Öko, Sebő, Ferenczi - Ősszel is vár az Őrség! (okt. 21-23.)
2016.10.14. - 15:00 | vaskarika.hu
Helyszín: Őriszentpéter, Malom Látogatóközpont
Dátum: 2016.10.21 - 23.
Sebő és Ferenczi koncertek, öko termék és kézműves kirakodó vásár, kiállítás, táncház, filmvetítés, családi programok, műhelyfoglalkozások és előadások várják az érdeklődőket a "...természetesen, Őrség!" programjain, október 21. és 23. között, az őriszentpéteri Malom Látogatóközpontban.
A rendezvénysorozaton a szervezők az 1956-os forradalom és szabadságharcról is megemlékeznek. Mindjárt a nyitó estén Ferenczi György és Rackajam koncertjével, amely az ‘56-os harcokban elesett Gérecz Attila szellemét idézi meg; október 23-án pedig Szomjas György Nap utcai fiúk című játékfilmjének vetítésével.
Ami a kettő között történik, az a természetesség, játék és környezettudatosság jegyében zajlik ezen az öko-hétvégén, melyet V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár nyit meg.
Az idei eseménysor vezető témája az „élő talaj", mely köré foglalkozások és előadások is sorakoznak.
A lábunk alá ritkán tekintünk. Nézünk olykor a magasba, reménykedve, vagy sóhajtozva. Sokszor csak előre, szigorúan az utat kémlelve, amerre törtetünk. De hogy a talpunk alatt mi van, arról fogalmunk sincs. A föld - gondoljuk - arra való, hogy „két lábbal álljunk" rajta. A szilárd talaj sok mindent elhord a hátán - és nem nyílik meg! De mi van odalent? Sötét és rideg világ az. Ha valahová, akkor a föld alá biztosan nem kívánkozik az ember. Meglepő volna tapasztalni, hogy ebben a sötétben tömény élet nyüzsög, sőt, mondhatni: az élet egyik forrása ez, itt, a glóbuszon. Éltetőnk a talaj. Megérdemli hát a figyelmet, a védelmet és a méltatást, amit idei mottónkkal meghirdetünk: Éljen a talaj!
Természetesen a kerékpározás sem maradhat ki a természetközeli élmények sorából: Szlovénia őrségi tájait érintve indít családi körtúrát az Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület október 22-én reggel Őriszentpéterről.
Szombaton délután a „megelevenítés" mozzanatát idézi föl Sebő Ferenc előadása a táncház mozgalom kezdeteiről, utána a Sebő együttes muzsikál. Vasárnap délután kicsik és nagyok is táncra perdülhetnek, amikor a Zala Zenekar tart népi hangszer bemutatót, népi gyermekjáték foglalkozást és - természetesen - táncházat is.
A természetes anyagokból készült portékák, helyi ízek és helyi termékek vására mellett élményszerű családi programokat kínál a TudomisénmiCSODA Egyesület, gyakorlati foglalkozásokat tart a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány és a Gaja Környezetvédő Egyesület.
Október 21. (péntek)
19:00
Malom Látogatóközpont
Kenyéren és vízen...
Ferenczi György és a Rackajam koncertje Gérecz Attila verseire
Az '56-os harcokban elesett Gérecz Attila szellemét idézi meg Ferenczi György és csapata, a Rackajam. Kevesen tudják, hogy 1956-nak megvolt a saját Petőfije: Gérecz Attila is olyan költő, aki művészetét és életét a magyar szabadságnak szentelte. Története elválaszthatatlan az '50-es évek nyomasztó hangulatától, az „egymásra fogott magyarok" korától, hiszen két évvel érettségije után már börtönben ült hazaárulásért és hamar lefülelt szökésének idejét leszámítva hat évig, 1956. október 30-ig raboskodott. A váci börtönben költők és írók fogadták barátságukba, és verselésre, műfordításra biztatták. Kiszabadulása után rögtön fegyvert ragadott, november 7-én egy orosz tankról leadott gépfegyversorozat oltotta ki az életét.
Október 22. (szombat)
9:30
Malom Látogatóközpont
Öko-kiállítás és vásár
Megnyitó
V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár köszöntője
10:00
Malom udvar
Természetesen, kerékpárral! - Start
Családi kerékpártúra a Vaskarika Kerékpár Kölcsönző és az Őrségi Kerékpáros Egyesület szervezésében
Útvonal: Őriszentpéter - Bajánsenye - Kercaszomor - Domonkosfa - Križevci (Tótkeresztúr) - Berkovci (Berkeháza) - Prosenjakovci (Pártosfalva) - Magyarszombatfa - Bajánsenye - Őriszentpéter
10:15 „ÉLJEN A TALAJ!" - téma felvetés
Miért kellene élnie?
