Vas Megyei Értéknap 2015 - A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes műsora
Képgaléria megtekintése2015.09.07. - 00:15 | Büki László 'Harlequin'
Szeptember 6-án a sárvári Nádasdy-vár udvarán felállított rendezvénysátorban került sor a Vas Megyei Értéknapra, melyen számos megyei művészeti együttes fellépett. A gálaműsor előtt a Rábafüzesi Német Asszonykórus, valamint a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a Vasi Népdalstúdió és a Boglya Népzenei Együttes közös produkcióját láthatta a közönség.
A megyei értéknap célja, hogy megyei értéktárba felvett értékek - vásárral és kulturális műsorral egybekötve - bemutatkozzanak. Vas megyében a sokszínű kultúra számos sajátos értékét fedezhetjük fel. Megyei értékként tekintünk az adott település határain túlmutató, a vasi emberek összessége számára ismert és elfogadott közösségi értékekre. A megyei értéktár bizottság ezen elvet követve, a helyből beérkezett javaslatok nyomán a nap során bemutatott közösségi értékeket nyilvánította megyei értékké. Cél, hogy ez az értéktár tovább gyarapodhasson, hogy olyan gyűjtemény jöjjön létre, amely bemutatja az itt élő közösségek, népcsoportok, települések, tájegységek, önazonosságának legfontosabb momentumait.
A Rábafüzesi Német Asszonykórus
Az értéktárba felvett 52 megyei érték a következő:
Nádasdi vár és az óra (Sárvár), Erdődy kastély és park (Vép), Endrődy-Choron kastély (Jánosháza), a Batthyányak szellemi öröksége, a körmendi várkastély és park, a cáki pincesor, Chernel István szellemi öröksége, a jezsuita officina bútorzata (Kőszeg), a Szőlő Jövésének Könyve, Kőszeg, mint várváros és középkori védművei, a kőszegi Jurisics-vár, a Kőszegi-hegység, az őrségi református hagyományok, az őrségi szeres településszerkezet és a szalafői Pityerszer, az őrségi tökmagolaj, a magyarszombatfai (őrségi) fazekasság, a pankaszi harangláb, a muraközi ménes (Őriszentpéter), az Árpád-kori Szent Péter templom (Őriszentpéter), a Berzsenyi kultusz Egyházashetyén, a rátóti „Aradi 13-ak emlékpark", a Ság hegy kráterével és a Trianon emlékkereszt (Celldömölk), a toronyi kenyér, a csempeszkopácsi templom, a Vasvári Békeház és a Vas Megyei Képzőművészeti Gyűjtemény, a vasvári Domonkos múzeum és a Domonkos rendi gyűjtemény, Katonák útja és a vasvári sánc, a vasvári Szentkút és a búcsújárás hagyománya, Dr. Bendefy László munkássága, a nicki műgát, a Mária kegyhely Celldömölkön, Bükfürdő, a kemestaródfai Miród-forrás kegyhely, a Püspöki Palota (Szombathely), a Rum-Szombathely vasútvonal, rumi végállomás emlékhely és a fűtőház, Sarlós Boldogasszony székesegyház (Szombathely), Szent Márton templom (Szombathely), kiemelten védett régészeti lelőhely Sé község Malom dűlőjében, Kresznerics Ferenc szellemi öröksége, a szombathelyi Szent Márton hagyomány, a Járdányi Paulovics István romkert, a rönöki Szent Imre templom, a szentgotthárdi csata, a ciszterek kolostora és a Nagyboldogasszony Plébániatemplom (Szentgotthárd), a Jáki Szent György apátsági templom és a Szent Jakab kápolna, a vépi Kántorkönyv, a nádasdi Rotunda, az Oszkói Hegypásztor Kör értékmentő tevékenysége, a gencsapáti tojásfestés, a Gencsapáti Legénycéh, a gencsapáti szentkút és az Ördögkő, a gencsapáti tánchagyományok.
A nap kulturális programjai közül ez utóbbi értékből kaptunk ízelítőt a Varga Albin vezette együttestől.
Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
A 77 éve alakult Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, 1993-ban alakult újjá és működik, azóta folyamatosan a helyi Művelődési ház és Könyvtár hagyományőrző, művészeti csoportjaként. A csoport tagja a Muharay Elemér Népművészeti Szövetségnek és a Nyugat- Magyarországi Néptáncszövetségnek.
Hagyományőrző tevékenységükért elnyerték a Muharay-díjat, idén januárban pedig Csokonai-díjat vehettek át a népművészet területén végzett munkájukért.
Együttesvezető: Varga Albin. Az együttes kísérő zenekara a Boglya Népzenei Együttes, zenekarvezető: Földesi Jánosné
Ispiláng Néptáncegyüttes Gencsapáti 2003-ban alakult, szülői kezdeményezésre. A Gencsapáti Hagyományőrző Együttes közvetlen utánpótlása, illetve 2010 óta a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kihelyezett csoportja. A csoport életkora 16- 18 év. Többszörösen arany minősítéssel rendelkezik, melyeket a regionális gyermek- és ifjúsági néptáncminősítőkön szereztek. A csoport művészeti vezetői Spiegel- Szabó Viktória és Spiegel Zoltán.
Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes Ispiláng csoportja
Vasi Népdalstúdió
Az együttes a Nyugat-Dunántúlon egyedülállóként működő népzenei műhely, amely 2014-ben ünnepelte 25 éves jubileumát. 1992 óta a Gencsapáti Művelődési Házban végzik elhivatott munkájukat.
Az együttes és szólistái számtalan szakmai elismerésben részesültek: három szólistája nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere címet Bognár Szilvia, Varga Diána, Kristály Ágnes személyében, 1999-ben pedig a 10 éves csoport is megkapta a kitüntető elismerést.
Művészeti vezetőjük Tanai Erzsébet, a Népművészet Ifjú Mestere.
A Vasi Népdalstúdió
Boglya Népzenei Együttes
A Boglya Népzenei Együttes 2014-ben ünnepelte fennállásának 30 éves jubileumát. Megalakulása óta ott állt mellette (Szombathely szülötte) Dr. Halmos Béla, mesterként, barátként és zenésztársként is.
A Táncháztalálkozó állandó résztvevői, a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa a zenekar. Az együttes tovább is adja tudományát, a Bartók Béla Zeneiskola Népzenei tanszakát vezeti Földesi Jánosné és János, sok-sok zenészt nevelnek a mozgalomnak. A Vas megyében születtem sorozat gazdái, 1999-óta a vasi népzenei együttesek, pávakörök, citerazenekarok bemutatójának lelkes szervezői. Az őrvidéki, burgenlandi népzenei gyűjtések feldolgozói, elkötelezett oktatói és előadói.
Jelenlegi tagjai: Földesi Jánosné Rózsa, Földesi János, Németh Gyula, Pusztainé Sebők Lívia, és Tarsoly György.
A Boglya Népzenei Együttes
Az értéknap Díjátadó Gálával zárult.
Kapcsolódó írásunk:
Három közösség kapott Vas Megyei Érték Díjat - Díjátadó gála a Nádasdy-várban
2015.09.07. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'
Szeptember 6-án a sárvári Nádasdy-várban rendezték meg a Vas Megyei Értéknapot, melynek részeként gálaműsorral színesítve adták át a 2015. évi Vas Megyei Érték Díjakat. Idén három nagyszerű közösséget díjaztak: a Hiencz hagyományok őrzőjeként a Rábafüzesi Asszonykórust, a celldömölki Soltis Lajos Színházat és a Boglya Népzenei Együttest.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás