2007-ben kezdtem el blogolni, mert ez egy jó fórumnak tűnt, hogy megosszam a véleményem másokkal. Ez volt az a korszak, amikor Tóta W kimaxolta ezt a műfajt. Hét évvel később, 2014-ben kipróbálhattam magam újságíróként is.

A versírásig viszonylag későn jutottam el, csak tavaly került a képbe. Nagy hatással van rám Nietzsche, Edgar Allan Poe, Radnóti, József Attila és Ady a klasszikus vonalból, a kortárs költők közül pedig Závada Péter és Devecsery László.

Ami témaként vonz, az mindig az aktuális elmeállapot függvénye, szeretem, ha az írásaim személyesek és ezzel együtt talán egyediek is. Stílusban leginkább a flow érzés van jelen. Szerintem a költészet egy platform az önkifejezésre, az idő meg majd eldönti, hogy miből lesz klasszikus. 

Sorsforgó

Rám nézel és azt hiszed, semmi
tervem már az élettel, túlságosan
nyugodt a felszín, mi belül egy
tajtékos tengert fed el, vannak még
terveim, céljaim és vágyaim Veled.

Kidagadó vénáim tűért kiáltanak
a csillapíthatatlan szomjúság miatt
száraz a szám, s ma még fájdalom-
csillapítót sem kaptam, tartom
a böjtöt, kicsit megfáradtan.

Sokszor messzire mentem, nem
létezett határ, vagy szabály, mi
utamba állhatott volna, az állhatatosság
amúgy sem az én sportom, ahhoz
gyengék kellenek a csatasorba.

A zsebemben az utcadiplomámmal
keresem azt a sorsot, mit rám szabtak
szűk mellénnyel a Párkák, mintha
csak tegnap lett volna, amikor
egy szál megszakadt a felöltőmben.

Most még elfojtom magamban
a düh féktelen tombolását, mert
hibára késztet minden zsarnokot
a keserédes tudatlanság mámorító,
átláthatatlan bűze; üdv az életben!