A Dal: Kovács Kati, Byealex, Walkó Csaba az esélyekről
2015.02.25. - 22:00 | vaskarika.hu - Fotók: MTVA
Kovács Kati Gájer Bálintnak, ByeAlex Ívnek, Walkó Csaba a Passednek szurkol A Dal szombati döntőjében. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének nagy nevei az MTI-nek véleményezték A Dal 2015-öt.
A Kossuth-díjas előadóművész, dalszövegíró Kovács Kati tavaly volt A Dal zsűritagja. A népszerű énekesnő a nyolcas döntő résztvevői közül Gájer Bálintról van a legjobb véleménnyel: úgy látja, a That's How It Goes című dal és a hozzá kapcsolódó produkció nagyon jól kidolgozott, és szívesen látná a májusi bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon. Kovács Kati elmondta: "Számomra mindig szimpatikusak voltak azok a dalok, amelyek kicsit kilógnak a sorból. Annak idején én is több ilyen számot énekeltem a Táncdalfesztiválokon, az Add már, uram, az esőt!, vagy a Nem leszek a játékszered egyaránt egyfajta rockspirituálé volt, egyik sem volt tipikus táncdal" .
"Szerintem legalább tíz előadót ki lehetne küldeni Bécsbe, a döntő nyolc versenyzője közül bárki nyer, megérdemli. Bár a végén a közönség dönt, úgy láttam, a zsűri véleménye befolyásolja a nézőket." - fogalmazott Kovács Kati az MTI-nek.
Habár Bye Alex Ívnek szurkol, szerinte A Dal 2015-öt végül Csemer Boglárka Boggie fogja megnyerni Wars For Nothing című számával. "Ívnek szorítok a fináléban, de nehéz megjósolni, mi lesz, hogy fog alakulni a verseny. Az ő dala nem annyira közönségbarát, bár a zsűri kedveli, így akár a végső négyesbe is bekerülhet. Boggie erőssége az, hogy száz százalékos biztonsággal tudja hozni a magas színvonalat, és van ereje a színpadképének is." - fejtette ki ByeAlex, aki Boggie és Ív mellett legszívesebben a Passedet (Mesmerize) és a Spoont (Keep Marching On) látná a legjobb négyben.
Walkó Csaba a Compact Disco tagjaként, a Sound of Our Hearts című számmal 2012-ben megnyerte A Dal első évadát. A bakui Eurovíziós versenyen a zenekar bejutott a döntőbe és ott a 24. helyen végzett. A frontember 2013-ban tagja volt A Dal zsűrijének.
"Követem az idei magyar verseny eseményeit, és kicsit vegyesek az érzéseim, de azért találni jó dalt. Ezek közül az ízlésemnek leginkább a Passed Mesmerize című dala felel meg, ezt érzem a legőszintébbnek és a legizgalmasabb hangszerelésűnek. Talán egy-két év tapasztalat nem ártana nekik, mert még nagyon fiatalok, az énekest azonban ne bántsuk: emlékszem, amikor azon a színpadon álltam, én is nagyon izgultam és nem énekeltem túl jól. A Passednek van jövője a magyar zenei életben" - hangsúlyozta Walkó Csaba.
A Compact Disco énekese Csemer Boggie dalát is szereti. Hozzátette: ami a Wars For Nothing szövegét illeti, nyilván nehéz ebben a témában egyedit alkotni, de a dal megállná Bécsben a helyét. Dicsérte még Wolf Katit, Szabó Ádámot és Gájer Bálintot is - bár az utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy szerinte a swing nem igazán működik a dalfesztiválon.
Swing lett a közönség kedvence
Gájer Bálintot A Dal elődöntője óta foglalkoztatja a kérdés, hogy mennyire nyitott a mai közönség a swing stílusú zenére. „Én hiszek a swingben és nap, mint nap érzem, hogy egyre népszerűbb a műfaj. Ennek ellenére engem is meglepett, hogy a trendi pop számokkal szemben győztesként jött ki a dalom. Egy előadó nem is kaphat pozitívabb visszajelzést, mint, hogy a közönség juttatja tovább. Nagyon hálás vagyok nekik ezért" - mesélte Bálint.
A szombati verseny izgalmasnak ígérkezik, hiszen nyolc teljesen különböző stílusú dal mérkőzik meg egymással. Bálint a dalával kapcsolatban elmondta: „A That's How It Goes hangszerelése ugyan swinges, de elég pop-os, modern a hangzása, tehát nem egy klasszikus swing dalról van szó, ráadásul érdemes odafigyelni a mondanivalójára is: mindig a jövőre kell koncentrálni és minden nehézség ellenére ki kell hozni a jelenből a maximumot".
Bálint, dalának kulcsgondolata szerint készül a szombatra, szeretne a legjobb négy közé jutni, hogy újra a közönség dönthessen sorsáról. „Eddig álmodni sem mertem volna, de a célhoz közeledve már egyre többször játszom el a bécsi szereplés gondolatával. Remélem, hogy a közönség a döntőben is olyan lelkesen fog támogatni, mint a múlt heti műsorban" - tette hozzá Bálint.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás