Kötéltánc a Duna-parton - 5. Vénégy Fesztivál Vácon
Képgaléria megtekintése2017.07.10. - 13:00 | Mészáros Vivien - Fotók: Horváth Attila
Második látogatásunk a VéNégyen az utolsó napra, vasárnapra esett. Az est leszálltával ismét termetesre duzzadt a nézőközönséggel számolhattunk a 30Y és a Hiperkarma koncertjein.
Utolsó fesztiválon töltött napunkon igyekeztünk időben, még a délután folyamán leérni a Duna-parti helyszínre. A Nyárfák alatt színpadnál még éppen sikerült elcsípnünk a késő délután fellépő zenekarok frontembereivel való beszélgetést. A szakértő kérdéseire ezúttal Jónás Vera és Menyhárt Jenő válaszolt, ahol szó esett többek között költészet és zene kapcsolatáról, a dalszövegek világáról és a zenével kapcsolatos személyes érzésekről, élményekről.
A helyszínen maradva, a nyárfák hűs árnyéka alatt befoglalva egy kellemesen ringó függőágyat, pár percnyi beállást követően elkezdődött a Nem Késő Abbahagyni Társulat előadása. A Kaposvári Egyetem színművész szakának végzős hallgatóiból megalakult csoport tagjai a hangulatos dalok között mesemondóként, egymást váltva meséltek el egy történetet, melynek főszereplője Cseh Tamás volt, tanúsága pedig, hogy sosem késő abbahagyni.
A darab végeztével az Északi színpadon a szlovák Nvmeri kezdte meg az aznapi koncertfolyamot. A zenekarról talált leírás szerint zenéjükben a templomok atmoszférája vegyül a klubok világával, amely a berlini tartózkodásuk alatt teljesedett kis a 70-es, 80-as évekre jellemző zenei motívumokkal. A templomi légkört mi nem igazán éreztük, és a banda is csak háttérzeneként funkcionált a fesztivál korai időpontjában. Míg lejátszották a maguk 40 percnyi idejét, addig alkalmunk nyílt kipróbálni a slackline nevű "outdoor-őrületet", amivel már korábban is szemeztünk. A nagy egyensúlyérzéket igénylő sport korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről tűnik. Szerencsénkre rutinos használóktól kapott tanácsok segítségével sikerült először megállni, majd egy lépést is tenni a kötélen.
Felülírva a házi kolbász-kézműves burger vonalat, kibaktattunk az Ady Endre sétányra, hogy egy füstölt sajtos-tejfölös lángossal csillapítsuk éhségünket. Visszatérve a Jónás Vera Experiment műsorát sajnos lekéstük, kicsúsztunk az egy órányi fellépőidőből. Öröm az ürömben, hogy a sétányon ballagva jól hallatszott a fesztiválon zenélő banda, és a délutáni beszélgetésben résztvevő énekes-dalszerző, Jónás Vera elszántságában és zabolátlanságában látatlanban is biztosak voltunk.
Az esti buliba való kanyarodást a másik délutáni beszélgetőpartner, Menyhárt Jenő kezdte meg zenekarával. Az Európa Kiadó az utóbbi időszakban nagy változáson ment keresztül a tagcseréket illetően, de ebből a közönség semmit sem érzett. A régi nagy EK számok felcsendülése egyre közelebb csalogatta a fiatalabb, bár főként a régi generáció nagy rajongóit, és egy emberként énekelték Jenővel a Küldj egy jelet vagy a Mocskos idők című örökzöld Kiadó-slágereket.
A vasárnapi felhozatal közül az általunk leginkább várt 30Y emelkedett ki. A banda egy három estés fellépést és több, mint 1000 kilométert maga mögött hagyva érkezett meg Vácra. Nagy megtiszteltetés érte a fesztivált Beck Zoli azon kijelentésével, miszerint becsüljük meg ezt a fesztivált, amíg ilyen kicsi és nem kell a Dunát félreterelni, hogy elférjen az embertömeg. Megítélésük szerint a legnagyobb szabadtéri klubkoncertjüket adták a VéNégy Fesztiválon. Egy pillanatig sem látszott a srácokon az előző napok fáradalma, hiszen ugyanazzal a közvetlen szeretettel örömzenéltek nekünk, ahogy azt megszokhattuk tőlük.
A zárónapi utolsó koncertet a Bérczesi Robi vezette Hiperkarma adta, mely után Holdfény DJ szettje húzta le végleg a rólót a VéNégy fesztivál ablakán.
Jövőre reméljük ismét ugyanitt, ugyanígy!
Kapcsolódó írásunk:
Színház, zene és chill out a Duna-parton - 5. VéNégy Fesztivál Vácon
2017.07.08. - 11:00 | Mészáros Vivien - Fotók: Horváth Attila
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre. Gondoltunk egyet, és a grandiózus fesztiválok programcunamijától és embertömegétől távolságot tartva kimenekültünk Vácra, ahol kellemes környezetben élvezhettük színház és zene együttélését.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás