelte: Für Lajos 1956 egyik egyetemista hőse, segédmunkás és akadémiai doktor, a nemzeti ellenzék egyik alapembere, Magyarország rendszerváltoztatás utáni első honvédelmi minisztere volt. Hozzáfűzte: földműves családban született, a szülői házból a tisztességet és becsületet, az elkötelezettséget és hitet, a nagy munkabírást, a munka szeretetét és a hazaszeretetet vitte magával.
Történész diplomáját 1954-ben a debreceni egyetemen szerezte, ahol tanársegédként kezdett tanítani; társaival megszervezték a Kossuth Kört; 1956. október 23-án pedig az egyetemisták megmozdulásainak egyik fő szervezőjévé vált, a Forradalmi Bizottmány titkárává választották. Október 4-én letartóztatták, egy hónapig fogva tartották, majd amikor végül elengedték, elhatározta, hogy külföldre megy, de 1957 májusában az amnesztia hírére hazatért Párizsból. Tudta, hogy mindent újra kell kezdenie, de nem panaszkodott, "emelt fővel fizette meg 1956 árát" - mondta Hende Csaba.
Volt állásnélküli könyvtáros, rakodómunkás, majd általános iskolai tanár, az 1960-as évek közepétől a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban dolgozott, 1971-ben kandidátusi címet szerzett; 1983-tól akadémiai doktor, főiskolai, majd egyetemi tanár lett. Hende Csaba rámutatott: Für Lajos élete során vállalt minden értelmes kockázatot, részt vett a monori találkozón és ott volt Lakitelken is, társaival megalapította a Magyar Demokrata Fórumot.
Felidézte: Für Lajos a rendszerváltás után országgyűlési képviselő, majd honvédelmi miniszter lett, ott volt, ahol a kor legfontosabb döntéseit hozták, ott volt, amikor a Varsói Szerződés feloszlatásáról döntöttek. Minisztersége idején zajlott a szovjet csapatok kivonása, de a délszláv háború is. Minisztersége idején született meg az új honvédelmi törvény, alkották meg az új katonai szabályzatokat, a néphadseregből négy év alatt honvédség lett.
Az 1994-es vereség a padlóra küldte az MDF-et, "az egyéni ambíciók széttépték a pártot", amelyet elnökként Für Lajos sem tudott megmenteni, ezért vállalva a következményeket, kilépett a pártból - emlékezett Hende Csaba. Hozzáfűzte: a politikától való visszavonulása után sorra jelentek meg könyvei, amelyben történelmünk sorskérdéseivel foglalkozott. Für Lajos aktív volt egyházában is, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoki tisztségét is betöltötte. A politikust 1997-ben a francia Becsületrenddel is kitüntették.
Szakál Péter református esperes a síremléket megáldva azt mondta: a 2013. október 22-én elhunyt Für Lajos szerénysége mutatkozik meg abban, hogy szülőfalujában nem a díszsírhelyek egyikében nyugszik, hanem kérésének megfelelően szülei mellett helyezték végső nyugalomra.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás