A Büki Advent 2014 részletes programja
2014.11.20. - 12:00 | Büki László 'Harlequin'
Karácsonyváró készülődéssel, gyertyagyújtással, kézműves vásárral és az ünnep meghittségét kiteljesítő koncertekkel várnak minden érdeklődőt a Büki Advent programjaira.
Advent kezdetét a Karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól számítjuk. Ezzel kezdődik az egyházi év is, mialatt Jézus születésére készülünk fel. A szó jelentése pedig nem más, mint az Úr eljövetele. Időpontja évről évre változik, idén Advent első vasárnapja november 30-ra esik. Ezt mindig Szent András napjához legkorábban eső vasárnaphoz igazítják. Az első vasárnap uralkodó színe a lila, akárcsak a templomi terítő vagy a papon lévő ruha színe a szertartáson.
Advent második vasárnapján, csakúgy mint az elsőn a lila a fő szín. Harmadik vasárnap december 14-e, mely az Adventi várakozás második felét jelzi. Itt már az eddig uralkodó lila színt felváltja a rózsaszín, mely az öröm szimbóluma. A negyedik vasárnap pedig december 21-e lesz, mikor is együtt ég a négy láng, a bűnbánatot idéző harmadik lila színnel.
A szent kört életre hívó Adventi koszorú az örökkévalóság jelképe, a teljesség, a végtelenség maga. A rajta lévő négy gyertya a négy vasárnapot jelképezi. Minden héten egy-egy új gyertyát gyújtunk meg rajta. Ezek az égő gyertyák pedig segítenek lelkileg felkészülni az év legszeretetteljesebb ünnepére, a Karácsonyra.
Büki Advent 2014
november 30.
14.00 - 19.00 Kézműves vásár
14.00 - 17.00 Karácsonyváró kézműves játszóház
16.30 Csodaország Óvoda Katica csoportja
17.30 Répcementi Férfikar
18.00 Gyertyagyújtás
18.15 Zabszalma együttes Csillagcsengő című ünnepi műsora
december 7.
14.00 - 19.00 Kézműves vásár
14.00 - 17.00 Karácsonyváró kézműves játszóház
15.00 A Büki Birkózó Club és a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár karácsonyi Sportgálája (Sportcsarnok)
18.45 Keltike Népdalkör
19.00 Gyertyagyújtás
19.15 Büki Női Kar
december 14.
14.00 - 19.00 Kézműves vásár
14.00 - 17.00 Karácsonyváró kézműves játszóház
16.00 Clemens Madrigálkórus - Danica Horvát Kórus
17.00 MASZK Bábszínház: Betlehemi történet
18.00 Gyertyagyújtás
18.15 Meggie és Peltzer Géza ünnepi műsora
19.00 Betlehemezés a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttessel
december 21.
14.00 - 19.00 Kézműves vásár14.00 Karácsonyváró kézműves játszóház
15.00 Csillag Musical Társulat: Hókirálynő - mesemusical H.C. Andersen története alapján
16.30 Az Ünnepi kalács. Vásári bábjáték Paprika Jancsi főszereplésével, a Paprika Jancsi Bábszínház előadásában
17.30 Sok-Szín Pad Társulat: Melyiket a kilenc közül? Karácsonyi történet Jókai Mór novellája alapján
18.00 Gyertyagyújtás
18.15 A Tarisznyások együttes zenés ünnepi műsora
Helyszín: Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár - Atrium, Színházterem
A programok rossz idő esetén is megrendezésre kerülnek!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás