Több mint fél évszázad a néptánc szolgálatában – Soós Pál kapta az Antal László emlékplakettet

Képgaléria megtekintése2026.06.10. - 01:20 | Büki László 'Harlequin'

Több mint fél évszázad a néptánc szolgálatában – Soós Pál kapta az Antal László emlékplakettet

Június 6-án adta elő Esszencia című műsorát az Ungaresca Senior Tánccsoport, ami az elmúlt 10 év koreográfiáiból válogatott. Az est felemelő pillanata volt a Senior Néptáncegyüttes Körmend által alapított Antal László emlékplakett átadása, amit idén az Ungaresca Táncegyüttes és az Ungaresca Senior Tánccsoport ikonikus alakja, aranysarkantyús táncosa, Soós Pál vehetett át!

Megható pillanatoknak lehettek tanúi mindazok, akik részt vettek az Ungaresca Senior Tánccsoport gálaműsorán, ahol a néptáncos közösség egyik meghatározó alakját, a mindenki által csak Pali bácsiként ismert táncost és közösségi embert, Soós Pált köszöntötték.

A méltatásban elhangzott: az ünnepelt életútja kiváló példája annak, hogy a néptánc nem csupán ritmusérzéket és művészi tehetséget, hanem kitartást, fizikai erőt és elhivatottságot is igényel. Pali bácsi fiatal korában súlyemelőként sportolt, ami később a tánc világában is előnyt jelentett számára. Ahogy a méltatásban humorosan elhangzott: amikor mások már a levegőért kapkodtak egy-egy táncszám után, ő még szinte csak bemelegített.

Életútja több településhez és közösséghez kötődik, miközben szakmai pályafutásában is jelentős sikereket ért el. A gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát, később szakoktatóként, majd intézményvezetőként dolgozott. Mindezek mellett azonban a néptánc végig meghatározó szerepet játszott életében.

1968-ban csatlakozott a Szombathelyi Munkás Néptáncegyütteshez, ahol kiváló mesterektől tanulhatott, és számos emlékezetes előadás részese volt. A kitartó munka eredményeként rangos elismerésekben is részesült, de számára mindig a közösség és a tánc szeretete jelentette a legnagyobb motivációt.

A kilencvenes években alapítóként is szerepet vállalt egy új néptáncos közösség, az Ungaresca Senior Tánccsoport létrehozásában, és még hetvenhat éves korában is aktív tagként vett részt az együttes munkájában. 

A köszöntő külön kiemelte azt a rendkívüli akaraterőt is, ami egész életét jellemezte. Egy komoly szívműtét után sem mondott le a táncról: felépült, visszatért a közösségbe, és továbbra is aktívan részt vesz a tánccsoport életében.

A méltatást követően a Senior Néptáncegyüttes Körmend által alapított Antal László emlékplakettet - amit az idei évben egyhangú döntéssel Soós Pálnak ítéltek - a körmendi néptáncegyüttes tagjai adták Pali bácsinak. 

Az ünnepség végén a jelenlévők megköszönték neki az együtt töltött évtizedeket, a kifogyhatatlan energiát, az életvidámságot és azt a példamutatást, amit generációk tanulhattak tőle. Szívből gratulálunk, Pali bácsi!

Kapcsolódó írásunk:

Esszencia - Az Ungaresca Senior Tánccsoport műsora az MMIK-ban

2026.06.10. - 02:50 | Büki László 'Harlequin'

Esszencia - Az Ungaresca Senior Tánccsoport műsora az MMIK-ban

10 év esszenciáját láthatta egy műsorban június 6-án az MMIK közönsége az Ungaresca Senior Tánccsoport jóvoltából. A műsorban Magyarország, Erdély és Kárpátalja magyar táncai szerepeltek. Közreműködött az Ungaresca Táncegyüttes, a Boglya Népzenei Együttes és Avas Bendegúz.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás