1978-at írtunk. Egy olyan táborfélében voltunk, amelyet az Y generáció lassan már hírből sem ismer, maradjunk annyiban, hogy úttörő tábornak nevezték.

Egy esős, csendes délutánon azt a feladatot kaptuk, hogy képzeljük el az életünket 2000-ben, írjuk le, hogy fest majd akkor minden körülöttünk a városban, ahol élünk. Én a Blaha Lujza teret álmodtam meg, óriási átlátszó oxigén sátrakkal az akkori 7-es busz megállójának helyén, mozgó járdával a felszínen és  légi taxikkal, az épületek tetején levő légi kikötőkkel. Erre emlékszem, valamint még arra is, hogy határozottan emberekben gondolkodtam, véletlenül sem robotokban. Tizenéves voltam akkor. És (majdnem) tizenévesnek éreztem magam most is, ahogy a Páncélba zárt szellem vetítésén ültem.

A nem is oly távoli jövőben játszódó világ képei egyáltalán nem tűntek ismeretlenek: nagyon is hihető, hogy egy világváros épületeiből gigantikus méretű 3D-s hirdetések kelnek életre, hogy a ránk tökéletesen hasonlító klónunk halad át a zebrán helyettünk, miközben mi épp átfordulunk egyik oldalunkról a másikra saját ágyunkban. Elképzelhető, hiszen a technológiai fejlettség egyik pillanatról a másikra teszi elérhetővé azokat az álmainkat, amelyeknek már a képzeletünk sem szabhat határt.

Scarlett Johansson a Páncélba zárt szellem című filmben.

Hasonló gondolattal játszhatott el Avi Arad producer is, egy kis könnyebbséggel, ugyanis a Páncélba zárt szellem történetét már nem kellett kitalálni. Megtette ezt helyette, Siró Maszamune, aki még 1989-ben jelentette meg ugyanilyen című mangáját (japán képregény), amelynek azóta világszerte hatalmas rajongótábora lett. Akiknek nyilván nem kell bemutatni Őrnagyot, az egyedülálló ember-kiborg hibridet, a 9-es Részleg nevű különleges akciócsoport vezetőjét. A többiek azonban ezzel a filmmesével kerülhetnek közelebbi kapcsolatba hősünkkel, akinek mindössze az agya emberi. A többi testrészét ugyanis formatervezett darabokból szabta rá egy ugyancsak robot és az őt instruáló kutató.

A történet elején azt tudjuk meg, hogy Őrnagy (Scarlett Johansson) előző - értsd emberi - életében komoly traumán esett át: terroristák támadták rá és családjára, ő pedig olyan súlyosan sérült, hogy az orvosok mindössze az agyát tudták megmenteni. Hogy tovább élhessen, nem mellesleg elpusztíthatatlan fegyverként funkcionálhasson, egy robot testbe ültették a biológiailag jól funkcionáló agyat. Az új test új arcot, szemet, orrot, szájat, kezet, lábat, feneket, mellett kapott, valamint négy USB szerű csatlakozót a nyakára. Utóbbin keresztül kapcsolhatta magát töltésre éjszakánként és ezen keresztül kaphatta meg a felejtést elősegítő gyógyszert. Merthogy az Őrnagynak felejtenie kellett a múltját, amiről egyébként is keveset tudott.

Őrnagy a múltján mereng

Közben a küldetést is teljesíteni kell, azaz felvenni a harcot és megállítani a legveszélyesebb bűnözőket és szélsőséges csoportot, amely most éppen az őt is létrehozó Hanka Roboticot, az annak dolgozó tudósokat akarja megölni, elpusztítani.

Őrnagy nyomozása során, egy "utazás" alkalmával túlságosan is mélyre merül egy elfogott gésa robot agyában és így egyre közelebb a fő ellenséghez, Kuzéhoz. Ettől kezdve elképesztően látványos csatákra számíthatunk, a szemünk előtt a semmiből valamivé változó, majd a valamiből teljesen elporladó hősökre, kiber szervekkel élő figurákra, pókszerű tankokra, de ami a legfőbb, és ez lenne itt a lényeg: a humánumra. Mert szerencsénkre ez az, amire ebben a futurisztikus, mesteri kézzel (gépekkel) animált világú filmben is bizton számíthatunk.

Az üzenet, amely áthatja ezt az amúgy képileg tökéletesre csiszolt, jól felnagyított mesét. Már hogy leegyünk bár gépek (háromnegyed ízünkben) a lelkünk, a gondolataink, az emlékeink - mind mind a miénk. Emígyen pedig a lelkünk is. És ez, lássuk be, még egy közepes történetű film esetében sem annyira rossz alapgondolat.

Páncélba zárt szellem
rendezte: Rupert Sanders
Főszerplők: Scarlett Johansson, Takeshi Kitano, Juliette Binoche
A filmet: március 30-tól mutatják be a hazai mozik