Gatya lent, ilyen a Got Talent?
2015.11.08. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'
Eddig elkerültük, most úgy gondoltuk, Nagy Jonathán miatt megnézzük a RTL-es tálentumort… Jól pofára is estünk, mert ők éppen nem voltak, helyettük viszont láttunk übergagyi bűvész és egyéb, "tehetségtől mit sem zavartatva" produkciókat.
Mint a tehetségkutatók legtöbbje, a Hungary's Got Talent sem szűkölködik egészséges és egészségtelen exhibicionizmusban "szenvedőkben". Sajnos utóbbiból jóval több van, pontosabban eladhatóbb, nézőbarátabb (?) a hülyeség, mint a valós tálentum. Legalábbis egyelőre ez ülteti a műsor elé a nézőket - gondolják a formátum kreatív felelősei. Szépen teljesíti is az elvárást, pár héttel ezelőtt 1,6 millióan nézték a javarészt semmitelen produkciókat.
Szombaton is übergagyival nyitott az adás: egy 40 éve pályán levő (?), a legótvarabb vásári szemfényvesztők stílusával megáldott "bűvész" most először előadott "világszámot" hozott a Talentbe: koronákat varázsolt elő köpenye alól úgy, hogy látható volt a keze, ahogy tartja a köpenye előtti "paraván" mögött. Brahi, hülyeség, gagyiság ami itt debütált, valahol a bűvészszakma lejáratása is. Már ha komolyan vesszük, amit mondott magáról szerencsétlen kiégett "Dynamo". Majd felesége - aki a segédje is volt egyben -, Potyesz Terézia - ilyen névvel minden, bűvészkedésből, sőt, színpadra állásból beeső forint "potyesz", már bocsánat... - bohóckodott. 15 éve csinálja - gyerekeknek. Ha jószolgálati mosolydoktor, akkor respekt a ténykedésért, ha üzleti alapú ripacsoskodás, akkor nem akarjuk megtudni az ártalomfaktort. Azért jó tudni, hogy családban maradt a tehetségtelenség...
Örök igazság, hogy kisgyerekkel és (kis)állattal mindent el lehet adni. Ők képesek hatni azokra a rejtett vagy kevésbé rejtett érzésekre, amik mindenkiben benne vannak, csak ki kell piszkálni. Megható, hogy egy hatéves kissrác rákos édesanyjának énekel(ne), aki mindig sír, ha őt hallja. Ő pedig örömet akar okozni neki énekével. Mondjuk épp a Lélekdonorral. Cukiság, meg könnyzacskótelítő, csak ne használjuk már a kisklambókat szimpátiafalként. Ezek annyira visszatetsző panelek, hogy ilyenekkel operálva épp a nézőre tekintenek lelki-érzelmi kiskorúként a műsorkészítők... Persze, hogy a kisfiúból nem lesz hőstenor, sőt, gyaníthatóan énekes se. Márpedig "tálenteket" keresnek, nem pedig szimpatikus lúzereket. Az első reklámig zéró értékelhető produkciót láttunk.
Majd jött egy táncos blokk, amiből semmit nem mutattak végig, csak pármásodperces felvillantások voltak minden fellépőről. Egy békasegg produkció műsoridejébe sűrítettek 5-6 nézhető táncost. Remek szerkesztői fogás, ami csak alátámasztja, hogy egyelőre a meglepő, nem hétköznapi, ám ebből adódóan nagyrészt értékelhetetlen, kinevethető vagy talmi érzéseket kiváltó előadások élveznek prioritást. „A táncosoké nagyon erős mezőny" - szűri le a tutit Horgas Eszter. Kár, hogy csak egy egyveleget láttunk belőle, pedig megérdemelt volna egy színvonalas 10 percet végre a műsor, ha már az antitalentumnak a többszöröse jutott.
Ez a műsor arra is tökéletes, hogy nehezen artikuláló vagy kevésbé közérthető önjelöltek épp a beszédkészségükkel arassanak. A Fekete-ikrek ezt ki is emelték: nem a testükkel, hanem az eszükkel hódítanának. Próbáltuk elhinni, bár tagadhatatlanul szemrevalóak voltak, a hangjuk viszont kimondottan irritáló. Mint akiknek nehezükre esik a beszéd. Berki Krisztiánt ekézték versben, "nem a lovast, hanem a lófejűt". A Berkihez - ez volt a frappáns cím, és itt sajnáljuk, hogy Berki nem egy varangy, mert akkor lehetett volna igazán elmésen A Brekihez címmel rímfacsarni, rímhányni... Sztendápolnak is, mondják (ez miért nem lep meg ma este?), bár lehet, ha csak simán sztend nélkül csinálnák kórházakban, mindenkinek jobb lenne.
