A különleges látványvilágú, izgalmas film világpremierjére a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon került sor. A film a hivatalos versenyprogramba is bekerült, ahol esélyt kapott az Arany Pálma-díj elnyerésére. Azóta tudjuk, nem a Jupiter holdja nyert.

Mundruczó Kornél új filmje a személyességen belüli legközelebbi kapcsolat szintjét célozza meg. Ezt nem a szerelemben, a munkatárssal, a baráttal éli meg, hanem az apa-fia, Atya-Fiú egybeforrásában látja. Ennek a széválaszthatatlanságnak az eléréséig vezet el a történet. Közös akaratra jut két ember, akik előtte nem is ismerték egymást. Ez az egyakaratra jutás és egység szakrális alapú, ami a történet kiteljesedése. Egészen a végén érik be, amikor Aryen (Jéger Zsombor) hisz Dr Sternnek (Merab Ninidze), és ráhagyatkozva megteszi, amit mond.

A történet kifejtése, a cselekmény minden egyes epizódja, a hajszálpontos dialógusok, minden filmelem a személyesség kérdése körül forog. A szédítő forgásban Aryan levitálása a dervisek tánca, transzformációja is lehet. A transz itt nem önkívület - az elragadtatásban, a földtől felemelkedésben  bármilyen magasság elérése egész biztosan szimbolikus. Lehet képesség, lehet szemlélet, lehet alkalmazott életvezetési stílus, de lehet bármilyen ismeretlen, megmagyarázhatatlan tény, ami az utunkba kerül, és amit csak elfogadni lehet. Elfogadni az ismeretlent-próba elé állít a film - késznek lenni az ismeretlen nem helyből való megsemmisítésére. Még védekezni sincs idő, máris ítélet - ez a gyakorlat? Igen, az elhamarkodott. Egy dervis kiforogja magából mindazt, ami elválasztja a dicsőségtől, Aryan kiforgatja magából mindazokat, akik találkoznak vele. Átforgatja az életüket azon a ponton, ahol a találkozásuk éppen történik. Kinek, mire van akkor, ott szüksége - az történik Aryen által úgy, mintha egy kaleidoszkópban rázná össze a következő életképet. Tudatban maradva, eloldva lenni a földtől, a fizikai törvények fölé emelkedés egészen biztosan szimbolikus. A film több tekintetben igyekszik a kiemelkedést, fölülkerekedést javasolni a földhözragadt látásmódból, a berögződésekből.

Hogyan bizonyítod, ki vagy személyazonossági papírok nélkül? Egyáltalán ki vagy te, ki vagyok én? Dokumentumba vagyok zárva? Aryan minden jelenetbeli felemelkedése valami állapotból való felrázás. Az ő első saját feltámasztása viszont nem önmagától lett - éppen ezért egyfajta tisztes távolságtartásra kötelezi a nézőt az azonnali elutasítás helyett. A fiú nem tudja hogyan csinálja, de azt, hogy miért képes erre, arra ad választ. Nem filozofikus, nem misztikus, mégis nyilvánvalóan konkrét az üzenet. Mi tehát az az egy bizonyos dolog, ami konkréttá teszi az üzenetet? A meggyőződés igényének ereje, ez ami szabaddá tesz: tudd ki vagy, mi vagy! Azt mondják rá, hazudsz, már megint hazudsz. Nem baj, te tudod, tudhatod, meg vagy róla győződve. Ha kételkedik az ember, nem mer hinni saját szemének és megkérdez másvalakit az általa látott dolog valódiságának lehetségességéről, akkor nem rácsodálkozó típus, nem idealista. A probléma a döntés áthárításában van, a megerősítés igénye a kollektív felelősségvállalás felé tereli azokat a vélekedéseket, amiket egyéni felelősségben nem merünk, nem illik képviselni.

A film nem buzdít sem csendes, sem harcos protestálásra, de nyíltszívűségre mindenképp. Ráadásul bármikor segítségünkre érkezhet, ha fölébünk szállna egy angyal, és szembesítene önmagunkkal. Az angyal különben nem száll fölébe senkinek, nem avatkozik az életünkbe, csak annak, aki kéri. A provokálás is kérés, kikérés. A fiú lebegéses jeleneteinek látványmegoldásában extrém kizökkentő nincsen, varázslatos és meseszerű, jótékony, amolyan érzéstelenítésben történés részesei vagyunk.

