A Verdáktól a Jégkorszakon át a Toy Story-ig rengeteg animációt láttam már, viszont a Wall-E volt az újabb mérföldkő életem animációimádati ösvényén.
A sztori nagyon egyszerű, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól, de mégsem megúnható poénok vannak elrejtve benne. A kivitelezés gyönyörű, a Pixar alkotói tényleg kitettek magukért, ezzel magasra téve a lécet az elkövetkezendő animációk előtt. Legutóbb azt olvastam, hogy az animációk lassan eljutnak egy olyan szintre, amelyet már nehéz lesz "überelni". Nos a Pixar ezt tette, és még rátett egy lapáttal a Wall-E esetében.
A csodálatos látvány mellett poénok is akadnak bőven, sőt, még egy tanulság is a film végén a jövőnkkel kapcsolatban, de nem kell attól félni, hogy egy szigorú tanmesét kapunk.

Egy robotnál nehéz megjeleníteni érzelmeket, egy fémből készült figura mosolygása (lásd Robotok c. film) elég valószerűtlenné teszi az amúgy is nehezen fogható robotszemélyiség kialakulását. Wall-E esetében azonban... Annyi érzelem jön le erről a kis figuráról, annyira szeretnivalóan alkották meg, hogy sugárzik belőle az élet. Az apró mozdulatok, a "nézések" s nagyszámban a hangok felelősek mindezért. Nekem leginkább a Rövidzárlat című film főhősét, a szeretnivaló Johnny-5 öst juttatta eszembe.

Aki még nem látta figyelje meg majd az M-O nevű robotot is, szintén csúcsfigura, mint a jégkorszakban Scrat.
A zene nagy részét Thomas Newman írta, akit a filmzenekedvelők táborának azt hiszem nem kell bemutatni. Ő írta például az "Amerikai Szépség" vagy a "Ha eljön Joe Black" zenéjét is, neve garanciát jelent a kísérőzenék műfajában, egy külön alaphangulatot biztosítva ezáltal a film alatt.

Ezt a mozit mindenkinek ajánlom! Másodjára megnézve megannyi apró, új poént fedeztem fel benne, ezért érdemes akár többször is nekileselkedni!