144 évvel ezelőtt ezen a napon született James Augustine Aloysius Joyce ír költő, író, kritikus, a modern avantgárd kiemelkedő alakja, akit a huszadik század egyik legfontosabb és legjelentősebb személyiségeként tartanak számon. Legismertebb műve, az 1922-ben (szintén február 2-án) megjelent Ulysses mérföldkőnek számít az irodalomban. A regény címe Homérosz, ókori görög költő Odüsszeia című, az időszámításunk előtt 8. században írt eposzára utal. Az Ulysses az egyik legkiválóbb példája Joyce úgynevezett tudatfolyam írói technikájának és kísérleti prózájának. Jelentős műve még a Dubliniak című novelláskötete, az Ifjúkori önarckép című első regénye, illetve a Finnegan ébredése című regénye. Írt még verseket, színdarabokat és újságírással is foglalkozott. Vajon hogyan vált a kispolgári családból született fiúból az irodalmi élet egyik fenegyereke? Milyen személyes és külső indíttatás kellett ahhoz, hogy ne apját kövesse, és üzleti pályára lépjen, hanem az irodalommal jegyezze el magát? Az életrajzából kiderül, hogy Joyce rendkívül tehetséges gyermek volt.

1882-ben látta meg a napvilágot Dublin egyik külvárosában John Stanislaus Joyce és Mary Jane "May" Murray gyermekeként. 11 testvére volt, és a nagy gyermeklétszám ellenére eleinte jómódban éltek, mivel apja vállalkozásai sikeresnek bizonyultak. Mikor az apa adóbeszedői állást kapott, egy Dublinhoz közeli városkába, Bray-be költöztek. Itt, vidéken Jamest életre szóló atrocitás érte, megtámadta egy kutya, amit sosem tudott kiheverni, a kutyáktól való félelme egész életében megmaradt. Mellette még asztrafóbiában is szenvedett, vagyis rettegetett a villámlástól és a dörgéstől, ugyanis egy babonás nagynéni felvilágosította a világra éppen feleszmélő kisfiút, hogy a vihar nem más, mint Isten haragja.

Tanulmányait a Clongowes Wood College-ban, egy jezsuita oktatási intézményben kezdte, ám miután apját elbocsátották állásából, ott kellett hagynia az iskolát, mivel a családfő nem tudta fizetni a tandíjat. A család ettől kezdve megtapasztalta, mi a szegénység, szerencsére a kis James-nek nem kellett abbahagynia tanulmányait, egy darabig otthon tanult, utána az O'Connell Keresztény Testvérek Iskolájában, aztán a dublini Belvedere College-ban, majd a University College hallgatója lett, ahol angollal, francia és olasz nyelvvel foglalkozott. A tanulás mellett Dublin irodalmi és színházi köreinek aktív tagjává vált. Első publikációja 1900-ban a Fortnightly Review-ban jelent meg, Henrik Ibsen: Ha mi, halottak föltámadunk című darabjáról írt dicsérő kritikát, és miután elsajátította norvég nyelv alapjait, rajongói levelet küldött Ibsennek, aki válaszlevelében megköszönte. Több más cikket és két színdarabot is írt ebben a periódusban. Darabjaiban az egyetemen szerzett friss barátai is megjelentek különböző karakterként.

Miután diplomáját megszerezte, Párizsba utazott, hogy orvostudományt tanuljon, ám diákélete nem tartott sokáig. Valószínűleg az okozott nehézséget, hogy az oktatás francia nyelven folyt, bár már korábban is problémája akadt Dublinban a kémiával - megbukott belőle -, pedig ott angol nyelven kellett vizsgáznia. Miután anyját tüdőrákkal diagnosztizálták, hazautazott Írországba, ahol a haldokló anya fia hitetlenségének tudatában megpróbálta Jamest megtéríteni, ám ő hajthatatlan maradt. Anyja halála után Joyce az alkoholban keresett vigasztalást, és az anyagi helyzete sem volt rózsás. Könyvismertetésből, tanításból és éneklésből tartotta fenn magát - tökéletes tenor hangja volt - még díjat is nyert.

1904-ben találkozott Nora Barnacle-al, egy Galway City-beli fiatal szobalánnyal. James egyre mélyebbre sodródott az italozásban. Az egyik ilyen alkalommal tűzpárbajba keveredett egy félreértés miatt, sőt, meg is sebesült. Még ebben az évben elhagyták Norával Írországot, hogy a kontinensen telepedjenek le. Polában kapott állást nyelvtanárként, de miután kémeket fedeztek föl a városban, minden idegent kiutasítottak, ezért Triesztbe költöztek, ahol a következő tíz évet töltötték. Két gyermekük született, Giorgio és Lucia. A gyermekáldás és a kalandok ellenére csak 1930-ban házasodtak össze.

Az Ulysses a modernista irodalom egyik legjelentősebb műve. Először az amerikai The Little Review című lapban jelent meg 1918 és 1920 között sorozat formájában. A kötetet könyv formájában először 1922. február 2-án Párizsban adták ki. A regény Leopold Blum története Dublinban, mely mindössze egy nap alatt zajlik, 1904. június 16-án. Az Ulysses név az Odüsszeusz latin változata, ami egyértelműen Homérosz eposzára utal. A két mű között végig fellelhetőek a nyílt és a rejtett párhuzamok. Leopold Bloom tulajdonképpen Odüsszeusz, a felesége, Molly Bloom Pénelopé és a fiuk, Stephen Dedalus nem más, mint Télemakhosz, jóllehet az események a 20. század eleji Dublinban játszódnak, és kiterjednek Írország és Britannia kapcsolatára is.  

Június 16-át, a napot, amikor a történet zajlik, a Joyce-rajongók világszerte Bloom napjaként (Bloomsday) tartják számon és ünneplik. Az Ulysses minden fejezete külön technikával íródott, mindnek sajátos motívumai vannak, és a felületes szemlélő számára talán túlságosan rendezetlennek, kaotikusnak tűnik. Joyce rejtett utalásokkal és talányokkal tűzdelte meg a regényt, pontosan ettől válik izgalmassá. A regény terjedelmesnek mondható, 265 000 szót tartalmaz, a szókincse 30 030, oldalainak száma pedig a kiadástól függően 650 és 1000 oldal között mozog. A könyv a kiadása óta óriási kritikák kereszttüzében áll, több helyre is besorolták, a korai obszcéntól kezdve egészen a „Joyce Háborújának" nevezett szövegbeli nyújtásig. A tudatfolyam-technika, a kidolgozott struktúra, a kísérleti próza ­- a szójátékok, paródiák és allúziók -, valamint a gazdagon ábrázolt karakterek és a vérbeli humor teszik a könyvet kiemelt helyre a modern irodalmi panteonban. 1998-ban a Modern Library (Modern Könyvtár) amerikai könyvkiadó cég a 20. századi legjobb angol nyelvű könyvek között az első helyre sorolta.

A siker azonban senki számára nem jön könnyen, a Dublini embereket például 22 kiadó utasította vissza 7 éven keresztül, míg végül 1914-ben Dublinban megjelent. Joyce 1913-ban barátkozott össze Ezra Pounddal, aki hatalmas segítséget nyújtott művei publikálásában. A Finnegan ébredését 1938-ban fejezte be, nehéz körülmények között, mivel zöldhályog akadályozta a látását. A regényében mindig tréfálkozva beszél az orvosokról. Ahogy a háború réme egyre nyomasztóbb fenyegetéssé vált, mindez egyre nagyobb áldozatokra késztette. Már nem csupán barátai, de olvasói segítségét is igénybe kellett vennie. Sokszor az egyetlen dolog, ami javítani tudott kedélyállapotán az volt, ha valamelyik barátja személyében megértő társaságra talált, s napközbeni keserveire csupán az ital és az éjszakai mulatások jelentettek gyógyírt.

A német megszállás miatt 1941-ben Zürichbe költözött, ahol még ebben az évben életét vesztette. Bármennyire szabta is át könyvei stílusát az irodalmi lángelme szikrája, Joyce stílusát lélektani szempontból vizsgálva nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az határozottan skizofrén. Ellmann, Joyce életrajzának írója úgy fogalmazott Joyce-szal kapcsolatban, hogy az író arra késztette a modern irodalmat, hogy az képes legyen új történetek, stílusok és karakterek befogadására.

Joyce rendkívüli életutat tudhat maga mögött, tele kalanddal, szenvedéllyel, a művészet iránti szeretettel. Kitartásából erőt meríthetünk, mert ha valami nem sikerül 22-szer, akkor próbáljuk meg huszonharmadszor is, és utolér a siker.