Mert a pusztuló talajaink csak élőlények segítségével regenerálhatók.
Mert az élő talaj a vegyszermentes gazdálkodás alapja.
Mert a mezőgazdaság csak így lesz fenntartható.
Mert Földanya ezt szeretné.
10:30
Malom udvar
A termokomposzt
Egy irányított és ellenőrzött - kiskeretben is elvégezhető - komposztálási eljárás első mozzanatait végzik el közösen a résztvevők, Lázár Péter és Varga Gábor irányításával. A cél egy olyan komposzt létrehozása, melynek 50-60%-át a termékeny talaj fenntartásában közreműködő élőlények alkotják. A két nap során folyamatosan ellenőrizhetjük a komposztkas „működését". Az elméleti tudnivalókkal kötetlen beszélgetések formájában ismerkedhetnek az érdeklődők.
11:00
Malomudvar, Ökoház
A talaj éltetésének fontossága és lehetőségei
Lázár Péter (Göcsej Természetvédelmi Alapítvány) előadása.
Mit is „műveltünk" tulajdonképpen, hogy a Földön a talaj napjainkra ilyen végletesen lepusztult? És mit tehetünk, hogy helyrehozzuk, amit elrontottunk?
11:00
Malom Látogatóközpont, Malom udvar
A Manó kincsei
A TudomisénmiCSODA Egyesület műhelyei
Színek, ízek, illatok az őszben - Interaktív foglalkozás gyerekeknek Novák Ágotával
Ültető tálka készítés - Korongozás Steierlein Máriával
12:00
Malom udvar
Kürtőskalács készítés Kapornaky Juliannával
Szabadtéri játékok
Méta - Lázár Péter útmutatásával
Egy ősi ázsiai labdajátékot elevenítünk fel, melyhez nem kell más, mint egy füves tér, egy mángorlóhoz hasonló ütő, egy labda, néhány kisbála a pálya kijelöléséhez, egy-két tucat játékos és persze egy kis jó idő. Lehet benne futni, ütni, labdát dobni és elkapni.12 éves kortól felfelé várjuk a jelentkezőket, felnőtteket is! (10 órától lehet feliratkozni a Malomban, a recepciónál)
És ha esne az eső:
Talajéltető játék és ügyességi játékok fedél alatt (szalma-kuckó), Kovács Ágotával és Lázár Péterrel
13:00
Malom udvar
A Manó kincsei
A TudomisénmiCSODA Egyesület műhelyei
Manó műhely őrségi termésekkel - Kézművesség Kronekker Judittal
Ültessünk jó földbe - Fűszernövények, gyógynövények ültetése Balla Zsuzsival
14:00
Malom udvar, Ökoház
Az ember és a föld energetikai kapcsolatáról
Beszélgetés Krekó Katával és Szabó Ildikóval - melyhez segítségül társulnak a gyógynövények és az illóolajok.
15:00
Malom udvar
Komposzt vizsgálati módszerek és a különböző komposztok alkalmazási lehetőségei
Varga Gábor (Gaja Környezetvédő Egyesület) előadása
Hozott komposzt és talajminták vizsgálata a kiállítás helyszínén!
Így készül a gilisztahumusz
Végh György (Biomate Gilisztahumusz) előadása
Charles Darwin szerint, a giliszta a talajtermékenység bázisa, a földtörténet leghasznosabb állata, az emberiség jótevője. A talajmegújító mezőgazdaságban a giliszták kulcsszerepet játszanak. Háziasított körülmények között hihetetlen mennyiségben állítják elő a beteg talajok gyógyszerét, a gilisztahumuszt. Az előadáson bepillantást nyerünk egy kisüzemi gilisztafarm működésébe.
(A minősített bio gilisztahumusz a rendezvény ideje alatt a helyszínen megvásárolható.)
17:00
Malom Mozi
Revival - megelevenítés
Sebő Ferenc előadása a táncház mozgalom indulásáról
18:30
Pajtaszínház
A Sebő együttes koncertje, táncházzal
Október 23. (vasárnap)
9.00-10.30
Malom Látogatóközpont
Ha lélegezni tudsz, jógázni is tudsz!
Jóga gyógytornász szemlélettel - itt biztonságban vagy, bármilyen is a tested, mert csupa olyan gyakorlatot végzünk, ami anatómiailag biztonságos és mindenki számára kivitelezhető.
Vezeti: Juhász Sarolta
9:30 - 17:30
Malom udvar és Látogatóközpont
Öko-kiállítás és vásár
10:00
Malom udvar, Ökoház
Alkalmazkodó gyümölcsészet - A jövő kertje a Kárpát-medencében
Vándorkiállítás megnyitója
Az alkalmazkodó gyümölcsészet újraértelmezi az ember és természet viszonyát és elválaszthatatlan egységét. A társadalmi és természeti fenntarthatóságot hangsúlyozva egy járható és jó lelkiismerettel vállalható utat kínál. Központi gondolata a természeti folyamatokhoz történő alkalmazkodás, azok szelíd irányítása. A cél egy olyan ökológiai rendszer létrehozása, amely az ember számára otthont, és a teremtő munkán keresztül megélhetést biztosít. Így válhat az ember a természetet leigázni akaró tájhasználóból a rendszer részét képező tájalkotóvá.
A kiállítás 22-én 10 órától látogatható!
10:15
Malom udvar, Ökoház
Az Őrség és a Göcsej hagyományos gyümölcsfajtái
Darázsi Zsolt (Göcsej Természetvédelmi Alapítvány) előadása
Az Őrségi Nemzeti Park megbízásából 2012-13-ben a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány - lelkes önkéntesek bevonásával - felmérte az őrségi kaszáló gyümölcsösök hagyományos fajtáit. Ennek az értékmentő munkának az eredményeiről számol be a felmérést vezető természetvédelmi szakember, érintve a felmérés gyakorlati jelentőségét és „hasznosíthatóságát".
10:30
Malom Látogatóközpont, Malom udvar
A Manó kincsei
A TudomisénmiCSODA Egyesület műhelyei
Manó műhely őrségi termésekkel - Kézművesség Kronekker Judittal
Ültessünk jó földbe - Fűszernövények, gyógynövények ültetése Balla Zsuzsival
Mit árul el az arcod rólad? - Várkonyi Éva egyéni tanácsadása Schüssler sókkal és Bach virágesszenciákkal
11:00
Malom udvar, Ökoház
A mezítlábas méhészkedés
Galambos Gyula méhészmester előadása
A 2015-16-os „Gyümölcsészháló" programban Galambos Gyuláék orfalui kaszáló gyümölcsösébe különböző típusú alternatív méhkaptárak kerültek kihelyezésre. A méhek természetéhez és igényeihez igazított kaptárak állnak az előadás középpontjában.
11:30
Malom udvar, Ökoház
Apiterápia
Gyenes Csilla fito- és apiterapeuta előadása
Apiterápia alatt a méhek által előállított anyagok gyógyító célú felhasználását értjük. Az orfalui Vadvirág méhes- és füveskertben az apiterápia gyakorlati eszköze a Gyógyító méhesház....
12:00
Malom udvar / Szalmakuckó
Szabadtéri játékok
Méta, tollas, frizbi golf, népi játékok - Lázás Péterrel
13:00
Malom Látogatóközpont, Malom udvar
A Manó kincsei
A TudomisénmiCSODA Egyesület műhelyei
Őszi mesék, versek, körjátékok gyerekeknek Szabó Ildikóval
Gyógynövényes szappant készítünk. Az elkészült szappanokat haza is vihetik!
14:30
Pajtaszínház
Családi táncház
Ifj. Horváth Károly és zenekara muzsikál
16:30
Malom Mozi
Valaki a Nap utcából
Beszélgetés Szomjas Györggyel, „A Nap utcai fiúk" című film rendezőjével
17:00
Malom Mozi
Filmvetítés a forradalom 60. évfordulóján
A Nap utcai fiúk
színes, magyar filmdráma, 89 perc, 2007
Rendező: Szomjas György
Zeneszerző: Ferenczi György
A történet 1956. október 23-án kezdődik és 1956. november 4-én ér véget. Pesterzsébeti fiatalok egy csoportja focizik a Határ út menti grundon. Juli, a kalauzlány hozza a hírt, hogy a városban tüntetés van. Egyedül Gábor tart Julival, és együtt vesznek részt a forradalmi eseményekben. Hajnalban a fiúkra rálőnek a bevonuló oroszok, és akkor elhatározzák, hogy ők is bemennek a városba és bekapcsolódnak a harcokba. Totya vezetésével fegyvert szereznek, és barikádot építenek egy kis mozi körül. "Ezt a sarkot megvédjük" - mondják, és felveszik a harcot a benyomuló szovjet harckocsikkal.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás