Találkozhattunk már vele Szombathelyen - tavaly márciusban a SIC-ben megrendezett Világzene - Világtánc fesztiválon lépett fel tanítványaival. Önmagában már az is „extrém" volt, hogy férfi hastáncos fog színpadra lépni, de az igazán döbbenetes élményt maga a tánc adta. A samba-oriental stílusú fúzióban a latin temperamentum, és az orientális tánc mozdulatvilága keveredett kelet varázsával. Nemrég egy Zala megyei táncfesztiválon lépett fel, ahol egy hastáncverseny után gyerekek gyűrűjében örömtáncolt közel félórán keresztül, majd ezt követően - minden allűr nélkül - adott szerkesztőségünknek közel egyórás interjút.

Férfiként miért a hastáncot választottad a táncok közül?

Nemcsak a hastáncot választottam, azt megelőzően más táncműfajokkal is foglalkoztam. Gyermekkoromban a társastánc volt a tánc azon formája, amit lehetett űzni. A tánciskola légköre nem ragadott meg, a divattáncok terén akkoriban nem volt akkora kínálat, nem volt ennyi lehetőség, mint manapság. Később jött az életembe a salsa és tulajdonképpen egy véletlen folytán jutott az életembe, került be a szívembe a hastánc. Ma mindkettőt tanítom is.

Férfiakat is tanítasz hastáncolni, vagy csak a gyengébb nem képviselői látogatják az óráidat?

Voltak férfi jelentkezők is, hébe-hóba azért előfordul, hogy szeretnék elsajátítani az orientális táncot. Egy férfi tanítványom például azt mondta, hogy nem érdekli, hogy ez női mozgás, akkor is ugyanúgy szeretné táncolni, míg egy másik a thai-chi mellett izomlazító mozgásként alkalmazta. Ő a thai-chi-ban nem találta meg azt a fajta lazítási technikát, amit a hastáncban igen.

Gyönyörűek a mozdulataid. Úgy vélem a női nem képviselői közül sokan irigykedve nézik a harmonikus, lágy kar- és kézmunkádat. Hogy tudod ezt férfiként így táncolni?

Az emberek gyakran sztereotípiákban gondolkodnak. Nagyon nehéz elengedni azt a testsíkot, ahogy megszületünk. Benne vagyok a testemben, amely egy férfitest az a másik pedig egy női test. Ezeknek megfelelően keressük a mintákat, gyűjtjük be azokat, majd ezektől meghatározva próbáljuk összerakni az életünket, mindenki nemi identitása szerint. Azt nem tudom, hogy mások életében hogy működnek ezek a dolgok, én nem gondolkodtam azon, hogy hogyan kell szépen mozgatni, érzem. Tudatosan soha nem fejlesztettem, egyszerűen hagyom, hogy az energia áramoljon benne, és ezt így is tanítom. A lélek a főnök, a test -amely a második helyen áll- mindent megcsinál, amit a lélek szeretne. A salsa-ban, vagy a latin táncokban a fiúnk ez adja a férfi energiát, a lányoknak a női energiát. A hastánc érzelmi oldala rendkívül erős, effektív ez adja a táncot, függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők táncolják, mindenképen gyönyörű. Az emberek kiszakadnak a sztereotípiáikból, nem foglakozva a nemi hovatartozással megmarad a test, az izomzat, mint egy anatómiakönyvben és megmarad hozzá az érzelem, ami meghajtja mozdulatot. Ennyi.

Vannak olyan vélemények, miszerint a táncaidon keresztül kifigurázod a nőket.

Nem figurázom ki a nőket! Én nem nőt táncolok a színpadon, hanem hagyom mozogni magam. Az, hogy a nők testén jóval dekoratívabb a mozdulat, hála az égnek, hogy így van!

Amikor felmegyek a színpadra, akkor megérint a zene. Különbözőek vagyunk, minden ember másként érzékeli a világot. A National Geographic-on láttam egyszer egy műsort, hogy vannak, akik a zenét hallják, mások színekben látják. Én a belsőképernyőmön vetítem ki, belülről érzem, egyfajta energianyalábokként érzékelem. A mozdulatok, mint egyfajta fénysugarak, fénynyalábok áramlanak kifelé. A zene hatására ez azonnal megjelenik nálam. Nagyon hálás vagyok a tudatomnak, az agyamnak, vagy testemnek, hogy engedi ezt kifejezni, kivitelezni.

Koreográfiapárti vagy improvizatív alkat vagy?

