"Az a csillag még ma is mutatja az utat" - A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 35 éves jubileumi gálája

Képgaléria megtekintése2024.11.28. - 14:00 | Büki László 'Harlequin'

"Az a csillag még ma is mutatja az utat" - A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 35 éves jubileumi gálája

"Ahol az a csillag ragyog, én is odavaló vagyok" - A kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes november 23-án ünnepelte fennállásának 35 éves jubileumát. Ezen az estén a csillagok meséltek... Meséltek múltról, meséltek a jelenben. Megidéződtek régi korok meghatározó táncai, színpadra kerültek eddig nem látott koreográfiák. Bemutatkozott a csoport apraja-nagyja, céljuk pedig nem más volt, mint a közönség elvarázsolása.

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttest Dvorákné Kővári Anikó és Dvorák László hívták életre 1989-ben, második otthont teremtve ezzel a Kőszeg és környéki néptánc iránt érdeklődő fiatalok számára. Sok évtizedes munkájuk eredményeként többszáz fiatal nyert betekintést a magyar nyelvterület gazdag tánckincsébe, dallamaiba, szokásaiba. 

Ennek a 35 évnek a legkedvesebb kontrasztja nyitotta a műsort: az egykori, ma már nem aktív néptáncosok, a seniorok, azaz a Nosztalgia Csoport tagjai adták a jubileumi gála "nyitótáncát", láthatóan mit sem feledve az örömtánc-lépések harmóniájából, dinamikájából. Őket a legkisebbek követték, népi játékokat előadva. A csúfolódókat, mondókákat, játékokat Fekete-Pataki Edit tanította a gyerekeknek.

Seniorok, kicsik, még kisebbek - A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 35 éves gálájának első része

2024.11.24. - 21:25 | Büki László 'Harlequin'

Seniorok, kicsik, még kisebbek - A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 35 éves gálájának első része

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 35 éves gálájának első részében három csoport - seniorok, legkisebbek és az utánpótlás csoport - fellépéseit mutatjuk be. A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes ma is aktív tagjainak műsorát és a gáláról írt gondolatainkat hamarosan egy külön, hatalmas képgalériával kísért anyagban ismertetjük!

 


Ezután Dvorák László, a néptáncegyüttes vezetője idézte fel köszöntőjében a 3,5 évtized emlékeit. Elmondta, minden ilyen jeles esemény egyben alkalom arra is, hogy visszaemlékezzünk a kezdetekre. 1989-ben egy maroknyi lelkes fiatal Dvorákné Kővári Anikó vezetésével úgy döntött, nem adja fel, és tovább folytatja Kőszegen a néptáncot. Nem gondoltak nagy dolgokra, egyszerűen csak táncolni akartak. Kialakult egy nagyon jó, összetartó közösség. Egyre többen jöttek, és szorgalmuknak, kitartásuknak köszönhetően már saját koreográfiák is születtek. Az első ruhákat az akkor bezáró népművészeti bolt kiárusításakor vásárolták. Kőszeg város és a Művelődési Központ is rengeteg segítséget nyújtott, és jelenleg is nyújt az együttesnek - idézte fel Dvorák László.


A 35 év alatt sok minden történt, az első buszos kirándulásuk Erdélybe vezetett. Eljutottak a Gyimesekbe, az ezeréves határra. Bebarangolták Székelyföldet - csodálatos napokat töltöttek a táncház igazi forrásánál, Széken. Később még több alkalommal jártak Erdélyben - megtapasztalták a még élő népi kultúra sokszínűségét, szépségét, az erdélyi emberek szeretetét, önzetlenségét és ragaszkodását gyökereikhez. Kőszeg város felvidéki testvértelepülésével, Nyitragerencsérrel is nagyon jó a kapcsolatot alakítottak ki - többször jártak már a Zoboralján, ahol csodálatos emberekkel találkoztak. Később eljutottak Németországba, Ausztriába, Szlovákiába, Csehországba, Lengyelországba, Törökországba, Görögországba és Angliába is. Jelenleg 3 korcsoportban mintegy 70 fő veszi ki részét a mindennapi munkából a próbák során. A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes igazi közösség kovácsolódott, Anikó emlékét őrizve „nagy családként" óvják, támogatják egymást.