A történet nem valahol Európában játszódik, hanem a teljes Európa szinterén jelen lévő állapotra fókuszál. Az elkülönült, elszigetelődött kontinens jellemzője a félelem. A már sehol sem biztonságos kimondásával pedig ezen is túlmegy, többről van szó, mint arról, hogy Európában nincsen biztonság, se béke. Európán akár bolygóvá válása sem segítene. Konokul külön életet él. Elválasztódik a többi kontinenstől és jegessé ridegült szemei nem a bölcsességben megvénültet juttatják eszünkbe, a megénekeltet, a Vén-t, hanem egy erőszakoskodással megtelt területét a világegyetemnek, egy lassacskán élhetetlen, az élet feltételeit nem biztosító berendezkedést, ahol az élőlények napi léte veszélyeztetett. A sehol szó a teljes sivárság arra, hogy nincs hova menekülni a fizikai fenyegetettség elől. De tudunk olyan bolygókról, ahol kis hercegek élnek és a bolygóik termőek...

A mindenki fél meg tud nyugtatni? Annyiban igen, hogy felerősíti a másik ember felé az együttérzést. Amikor nem cigányozol, nem buzizol, nem célozgatsz, nem mutogatsz, nem csúfolsz akkor megérted, hogy neki is a magány a legádázabb ellensége. Mert nem csoportot, közeget látsz, hanem az embertársadat. A film vallomást tesz az egyének találkozásának lehetőségében, mint az egyedül egymást megérteni képességben, a valódi  személyesség forrásában. Igénylem magamat , igényellek téged.

A bizalom, a szövetség is a személyességen múlik, persze árulásra is van példa a történetben, ami nem illuzionálja és nem garantálja a kikezdhetetlenséget két ember viszonyában.

Van hibátlan rendezői munka? Hibátlan, ha megelégedéssel jössz ki a teremből? Ha kapsz érdekfeszítő gondolataidra választ? Ha ismeretlen, új látványhoz van szerencséd? Ha a filmzene illeszkedik a méylélektanodhoz? A Jupiter holdja figyelme összpontosított: ki vagyok én, ki vagy te, akik most együtt élünk e világon és miért így élünk - ez érdekli a filmet. És érdekli minden színű-szagú, korú-nemű ember, még a cipőfűzőre is ügyelve. Gondja van ennek a filmnek a létezés örömére, a boldogság megválaszolására: mindenem megvolt.

Számtalan jóleső izgalom van a jó tempójú filmben, a vizuális élményt a kaszkadőrök emelik, a párbeszédek mint a kovács, folyamatosan ütik benned a vasat, a zene is bővízű, akár a Föld nagy folyói. 

Mi marad nekünk, akik Dr Sternnel együtt kérdezzük a Fiút? Hát nem az életben maradást keressük? Dr Stern nem filozofálgatással keresi a válaszait, miközben éli a hétköznapi életét, változatlan habitussal, szokásaival egészen váratlanul rátalál mindre. Bizonyosan minden megvilágosodik előtte: hibái, hibáztatásai, reményei és csalódásai felszínre kerülnek egycsapásra. Váratlan találkozás, olyan találkozás történik vele, ami után más lesz az élete. Miben más? A dolgok helyén látásában más. Magával találkozik. Egy jellemes embernek nem számít a látszat, de miután tényleg nem számít már, az lelki békével jár. Dr Stern nem az életben maradást tartotta a legérdemesebbnek,  igazabb számára a beteljesült, a helyreállított, rendbe tett élet - boldog arca bizonyítja a történet végén. Merab Ninidze (Dr Stern) több odébb élő és híressé tett-lett kollégáját arrébb tolja ezzel az alakításával, amit a Jupiter holdjáért tett.

A szereplőlistán kedves ismerősöket találunk, Haumann Péter, Szabó-Kimmel Tamás és sokan mások. Cserhalmi György a nem kedves, a rémesen fanatikus közruhás, - a rögeszmés, irányított, megszállott civilagyú egyéb szereplő mellett -  és ebben Cserhalmi György tökéletes. A magába szálló visszanézése is, a visszatekintés kezdete.

Jéger Zsombort tavaly láttuk a Kőszegi Várszínház színpadán (Orlai Produkció) a dadogós Billy szerepében, amiben nagyszerűen játszott, egy pillanatra sem esett ki, átcsúszva utánzásosba. Jéger önmaga ártatlan, ős-gyermek mivoltja annyira szép Billy megformálásában, hogy idő után belőle maradt a legtöbb! Valószínű a kijátszott, a becsapott, a megtévesztett ember szerepének maradandó nyomát bírta hagyni emlékül.

Mundruczó Kornél a  Jupiter holdjában is békén hagyta a fiatal tehetséges színész tisztázásra, igazságra törekvését. Érdemes elolvasni a vallomásait abból az interjúból, ami az ő küzdelmeit, és válságait őszintén adja vissza. Egyben hálás nyilatkozatát azokról az emberekről, pályatársakról, akik vigasztalással ölelték magukhoz nehéz éveiben.