Az utca embertömegében hömpölyögve ismét a Muharay udvar volt az első, amely a muzsikaszóval becsalogatott minket. A Muharay Elemér Népi Együttes „Jeles napok" című előadásából csíptünk el egy szeletet, és mindjárt egy szép májusfaállító tavaszi mulatságba csöppentünk. A legények májusfát állítanak a lányoknak, akik színes szalagokkal díszítik fel a fát, majd a lebontás után a lány a kiválasztott legénynek adja a fáról levett szalagját. A jelenet végén már a színpad sem volt elég a mulatozó táncosoknak, és leugrottak a közönség közé, hogy őket is bevonják a táncba. A jó hangulatról a zene mellett a csoport borkóstoltató bácsija is gondoskodott, jóféle házi vörösbor töltésével.

A napi népzene és néptánc-adagunk után a Kaláka Versudvar felé vettük az irányt, ismét költőkínzásra sietve. A Zenés Versimpró tegnapi vendége Kiss Judit Ágnes költő- és írónő volt. Ágnes költészetébe mindenki megtalálja a számára idegen vagy éppen ismerős lelki érzések mélységét, amelyet úgy ér el a költőnő, hogy teljes lényében képes belehelyezkedni bármilyen szerepbe, legyen az házasságtörő, nimfomán, gyászoló vagy dühöngő figura. Az érzelmi paletta minden színében pompáznak a versei: zsoltártól az átokig, dévajkodástól a keservig, balladától a csujogatóig. A művek születéséről általában úgy vélekedik, hogy lehet lopni történeteket és figurákat, de ezekhez mindig mi magunk rakjuk hozzá azt a pluszt, amitől valóban megszületik a dolog. Ez a magunkból dolgozás teszi lehetővé, hogy összetartsuk a lopott anyagokat, mint a habarcs a falat. Minden vers a költőről szól, de úgy, hogy közben az egész vers játék.

A Versimpró hagyományainak megfelelően a közönség szavakat dobált a költőpárosnak, akik Gryllus Vilmos gitáros éneklése alatt verssé alkották őket. Öt szóból kellett építkezniük: rododendron, katica, cipőkanál, megszentségteleníthetetlenség, dezodor. Íme a két mű:

Kiss Judit Ágnes:
Megszentségteleníthetetlenségem
Virágzik bennem, mint rododendron,
Nem vonz a H&M, nem vonz a Brendon
Semmilyen terméke földön se égen
Legyen bár rajta cuki katica
Cipőkanállal sem préselheted
Szívembe hiúságod, világ, macira
Nem gondolok, vigyed, legyen tied
Nem számít parfüm, nem kell dezodor
Megvilágosodás árja sodor. 

Lackfi János:
Szeretem, ahogy nő a rododendron,
Sötétben, mint Nagyfejű Zordonbordon
Szeretem, ahogy ujjbegyről katica
Semmibe zizzen, cirógat: na cica?
Szeretem, hogy az élet cipőkanál,
Szűk lábbelibe szorít, sírsz akár sakál.
Szeretem, ahogy veled megszentségtelen-
Íthetetlenségig pucérra vetkezem.
Szeretem, ahogy szisszen dezodor,
Itt megszököl, megszokol, vagy leszokol.
Szeretem, ahogy a kedves közönség
Várja, hogy a vers forró ólmát a fülembe öntsék.

Szokásos körünket futva ismét átmentünk Dörögdre megnézni az Elevenkertet. A Djüm djüm nevű zenekar koncertjébe csöppenve arra az általános felismerésre jutottunk, hogy az udvarban bármilyen zene szól, a közönség mindenre vevő és boldogan eltáncolgat. Az idő közben visszakergetett minket Kapolcsra, a hamarosan kezdődő Hiperkarma koncertre. Eltáncikálgattunk a régi Karma-slágerekre - szándékosan nem írom, hogy énekeltünk is, mert Bérczesi nyelvpörgetését ember legyen a talpán, aki leutánozza. Az este lebökése ismét Dörögdön történt, ahol ismét kivilágos-kivirradtig eszmecseréltünk. A MűVö erről is szól!