"Az együttest ért hatalmas tragédia, az alapító és örökös művészeti vezető elvesztése után, a járvány miatti hosszú szünetet követően a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes most is ÉL és MŰKÖDIK. Ezzel a mai ünnepi műsorral is ezt szeretnénk bebizonyítani. Köszönöm mindenkinek, aki ebben a nehéz helyzetben is kiállt mellettünk és segített minket!" - zárta gondolatait a néptáncegyüttes vezetője.


Básthy Béla polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes régi szokása, hogy összegyűjti maga körül a várost. Az együttest megalapító Dvorák-házaspárt a pároscsillaghoz hasonlította. "Nem véletlen, hogy a Hajnalcsillag nevet adták az együttesnek, hiszen a legkorábban kel és a legkésőbb nyugszik, ezenkívül utat mutat, nem csak a dalban a szegénylegénynek, hanem itt Kőszegen az elmúlt 35 évben mindenkinek, aki kereste a kapcsolatát a hazájához, ősei kultúrájához, a magyarsághoz, a Kárpát-medencéhez, Kőszeg városához, és saját magához is. 2021 decemberében a páros csillag egyik tagja azonban messze került. Sok idő és nagy szeretet kell ahhoz, hogy Anikó emléke lámpás legyen, ne hiány és űr. Akik átvették Anikó szerepét, jó munkát végeznek. Nagy hittel vágtak ebbe a feladatba, és megadják azt a reményt, hogy a csillagok szépen ragyogjanak a jövőben is a kőszegi néptánc egén" - emelte ki köszöntőjében Básthy Béla.


A köszöntések után a ma aktív táncosok, az ún. báziscsoport, azaz a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes lépett színpadra, csodás viseleteket és új koreográfiát is bemutatva. A gálaműsort követően a köszöntéseké volt a főszerep. Dvorák László köszöntötte az énekekben rengeteget segítő Bakosné Berkényi Bernadett - Detti nénit, aki sok éve segíti a néptáncegyüttes munkáját a dallamok pontosításával és az éneklés megszerettetésével. Rajta kívül az aktív tagok közül az együttes napi munkájának támogatásaként Horváth Júlia és a Zsigmond-házaspár kapott virágcsokrot, valamint Tengelitsné Horváth Helga, aki Anikó néni halála után először vállalta magára a feladatot, hogy a báziscsoport élére állva segítse, támogassa a munkát.

A néptáncegyüttes szakmai munkájának segítéseként Horváth Győzőt, Csollány Csabát és Csollányné Horváth Krisztát köszöntötte Dvorák László, valamint Zsigmond Barbarát, a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes művészeti vezetőjét.

Ezt követően átadta az Örökös Tag Oklevelet, amit idén Zsigmond Boglárka, Busa Borbála és Kovács Róza vehetett át - mindhárman óvodás koruk óra táncolnak az együttesben.

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes Alapítványa Fekete-Pataki Edit részére ítélte oda az újonnan alapított, Dvorák László által életre hívott Anikó Öröksége díjat. Az indoklás szerint "Fekete-Pataki Edit az együttes alapító tagja, gyerekként és felnőtt táncosként is azon értékek őrzője, amiket az együttes művészeti vezetője Dvorákné Kővári Anikó tűzött ki célul a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes alapításakor, s annak életében. Fiatal táncosként s vezetőként kiemelt feladatának érzi a város ifjúságának nevelését, népi kultúrához kötődő ismereteik és a nemzettudat erősítését. Az együttesben való jelenléte, szervező és tervező munkája, a hagyományok és a népszokások iránti elköteleződése példaértékű a csoport tagjai számára. Közösségépítő tevékenysége a kőszegi ifjúság összefogását szolgálja, s méltón viszi tovább Anikó örökségét".