A következő reklámblokk után László Zoltán freestyle asztalitenisszel húzza el a vizuális mézesmadzagot előttünk. Végre egy látványos, egyedi prod - gondoljuk. Forgás-keringés, művészet sporttal vegyítve - hangzik a tömör beajánló, ami fel is csigázza az érdeklődésünket. Azonban a prezit látva érezzük a műsor során először azt, hogy embertelenül át vagyunk baszva. Sima pötyögtetés, fonák és tenyeres oldalról váltogatva, lábat felemelve... Tipikusan azt éreztetik velünk, mint amit az élet egyre több területén: kapjuk a túlreprezentált szart. Pedig - mint számos értéktelen, ergo népszerű baromság - ez is remekül hangzott elsőre! Frísztájl pingpong... a zsűri köszöni az „élményt". „Nem volt benne semmi, kellett volna bele valami „truváj" - mondja Csuja. Az. A truváj. Az baromira hiányzott...
A 95 éves Pataki bácsi fejszámoló, gyorsabb mint a számológép. A felszopó videóban sikerült jó zajos hátteret találni neki. Az indokolatlan háttérzaj biztosan segítette az idős bácsi amúgy sem könnyű megértését. Mindent a nézőért. Aztán a "showban" a bácsi osztott, szorzott, Balázsék és a zsűr meg hüledeztek, hogy takkra pontosan fejszámolt az öreg. "Mi a hosszú élet titka?" - kérdezte Márkó elbúcsúzáskor. „Nem szabad meghalni" - jött a számmágustól az adekvát válasz. Hozzátesszük: kivéve akkor, ha 23123123*11232343432 rossz eredményt hoz. Fejben. Akkor már teljesen felesleges élni.
Aztán jön négy fiatal, ők a KLYÚB. Bűvöskocka-bűvölők. Jópofa!! A név is. Kemény, amikor bekötött szemmel, memorizálva a szétkevert kockát, secperc kirakja a srác. Anno mennyit küzdöttünk nyitottal is... „Micsoda csodabogarak" - szűrődik le a lényeg. Végre, valami tényleg "keratív" a sok wannabe erőlködés után. Taps, srácok!
Darázsi Zsolt BKV menetrendeket hozott, 25 évre visszamenőleg ismeri a járatok útvonalait. Teljesen képernyő-kompatibilis, nem? Persze respekt a memorizálásért, de kábé nagyívben tesz mindenki a nemlétező 44A járat Káposztásmegyer - Közvágóhíd útvonalára, meg hogy ünnepnapokon hány percenként közlekedik. „Ebben ennyi van" - mondja Kovács Patrícia. És tényleg. Csilingel, amerre jár...
Ismét üde színfolt: a robotika tanóra hatására három hét alatt gitárrobotot épített két diák. „Gondolom ezzel iszonyúan jól lehet csajozni„ - by Csuja. A gép forog, az alkotó pihen - jött a komment a programozott gitárra, miközben a két srác állt, és hallgatta művét, amint a Lökd ide a sört gitártémáját játssza. "Elvittétek a showt! A véretekben van a show" - mondja Márkó, és veszettül röhög, hiszen a fiúk szinte faarccal hallgatták végig "zenerobotjukat".
Majd jött egy csúzlis arc (persze, sztendápos...), aki acélgolyókat lőtt ki fapados Robin Hoodként a "Hogyan segíti a csúzli a hétköznapjainkat" projektjét szemléltetve. Például megtudtuk, hogyan lehet a felkapcsolva maradt villanyt felkelés és egyéb céltalan, félálomban levő botorkálás nélkül lekapcsolni, vagy ugyanígy a vekkert egy életre elnémítani. Mondjuk a félálom nem igazán kedvez a célzási pontosságnak éles helyzetben, de ettől az apróságtól most tekintsünk el. A legviccesebb standupos - hangzott a verdikt a zsűritől. Jaja, a sztendap kábé a magyar humor mulatós zenéje... Tisztelet a kivételnek.
A produkciók változatosságára tényleg nem lehetett panasz, bár jelen esetben eddig nem nagyon gyönyörködtetett. A Nylon Group névre hallgató duó (pár) egy a maga nemében egyszerű, ötletes és az érzékekre épp kellő ellágyulásdózissal ható műsorszámot hozott: hatalmas kéz alakú „kotonokba" bújva játszottak az ujjakkal, gesztusokkal, szimbólumokkal kifejezve az emberi érzéseket. Aranyos, megható.
Reklám. Majd Peti Szlovákiából. Varga Viktort énekel, kicsit másként. Chipmunk stílusban. Egyszer jópofa. Mint aki héliummal teli kádba esett. Az arca is olyan hozzá. Pasiknak bejön, nők finnyáznak. Peti el.
A láthatóan kameraérzékeny táncos duó reszortja, hogy jó érzésekkel álljon fel a nép a tévé elől a "gáttálent" végén. "A LED-fallal van interakciónk" - mondja a duó leánytagja. Nem Vad Fruttik, hanem Liko and Dave. I Feel Good - hasít bele a kicsit giccses vizuálba James Brown örökzöldje. A fiú erős és szögletes, a lány gyenge és hajlékony. A szuperhős és a balerina romantikus darabossága, vagy darabos romantikussága. Zsűri elalél. Ötletes a show, de azért na... bár a kicsi pozitívum is pozitívum, úgyhogy flame off, elméleti közgazdaságtanból meg tudjuk, hogy A kicsi szép...
Maradjunk ennyiben.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás