Huszártoborzó a Vasi Skanzenben
Képgaléria megtekintése2015.03.15. - 00:45 | Nagy Zoltán
Március 14-én a Vasi Skanzenben gyermekeknek tartottak huszártoborzót, melyen megismerkedhettek a huszártábor életével, emellett lovashuszár-bemutatók, népzenei és táncos programok, huszárvirtus-vetélkedők és Kossuth-nóta verseny színesítette a nap programját.
Idén semmi sem állhatott a kis huszárok útjába, mikor frissen felavatva csatába indultak Szombathelyen a Vasi Skanzenben, március 14-én. A toborzás már délelőtt elkezdődött, a feladatokat is megkapták a merész, vállalkozó kedvű fiatalok. A lelkesedés pedig egészen délutánig kitartott, sőt még csak akkor ért a tetőfokára. A Huszárpróbákon pontokat gyűjthettek a Falumúzeum területén felállított 10-15 állomáson, ahol többek közt kard használat, Kossuth-nóta dalolás, célba lövés és dobás, lovaspróba, ruházat- és madárfelismerés is szerepelt. A szerzett pontok jutalma a rendezvény végén a huszárrá avatás volt.
A felavatott kisgyerekek huszárcsákót kaptak, és rövid időn belül máris a csatatéren találták magukat. Fakardokkal,
hangos csatakiáltással rohamozták az ellenséget az idősebb tapasztaltabb huszárok vezetésével. Láthatóan számukra ez volt a nap csúcsa. Az időjárás is kedvezett a rendezvénynek, amin a vártnál is többen megjelentek. A család minden tagja jól érezhette magát ezen a jól szervezett, látványos programon, ahol megismerkedhettek a huszártábor életével, láthatták hogyan készültek a csatára, mekkora gondot fordítottak a lovak ápolása, felszerelésére, fegyverek, ágyúk használatára, majd pedig benézhettek egy tábori kórházba is.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás