Az expresszionista filmek Németországban az 1910-es, '20-as években születtek, természetesen nem függetlenül a már korábban megjelenő képzőművészeti, irodalmi, színházi expresszionizmus alkotásaitól, vagyis például Kokoschka és Schiele festményeitől vagy Brecht irodalmi műveitől. Ahogy a Film- és médiafogalmak kisszótárában is olvashatjuk, „az expresszionizmus a belső, lelki folyamatok szuggesztív megjelenítésére törekszik. Jellemzője a realista, naturalista valóságábrázolás elvetése, az intenzív, látomásos erejű, túlfűtött hangvétel, a formabontó megoldások használata és a túlzó stilizálás. Az expresszionista művész - így a filmalkotó is - az irodalmi romantika örököse, és miként a romantika is, sokat merít a legenda- és meseirodalomból, valamint a 19. század végének „gótikus" regényeiből és a kor népszerű műfajaiból, vagyis a ponyvaregényekből és a képregényekből. Az expresszionista filmeket a korszakkal foglalkozó jelentős filmszakírók a háborúból vesztesen kikerülő Németország - az úgynevezett weimari köztársaság - rossz közérzete jellegzetes kivetüléseként, mintegy a hitlerizmus előhírnökeként tartják számon."

Jó éjt, anyu! - Fotó: vulture.com

Az első - sokak szerint egyetlen - valóban expresszionista film Robert Wiene Dr. Caligari című, 1919-ben született műve. A Dr. Caligari történetét és különlegességeit kicsit később ismertetem, azt azonban muszáj máris kiemelni, hogy „markáns, jellegzetes formanyelvi megoldásai olyannyira termékenyítően hatottak a kortársakra, hogy a caligarizmus kifejezés az expresszionista filmek jelzőjévé vált". Az expresszionista mozgóképek sajátossága a művészi megformálás mellett a tömegfilmekre jellemző népszerű tematika. „Reprezentáns művei kitüntetett, olykor első darabjai olyan műfajoknak, mint a horror különféle szörny-, rém- és Frankenstein-szériái (Nosferatu, 1922), a thriller (Dr. Mabuse, 1922) vagy a science-fiction (Metropolis, 1927). A korszak filmjeit pszichotikus zsarnokok és gyilkosok, a legendák démoni erejű lényei, futurisztikus alakok lepik el."

Dr. Caligari

A történet „címszereplője hasadt lelkű, démonikus elmegyógyintézeti igazgató, aki egy Cesare nevű médium által követi el gyilkosságait. Robert Wiene filmjei szuggesztív, festett díszletek közt játszódik (játéktereit expresszionista díszlet- és jelmeztervezők alkották), képeit asszimmetrikus képkivágatok, szögletes, hegyes, természetellenes formák uralják, a színészi játék túlzó, a szereplők mintha saját szorongató víziójukban tűnnének fel".

Fotó: imdb.com

Nosferatu

Az 1922-ben bemutatott némafilmet Friedrich Wilhelm Murnau rendezte, akit Bram Stoker Drakula című regénye ihletett meg. Drakula gróf története bizonyára mindenki számára ismerős, ám ezt a sokszor feldolgozott és kívülről fújt „mesét" Murnau úgy mutatja be, hogy semmi kedvünk aludni utána. A Nosferatu képi világa, valamint fény- és árnyjátéka épp annyira túlzó és félelmetes, mint a Dr. Caligari-é, így a film hatásosabb, mint sok mai horrorfilm. Nemhogy felveszi a versenyt a cgi-szörnyekkel, hanem le is győzi őket. De még mennyire!

Fotó: imdb.com

Dr. Mabuse I-II.

Fotó: imdb.com

Metropolis

Fritz Lang utópisztikus Metropolisát a korabeli New York ihlette. A gigantikus városban csupán a kiváltságos személyek élvezhetik a technológiai fejlődés adta előnyöket, a többiek a Metropolis alsó szintjén, szerényen élnek és nem léphetnek be a „fénybe". Ezt a kiváltságosok számára idilli rutint zavarja meg egy gyermekcsoport, valamint egy életre kelt, romboló erejű, legyőzhetetlennek tűnő robotnő. Fritz Lang 1927-es némafilmje páratlanul nagy hatást gyakorolt a tudományos-fantasztikus film műfajára, és olyannyira hiteles utópia, hogy még 2016-ban is képes meglepetést okozni.

Fotó: imdb.com

Jó éjt, anyu!

Veronika Franz és Severin Fiala 2014-es filmjének képi világa és története erősen idézi az expresszionizmus eszközhasználatát. Az alkotás főszereplője a kilencéves ikerpár, Lukas és Elias, akik egy vidéki házban élnek édesanyjukkal. A nő épp a történet kezdetén érkezik haza a kórházból, hogy kiheverje legutóbbi plasztikai műtétje következményeit: a feje olyannyira be van kötözve, hogy csak a szeme és a szája látszik, tehát mondani sem kell, roppant ijesztő. A kisfiúk is így vélekednek, és mivel édesanyjuk egyre szigorúbb velük, a képzeletükbe menekülnek és kételkedni kezdenek abban, hogy valóban az anyjuk van-e a kötések alatt.