1974-ben készült a ma már klasszikusnak számító amerikai horrorfilm, a Texasi láncfűrészes mészárlás. Több remake is készült azóta, melyek között volt természetesen látványosabb, nagyobb költségvetésű, és kevésbé jól sikerült is. Konklúzió: mindig keressük az eredetit. Nekünk, mai embereknek nehezünkre is esik olyan filmet befogadni, ami nem a látványról és könnyen emészthető mondanivalóról szól, ám ha mégis belebotlunk egy-egy effajta klasszikusba, akkor az nagyon tud ütni...

A háttérben ropogó tűz neszébe halkan vegyült bele a fuldoklásom hangja, amit a fél bejgli és a tej kombinációja okozott, kiváltója pedig az Apnoé Powerfolk volt. Az ember vígan reggelizik, erre szembejön egy fotó a neten: egy nem teljesen normális ember egy szál köpenyben, fenyegető tekintettel, kezében láncfűrésszel épp halálra rémít valakit. Amikor megláttam, hogy Mesó az, az Apnoéból, és nem mellesleg lenyeltem végre a bejglit, röhögés váltotta fel a kezdeti sokkot. Tudtam én, hogy nem hétköznapi a banda, de erre azért nem számítottam. Első dolgom volt rákérdezni a történtekre, és bevallom, a frontember válasza engem is meglepett: workshopot tartottunk.

- Láncfűrésszel?!

- Nem, az csak a hangulat kedvéért volt, na meg hogy legyen mit aprítanunk ...a cserépkályhába.

- Mi volt akkor, ami miatt összejöttetek?

- Elindítottunk egy népzenei workshop-sorozatot. Első alkalommal kalotaszegi dallamokat hangszereltünk át klasszikus vonósbandáról (hegedű, brácsa, bőgő) powerfolkra. Különösebb apropó nincs, hacsak nem az, hogy a kalotaszegi zenei hagyomány különösen gazdag és kiforrott, a harmonizálás a hatvanas évek előtti jazz gondolkodásmódjával rokonítható.

- Tehát egy új sorozatról van szó. Az emberek általában a két ünnep közti időszakban pihennek, örülnek egymásnak, a családjukkal vannak. Van valami oka, hogy ti mégis pont most kezdtetek bele ebbe?

- Szerettük volna, ha még 2014-ben történik, ugyanis az általunk elmuzsikált táncrend ("egy teljes magyar pár: legényes, csárdás és szapora") első dallamát 1964-ben, tehát épp fél évszázada játszotta fel egy népzenegyűjtőnek egy kiváló prímás, Varga Márton ("Csipás Marci") és egy szintén kiváló brácsás, Bunyi József Bánffyhunyadon. Ilyen módon tehát tulajdonképpen tisztelettel adózunk a régi muzsikusok emlékének. 

- Lesz-e érezhető lenyomata ennek az Apnoé dalaiban?

- Azért kezdtünk el a gyökerekhez nyúlni, mert tudjuk, hogy olyan értékeket máshol nem találunk. Ráadásul eredeti felvételek alapján dolgozhattunk, amit nem sokan mondhatnak el az országban. Hogy ennek lesz-e lenyomata? Biztosan. Én népzenészként már régóta ebben a világban élek, és látom a srácokon, hogy nagyon inspirálja őket is. A powerfolk pedig erről szól: a népzene erejét megtartva saját, mai szájízünk szerint muzsikálni.

- A fotót már láttam, lesz-e valamilyen hallható bizonyítéka is annak, hogy muzsikáltatok, és nem láncfűrésszel gyilkolásztatok?

- Ha már összejöttünk, természetesen készítettünk róla egy videót, ami a zenekar honlapján, a Facebookon és Youtube csatornánkon is megtalálható. ...bár akkor még nem alibinek szántuk.

A válaszokat megkaptam, örültem is neki, mert kevés zenekar tesz ilyet manapság. Jó tudni, hogy van, aki a felszínesség helyett a hitelességre voksol, és ezzel tényleg eredetivé és egyedivé teszi a produkcióját. Az Apnoé ilyen. Reménykedjünk, hogy tíz év múlva nem a '74-es Texasi láncfűrészes ötvenedik évfordulója inspirálja őket majd.