A díj csodálatos, néprajzi ihletésű grafikáját Trifusz Péter tervezte.

Végül a köszöntők sora "elérte" az együttes vezetőjét, Dvorák Lászlót is. Horváth Júlia az alábbi kedves szavakkal köszöntötte a néptáncegyüttes nevében: "Kedves Laci bácsi - milyen könnyű volt elvinni az üdvözletedet és Anikó néni emlékét mások ünnepeire. S milyen nehéz most itt megszólalni. Mert ez a ma este emlékezés és ünnep egyben. Sok kis csillag ragyogott itt ma a színpadon. S minden cipőkoppanásban, mosolyban, függöny mögötti izgalomban, suttogásban ott van velünk - ma különösen - Anikó néni. Ha jól kinyitjuk a fülünket, szívünket halljuk is mit mondana nekünk. Együtt koppant ma sok cipő, együtt dobbant itt a színpadon sok szív - s talán mind közül a tied a legnehezebb ma. Köszönjük, hogy itt vagy nekünk, s mesélsz a régiekről, és bizalommal tervezel az újakkal. Köszönjük, hogy elfogadsz minket olyannak, amilyenek vagyunk. Segíts nekünk abban, hogy ezek a kis csillagok és a kicsit régebb óta világítók még sokáig meséljenek hagyományokról, értékekről, Anikóról."

Az esemény agapéval és fogadással zárult a JUK-ban, ahol a helyi, vármegyei és határon kívüli tánccsoportok és civil szervezetek képviselői köszöntötték a jubiláló néptáncegyüttest.

„A csillagok ha mesélni tudnának..." c. jubileumi műsor

1.      Felcsíki táncok
Koreográfus: Dvorákné Kővári Anikó - „Ha felmegyek arra magos tetőre..."

2.      Legkisebbek tánca
Koreográfus: Fekete-Pataki Edit - „Gyertek, gyertek játszani!"

KÖSZÖNTŐ  - Básthy Béla, Pócza Zoltán

3.      Somogyi táncok
Koreográfus: Zsigmond Barbara, Tengelicsné Horváth Helga - „Megismerni a kanászt..."

4.      Rábaközi táncok
Koreográfus: Zsigmond Barbara - „Ha bemegyek a vitnyédi templomba..."

5.      Magyarbődi karikázó
Koreográfus: Dvorákné Kővári Anikó - „Ej az igaz szerelem..."

6.      Boglya zenekar - zenekari szám
„Hótól fehér..." - nagysajói táncmuzsika

7.      Vág-garam menti táncok
Koreográfus: Csollány Csaba - Csollányné Horváth Krisztina - „Vág-garam parti randevú"

SZÜNET

1.      Bukovinai táncok
Koreográfus: Horváth Győző - „Az ajtóig'...."

2.      Mezőségi táncok
Összeállította: Csiki-Váradi Júlia - „Házunk előtt jégverem..."

3.      Szilágysági táncok
Koreográfus: Dvorákné Kővári Anikó - „Dombon van a babám..."

4.      Boglya zenekar - zenekari szám
„Odafönn a hegytetőn..." - vajdaszentiványi táncmuzsika

5.      Bodrogközi táncok
Koreográfus: Horváth Győző - „Szól a fülemüle..."


A képes beszámoló első része:

Seniorok, kicsik, még kisebbek - A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 35 éves gálájának első része

2024.11.24. - 21:25 | Büki László 'Harlequin'

Seniorok, kicsik, még kisebbek - A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 35 éves gálájának első része

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 35 éves gálájának első részében három csoport - seniorok, legkisebbek és az utánpótlás csoport - fellépéseit mutatjuk be. A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes ma is aktív tagjainak műsorát és a gáláról írt gondolatainkat hamarosan egy külön, hatalmas képgalériával kísért anyagban ismertetjük!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás