Eljött végre a gyümölcsérés ideje, elő a lábasokkal, kondérokkal, rotyogjon hát a lekvár, kerüljön üvegbe az egész nyár!

"Mi lesz ebből a szekér szilvából, édesapám?" - kérdi a székely fiú az apját. "Ha édesanyád meggyógyul, lekvár, ha nem, akkor meg pálinka" - szól a fanyar vicc, amelynek igazságalapja természetesen nem megkérdőjelezhető. De vajon mire is készüljön az a háziasszony, aki rászánja magát, hogy a nyár derekán, a legnagyobb hőség idején a kertben, az üst mellett ácsorogjon órák hosszat vagy éppen a konyhában kavargassa lábasról lábasra az édes, magát lassan megadó gyümölcshúst?



Aki egyszer is belevágott, jól tudja: a lekvárfőzés és a befőzés komoly tudomány, amelynek alapja elsősorban az egészséges és érett gyümölcs. Éppen ezért minden esetben érdemes a gyümölcsöt alaposan és türelemmel átválogatni, a kukacos, rothadó vagy sérült darabokat eltávolítani. De hogy idáig eljussunk, időben gondoskodjunk a steril, tisztára mosott üvegekről, megfelelő tetővel vagy éppen celofánnal (bár ez utóbbi minőségéről és hatékonyságáról évek óta megoszlik a háziasszonyok véleménye).



Attól függően, hogy lekvárt vagy dzsemet szeretnénk készíteni, válasszuk ketté a rendelkezésre álló gyümölcsöt. A hagyományos állagú és sűrűségű magyar lekvár esetében célszerű a gyümölcsöt egy éjszakára cukorral meghinteni és némileg átgyúrni. Szitába helyezve másnap reggelre lecsöpög a gyümölcs leve - ebből készülhet a szörp -, a húsát viszont átdarálva, mixelve, cukorral (hagyományos kristálycukorral, nádcukorral más édesítővel) édesítve indulhat a főzés. A dzsem esetében az áttört gyümölcshús mellé még hagyjunk darabos gyümölcsöt is, ezt a kettőt együtt főzve kapjuk meg a kívánt állagot.-

Mindenkinek kellemes lekvárfőzést kívánunk!