Megszentelték a Múzeumfaluban a perenyei kápolna mását
Képgaléria megtekintése2009.06.07. - 20:45 | Fotók: Nagy Dániel
A Vasi Múzeumfaluban felavatásra került a perenyei kápolna mása, ezzel a skanzen valódi faluképet hangsúlyozó fejlesztési koncepciójának első lépése valósult meg június 6-án. A kápolna keresztjét és harangját tűzoltók emelték a helyére, kulcsát pedig - a múzeum fenntartója nevében, jelképesen - Kovács Ferenc, közgyűlési elnök vette át.
A 35 éve megnyílt Vasi Múzeumfalu félköríves utcasorának házai a síkvidéki területek tájegységeit, a megyében élő nemzetiségeket, mesterséges dombja pedig az Őrség és a szomszédos szlovének szeres településeit mutatja be. A régóta tervezett második építési ütem célja az, hogy valódi faluképet jelenítsenek meg. Ennek első épülete a most elkészült kápolna, amely a település központját jelképezi.
A szőlőhegy pincéinek felépítése óta ez az első beruházás, amely a Skanzen végleges képéhez hozzájárult. A kápolna eredetije Perenyén található, 1800-ban épült, barokk stílusban, amelyet a faluközössége fogadalomból épített. A most felszentelésre került kápolna ennek a valósághű másolata, az Oktatási és Kulturális Misztérium, valamint a fenntartó Vas Megyei Önkormányzat anyagi támogatásával, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága és a kivitelezők összefogásával épült fel.
A Vasi Múzeumfalu történetében jelentős eseményre különleges gondossággal készültek a szervezők. Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Cseri Miklós, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója mondott avatóbeszédet. A kápolna kulcsait a múzeum fenntartója nevében jelképesen Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke vette át. A kulcs átadása után, Takács István zalaszentbalázsi kovács illesztette helyére a keresztet, a szombathelyi tüzoltóság által biztosított daruskocsiról. Mivel a kápolnát a vasi skanzen lakóházai révén képviselt felekezetek használják, ezért az ökumenikus áldással nyílt meg. A felszentelést Jakab Bálint református lelkész, Hasza Mónika szombathelyi evangélikus segédlelkész valamint Rostáné Piri Magdolna, a Vasi Evangélikus Egyházmegye esperese végezte el. Ezek után megáldották a harangot is, amely Gombos Miklós őrbottyáni műhelyében készült. A szentelések után a perenyei képviselők a kápolna mögött hársfát ültettek. A Páduai Szent Antalnak szentelt kápolna előtt ezt követően szlovén-magyar nyelvű „búcsúi" szentmisét tartottak.A kápolna és harangjának szentelése a Falu Napja rendezvénysorozata részeként, a Vasi Múzeumfaluba elhozott felsőszölnöki boronafalú füstösházban, a falu búcsúján történt meg. Ez alkalomból M. Kozár Mária néprajzkutató és Takács Adrián tanár, önkormányzati képviselő nyitotta meg a falu életét bemutató kiállítást, ahol közreműködött a Magyarországi Szlovének Szövetsége Felsőszölnöki Népdalköre, a szombathelyi Szlovén Önkormányzat Szombathelyi Nefelejcsek Népdalköre és a Magyarországi Szlovének Szövetsége Felsőszölnöki Néptánccsoportja.
A nap során kézműves bemutatók, helyi ételek kóstolója, ének- és tánctanulás is várta az érdeklődőket, akiket az új kápolna melletti területen hagyományos búcsúi forgatag, kegytárgy-árusok, gyertyások, mézesbábosok, vásárosok, mutatványosok is szórakoztattak.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás