Igazi meglepetés: Zorán is fellép A Dal 2015 középdöntőjében

2015.02.20. - 13:40 | vaskarika.hu / MTI - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Igazi meglepetés: Zorán is fellép A Dal 2015 középdöntőjében

Hat angol nyelvű és három magyar dal hangzik el A Dal című válogató és showműsor szombati második középdöntőjében, ahonnan újabb négy produkció jut a február 28-i döntőbe. A győztes képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Bécsben. A szombati második középdöntő előtt már óriási az izgalom.

HIRDETÉS

Az M1-en és a Duna World csatornán élőben látható második középdöntőben kilenc előadó áll színpadra, közülük három a zsűri, egy a közönség szavazataival kerül a fináléba. Akárcsak az egy héttel ezelőtti első középdöntőben, a versenyzőknek lehetőségük volt az elődöntőben megismert dalt újrahangszerelni, a szöveget megváltoztatni, a látványt átalakítani, a legtöbben éltek is ezzel a lehetőséggel.

Két produkcióban is testvérek szerepelnek most szombaton. A fiatal zenészek által alkotott négytagú Passedban, amely megnyerte a január 24-i első elődöntőt Mesmerize című dalával, a Nizalowski ikrek lépnek színpadra: Dorottya énekel, Fanni hárfázik.

Éliás Gyula Jr. Run to You című dalát a Fourtissimo együttessel közösen adja elő: a formációban négy testvér zenél, Kuna Valéria és Gyula trombitán, Kuna Bence kürtön, Kuna Márton pedig harsonán játszik.

A második középdöntő résztvevői közül szerzett már korábban eurovíziós tapasztalatokat Gájer Bálint (2015-ös dalának címe That's How It Goes), Szűcs Gabi (Úgysem felejtesz el), valamint Wolf Kati (Ne engedj el!), aki 2011-ben Düsseldorfban képviselte Magyarországot .

A Dal mezőnyének elődöntőiből továbbjutottak közül ugyancsak most szombaton lép színpadra Ív (Katona-Zsombori Éva) Fire című dalával, Oláh Gergő A tükör előtt című számmal, valamint az Other Planet, amely az Untold Storyt adja elő.

A döntőbe jutott versenyzők, Szabó Ádám, Csemer Boglárka Boggie, Mujahid Zoltán és a Spoon együttes (b-j) az Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal című televíziós showműsor első középdöntőjében 2015. február 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Most szombaton is láthat a közönség egy extra produkciót A Dalban. Zorán a Nekem nem elég című dalát fogja előadni, kísérnek az MR Szimfonikusok Balogh Sándor vezényletével. A szám eredetije az énekes 1977-es első szólólemezén szerepel, a szerző Presser Gábor és Sztevanovity Dusán.  

A Dal extra fellépője az után következik, hogy lement az összes versenyben részt vevő produkció és a kapott pontszámok alapján már látható, ki lesz a három biztos továbbjutó. Zorán előadása alatt a nézők már szavazhatnak azon kedvenceikre, akiket negyedikként szeretnének bejuttatni a döntőbe. A finálé nyolcas mezőnye a most szombati adás végére alakul ki, az előadók pedig már csak egy lépésre lesznek a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon való megmérettetéstől.

Már a döntőben
Az egy héttel ezelőtti első középdöntőből a zsűri döntése alapján Csemer Boglárka Boggie (Wars For Nothing), Szabó Ádám (Give Me Your Love) és Mujahid Zoltán (Beside You), míg a közönség szavazataival a Spoon (Keep Marching On) jutott be a döntőbe 

Az első középdöntőről itt írtunk:

A nap, amikor Pierrot bekeményít... - A Dal 2015 - 4. adás (1. középdöntő)

2015.02.16. - 00:20 | Orsó - Fotók: MTVA

A nap, amikor Pierrot bekeményít... - A Dal 2015 - 4. adás (1. középdöntő)

Az első elődöntő izgalmakban ugyan nem bővelkedett, de azt tapasztaltuk, hogy az elhangzott dalokon sok esetben változtattak, szerencsére általában a dal előnyére. Egyébként ment minden a maga megszokott útján, Tatár Csillára újabb ronda ruha került, Harsányi Leventében meg maximum a tornacipője volt érdekes. Az egyre megszokottabb közhelyeket pufogtató zsűritagok közül azonban ma este külön is kiemelkedik Pierrot, aki elkövette azt a baklövést, ami számomra innentől kezdve az ő szakmaiságát, hozzáértését és úgynevezett profizmusát a nullával teszi egyenlővé.

Új hozzászólás