Improvizációkat szívesebben táncolok. Számomra a pillanat hatalmas töltésű, hiszen a pillanatban létezem. Lehet, hogy másnak nem hat semmilyen módon ez az érzés. Azt tanítom a lányoknak, hogy a koreográfia két esetben ad segítséget. Ha nagyon félek, vagy túl nehezek a mozdulatok, akkor ad egy keretet, amiben biztonsággal megtanulom, kigyakorlom. De egyazon pillanatban béklyó is, mert ha csak koreográfiát tudunk, akkor nem biztos, hogy tudunk improvizálni. Az improvizációnak megvan az a varázsa, hogy nagyon gyönyörű mozdulatokat lehet kihozni, viszont az a feladat benne, hogy a zenét kívülről kell - úgymond- érezni és tudni kell a szép mozdulatokat értően kivitelezni.

Nagyon éltél ma a zenében és ezt a közönség is érezte. Láthatóan sikerült felvenni a közönségeddel a (szem)kontaktust, meg tudtad érinteni az embereket.

Egyfajta rendezési szempont szerint két részre oszthatjuk a táncokat, az egyik, ami fent van a színpadon, a másik, ami azért kell, hogy a nézők is azt érezzék, hogy fent vannak ill., hogy azt érezzék, hogy nincs is színpad. Tánc közben, ha látok valakit, akkor az az ember bennem van függetlenül attól, hogy ott van a térben, itt rögzül az agyamban.

Azt gondolom, hogy a tánc a zenének a vizuálissá tétele, tehát a táncos feladata, hogy egyfajta fordító legyen. Azt nem tehetem meg, hogy érdektelenül, vagy érzések nélkül tolmácsolok egy érzést. Ez olyan, mint régen a filmezés hőskoránban, amikor a (videó)filmeket alászinkronizálták és egy oda nem illő hanggal rendelkező ember átélés nélkül mondta alá a szöveget. Amikor ránézek valakire, akkor direkt szeretnék hatni. Kiküldöm a mozdulatot és elgondolom, hogy odaér hozzá. Azt mondják, a szem a lélek tükre, amiben benne van az energia, valahogy tükröződik. Úgy gondolom, hogy olyan erős a kisugárzás olyankor, hogy az ragadja meg az embert, az jön keresztül a tekinteten.

Hogy éled meg azt, hogy a társadalmat, az embereket megosztod?

Volt nehéz időszakom emiatt, illetve mindig nehéz. A mai versenyen is volt egy különleges lányka, aki gótikus stílusú táncot mutatott be. Elmagyaráztam a közönségnek, hogy mit is láttak, azért, hogy értsék, van ilyen és abban így táncolnak.

Ehhez azonban szembe kell állni az aktuális széliránnyal, és fel kell vállalni azt, hogy az emberek felfogásával nem egyező dolgok is éltre kelhetnek. Olyan dolgoknak is van létjogosultságuk, amelyek szögesen ellentmondanak akár az addig kialakult és elfogadott - például hastáncos- képpel és ezzel az új formával halad a 21. századba a 18-19. század tánca. A tánctörténelemben a gótika mindig akkor kerül elő, amikor az emberek „maguk alatt vannak" és a művészek feladata, hogy kirángassák őket ebből a melankolikus, depresszív hangulatból. Az igaz, hogy ettől az aktuális környezete nem változik meg az egyénnek, és amikor kilép a külvilágba, előbb utóbb szembesül azzal, de legalább arra a pár pillanatra valami nehézségi tényezőt feloldunk, és könnyedebben tovagördül az ember azon, ami kint vár rá.

Mi a véleményed a gombamód szaporodó hazai hastáncversenyekről?

Ez egy nehéz tészta. Igazából az a baj, hogy a versenyszellem Európának és Magyarországnak is egy „hozadéka". Nem helyes a verseny megmondom őszintén, nekem nem jó. Az emberi szeretet nem versenyez egymással. Annak idején foglalkoztam kineziológiával, Élet Iskolája, stb. Spirituális tanokat hirdető dolgokkal, tudással is gazdagodtam. Azt kell(ene) mindenkinek látnia, hogy ez borzalmas fájdalmakat, feszültségeket szül az emberben,.(hátfájást, fejfájást, derékfájást okoz , kikopik tőle az ember gerince). Bőven elég az a megmérettetés, ami az életben adódik. Az általános iskolával kezdődően, majd középiskolán keresztül a főiskoláig bőségesen elégségesek ezek a versenyhelyzetek. A zsűrizés során, a verseny alatt, kiemeltem, kiemeltük a zsűritagokkal, hogy nem rólad szól a pont, hanem nekünk egy kommunikációs eszköz, hogy legyen egy közös nevező, ami mérvadó, amely arról szól, hogy ezt látom a táncodba, mire kell még figyelned és erre a mostanira ennyi pontot adunk.

Akaratlanul elcsíptem egy mondatot, amikor a fiziológiásan helyes hastánc alaptartásról beszéltél és az ebből indított mozdulatokról. A mai magyarországi gyakorlat megköveteli, támogatja a kompetens oktatók jelenlétét? Egyáltalán képesítés nélküli oktató okozhat egészségkárosodást a tanítványnak?

Az osztálytársaim vagy az összes iskolatársam nevében tudom mondani, de nem nyilatkozom helyettük, hogy szükség van a képzésekre, a képzett orientális táncoktatókra. Iskolába járunk nappali vagy esti tagozaton, vizsgázunk, szigorlatozunk elméletből, gyakorlatból egyaránt, majd államvizsgázunk. Pedagógiát, pszichológiát, tánctörténetet, zenetörténetet, zenét tanulunk, én énekkarba is járok. Küzdünk, fejlesztjük magunkat, aztán egyszer csak jön egy „tanárnő", aki azt mondja, hogy x hónap után ő tanítani fogja a hastáncot. Nincsenek élettani, anatómiai ismeretei, nem nyitott még ki egy anatómia könyvet. Sajnos ritkán jönnek oda egy-egy versenyen a lányok szakvéleményért.

Hogy látod a hastáncnak a rekreációban való szerepét most, amikor egyre jobban terjed, mind népszerűbbé válik hobbi szinten?

Elég necces dolog szerintem. A rekreációs képzésben való aspektusára gondolva, ha tehetném, nem a rekreációba raknám, mert semmi köze a sporthoz. A hastánc rekreációs szerepe más lenne. Konkrétan az, hogy a tánc - bármelyik tánc - lehetőséget biztosít arra, hogyha oda eljön az ember, azt mondja: figyelj, belenézek a tükörbe, meg tudom csinálni és büszke vagyok magamra. A weblapomon is olvasható, hogy a tánc picike kis ünnep. Ünnepeld magad, öltözz fel, sminkeld ki magad, gyere, mozdulj, nézd meg magad a tükörben és mondj magadnak köszönetet, hogy megcsináltad. Nagyon sokan ezt nem teszik meg, nem foglakoznak önmagukkal, nem hálásak önmaguknak.

Lehet mondani bármit, lehet tenni bármit, megoszthatod a közönségedet, de az, amikor lement a műsor és a picik ott maradtak veled, és ahogy te viszonyultál hozzájuk, az a művészi létezés csúcsa, hiszen a legemberségesebb arcodat mutattad meg a kicsiknek.

Egy macskákról szóló könyvben olvastam, hogy akkor veszed észre, hogy megöregedett a macska, vagy kutya, amelyik veled él, amikor már nem játszik. Én azt gondolom, hogy az ember nem engedheti meg magának, csak azért mert felnőtt, hogy ne játsszon a gyerekekkel. A kérdés csak az, hogy ki játszik jobban: a gyerekek, vagy mi.

Ha röviden kellene megfogalmazni, hogy mit jelent neked a hastánc, hogy definiálnád?

Ha leszedjük a táncmozgást róla, azt hogy hastánc, akkor egy elképesztő gyönyörű belső út, olyan, mint amikor elmegy valaki az El Camino-ra, az önfeltáró zarándokútra. Én a hastánc segítségével érem el azt, amit nem tudok gyakorolni, mert nem járok jógázni, nem tudok rá időt szakítani a napi programokból, nem ülök le feltétlenül minden reggel meditálni - ezeket tánc közben élem meg. Nekem inkább egy háttér-életstílus, egy gondolkodásmód, egy energetikai forma, amely részben életben tart, részben fenntart - ez nekem a hastánc.

Mi Seres Zoltán álma?

Én úgy gondolom, hogy nekem gyermekkoromtól kezdve megvalósultak azok az álmok, amiket gyerekekként lejátszottunk. Jó, játszottam én űrhajóval is, de az még nincs itt- hahotázik.

Na az még nem, de ezen túlmenően, azt csinálhattam, amit szeretek, a keleti dolgokkal foglakozom. Emlékszem volt varázsszőnyeg boltom. Mindig azt játszottam a lego-figurákkal, a testvéremtől elcsent, lefegyverzett katonákkal,hogy ráültettem őket az aputól kicsent textilzsebkendőkre, azok voltak a szőnyegek. A kelettel már akkor kapcsolatom volt, csak nem tudtam, hogy ebből hastánc lesz. Ez a része megvalósult.