Csészényi verssorok a Hadik Irodalmi Szalonban
Képgaléria megtekintése2015.10.30. - 21:00 | Tóth Éva - Fotók: Vörös Dávid
A Hadik Irodalmi Szalon legutóbbi estjét óriási várakozás előzte meg. Több száz regisztráció, a kezdés előtt egy órával már kígyózó sor a Hadik Kávéház bejárata előtt – négy fontos, fiatal alkotó. Siker, tehetség és különleges hangulat az esten. Beszámoló
Az este hét órai kezdésre már állóhelyet sem lehetett találni a budai Kávéházban: úgy látszik, az irodalmi szalon népszerűsége folyamatosan kitart, köszönhetően a lelkes csapat mellett annak, hogy hónapról hónapra új témát, izgalmas és fontos vendégeket, alkotókat köszönthetünk a Szalonban. A recept persze az ötéves irodalmi, művészeti sorozatnál eddig is bevált - írókat, költőket társművészeti ágból érkező alkotókkal, barátokkal, családtagokkal leültetni, egyedi produkciókat segíteni - de most ennél is többet kaptunk mi, látogatók.
Négy olyan fiatal, kreatív alkotó foglalt helyet és kapcsolódott be a Juhász Anna által indított diskurzusba, akik habár tudtak egymásról, még sosem ültek egy asztalhoz, legfőképpen nem kapcsolódtak össze munkájukkal. A Hadikos szervezők mégis gondoltak egyet: az alkotókat egymás látására ösztönözték.
Képzőművészetről, kedvenc festményről, saját látásról, textúráról beszélt Závada Péter költő, Kiss Miklós designer, képzőművész, Hitka Viktória képzőművész a házigazdával. Szóba került veszteség, gyermekkor és a nagyszülők, az, kire milyen hatással van a választott környezete és egy utazás, honnan gyűjtik az inspirációt, kinek mutatják meg először munkáikat, milyen a márkaépítés és hogy függ össze a művészettel.
Závada Péter a napokban megjelent Mész című kötetét hozta magával, ami egyszerre a gyász, az elengedés és az új hang kötete. A szervezők ezt a könyvet előre elküldték a festett tányérjairól híres szuperizgalmas Hitka Viktóriának, aki már teáskészlettel, festett tányérokkal érkezett a Kávéházba. Kiderült, miközben a könyvet olvasta, számtalan párhuzamot talált a költővel. Nemcsak egyéni sorsuk, de a veszteségre, az élettörténésekre adott reakciójuk is azonos, saját, korábbi munkáin szinte megegyező mondatokat talált a Mész kötetbeliekkel.
Kiss Miklós sokban egyező véleményen volt a többiekkel - munkát, képzőművészeti világot érintve, de mégis egyfajta egészséges ellenpólussal is szolgált. Vetítésén szerteágazó munkái, tervezett lakásai, arculatai mutatkoztak be, látszott, remek előadó, és tudatos alkotó: semmit sem bíz a véletlenre és minden munkája egy általa előre meghatározott, befogott rendszer része. Vetítésének utolsó kockája egy könyv terve volt, melyet a Hadik Irodalmi Szalon alapító munkatársa, Bonta Gáspár együttműködésével valósított meg. Mint kiderült, ők alkotótársak, jó barátok.
Az est egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Hitka Viki átadta Závada Péternek a megfestett tárgyakat, s az asztalra letett teáscsészék mutatták - egy jövőbeli diskurzus most kezdődhet el.
Az est második felében kapcsolódott be Ratkóczi Huba zenész, akivel Závada Péter egy közel félórás blokkot nyújtott a közönségnek: a zene és a vers egysége olyan szép és erős élmény volt, hogy a közönség egy szó nélkül, csukott szemmel vagy figyelő merengéssel hallgatta az előadást.
Köszönjük ezt a felejthetetlen estét a szervezőknek, és azt, hogy a fiatal tehetségeket is éppúgy bemutatják estjeik keretében, mint a nagytiszteletű alkotókat. Ez a kettősség teszi egyedivé a Hadik Kávéház művészeti sorozatát.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás