„Jesszusom, mennyi haj!"- Dalriada koncert a SIC-ben
Képgaléria megtekintése2009.09.28. - 01:30 | dancspista - Fotók: Moór Ferenc
Góré-techno, pajta-breakbeat, falu-house, istálló-rap, tyúk-ska, borona and bass, tehén and roll, lóhere-punk, folk-metál. Sommás stílusparádé, de akár egy kakukktojást tojó tyúk kérdése is lehetne az Oszvald Marika-Csonka Pici heherésző celebduónak a 'Rajta van a pajtaszar' agrokulturális vetélkedőben. Bezony a folk-metál, ami kilóg a sorból, bár a többi sem kutya vacsorája. Dalriada, Ideas és Gyöngyvér folyt az ereinkben péntek este!
HIRDETÉS
Szeptember 25-én, pénteken este a napjainkban egyre népszerűbb folk-metal jeles képviselői léptek fel a SIC színpadán. Elsőként a tatabányai illetőségű Ideas (Kun Anita-ének; Schlick Attila-basszusgitár, Takács Tamás-dob;Preil Tibor-gitár; Gallay Lajos-billentyű) tolta alánk progresszív, nagyívű, metál-opuszait, akit az első benyomások alapján a magyar Nightwishnek titulálnánk. Az énekes poszton Anitának irdatlan szép hangja volt, dalaik hol mélyenszántó gondolatokkal, hol zúzással voltak tűzdelve, vagyis kimondottan kellemes élményt okoztak. Az áradó és olykor epikus dallamok nem kukoricáztak velünk: előzetes hezitálásunk előítélet-bilincseit feltörve térdepeltettek sarokba minket.
Az "ideák" után a dunaújvárosi Gyöngyvér (Vódli "Jesper" Csaba-dob; Mazán "Mazi" Attila-gitár; Dózsa Erik-ének; Erdős Viktor-basszusgitár; Bessenyei Balázs-gitár) zenekar koncertjébe kapcsolódtunk be, de akárhogy is kerestük, egy szem lányt sem találtunk a bandában, lehetséges hogy ez azért fordult elő, mert majdnem mindenkinek hosszú haja volt. Vajon lehet összefüggés? Nos, ezekután egy kicsit morcosan hallgattuk végig a muzsikusokat, de azt kell, hogy mondjuk, nem tették rosszul a dolgukat. A színpad adottságaihoz képest rendben játszottak, lehetett érezni zenéjükön, hogy a metál edénygyárba jártak szakmai gyakorlatra. A zenekarból külön kiemelendő a hosszú fekete hajú Mazi, aki gitározás közben valószínűleg filmet is nézett, mert a megfelelő fémviszonyok elérése érdekében behúzta a haját. Ezzel ellentétben a közönség nagy része úgy viselkedett, mintha egy tollfosztóban üldögélt volna, és azt nézi, ahogy a bátrabb fehérnépek és férfiemberek hogyan nótáznak fenn a kultúrház színpadán. Meg is jegyeztük többen, hogy biztos villa alakú kesztyűt kötögetnek, mert így télen se fázik a rocker keze. Ezt a monotóniát csak egy-két ember zúzta szét, amikor kimentek sörszínű tintáért a közeli tintabüfébe. Egyebek iránt a koncertek közti szünetben - nem kell rosszra gondolni - jobban is megismerkedtem fotósunkkal. Ő is főiskolás, hosszú hajú, és a bagoly feletti ágon lakik egy fán. De korrigált, mert félrehallottam a 'Bagolyvár felettet'. Csigavér. Vagy gyöngy.
A soproni Dalriada (Binder Laura- ének, furulya; Ficzek András-ének, gitár; Németh-Szabó Mátyás gitár; Rieckmann Tadeusz-dob; Molnár István-basszusgitár; Ungár Barnabás-billentyűk) koncertjére már az üldögélő emberek is eldobták a tollakat és a kötőtűt, hogy elárasszák a színpad előtti teret. A profizmus nemcsak a jobb hangzáson és a látható zenei- és személyi összeszokottságon volt érezhető, hanem azon is, hogy például Barnabás milyen jó ízléssel kombinálta össze a fast food és a music workstation feliratokat. Ez utóbbi annyira komolyan hangzik, hogy szerintünk ezzel kombájnt is lehet vezetni. De ezt nem mertük megkérdezni. Nem kifelejtendő Mátyás pólója sem, ami azt volt hivatott bemutatni, hogy a villázók szabadon behajthatnak a gyomrába, kivéve ha azok 20 tonna súlyúak, és 3 méter magasra nőttek. Azt pedig plusz pont, hogy a koncertrutin pozitív oldalát hozták magukkal a srácok. Ficzek Andris zenéket összekötő szövegei helyenként igazán viccesek voltak, az már kevésbé, hogy ezeken csak mi nevettünk hangosan. Az est legnagyobb élményei - ezzel nem a többi nóta renoméján akarunk csorbítani - az Arany János versfeldolgozások voltak, amelyből egyet - a Szent László király I-est - a nemsokára megjelenő Arany-Albumról is eljátszottak nekünk. Ha méltán tisztelt, neves költőnk ma is élne, biztos, hogy nem holmi papírra és lúdtollal, hanem hajjal és a hatóságok hátsójára írná a Walesi bárdokat. Emellett jó volt látni, hogy az együttes miként értelmezi és adja elő a versekkel kapcsolatos gondolatait, így róva le tiszteletét Arany János előtt.
Egyes zenei stációknál az együttes tagjai úgy pörgették a hajukat, hogy azt vártuk, mikor repülnek el, mint a kockásfülű nyúl. De ottmaradtak, és miután eljátszották hivatalosan utolsó csujjogatójukat, erősen (fel) kérették magukat, a közönség hangos „szilva, szilva" biztatásai közepette, hogy eldalriádázhassák a Szondi két apródja című, szintén Arany-feldolgozásukat.
Hát mit lehet ezek után mondani? Túros bukta. Mert azt is szeretjük, nemcsak Arany Jánost.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás