’Faszi’ konyhájának vasi pecsenyéje – Gasztroshow a Gyógy-Bor Napok első napján
Képgaléria megtekintése2017.07.20. - 14:30 | Lutor Katalin
Estebédre volt hivatalos a gasztrofesztivál közönsége, hiszen A Kutya Vacsorája előtt Gerdesits ’Faszi’ Ferenc főzött egyedi vasi pecsenyét a Gasztro Színpadon. A jó illatok mellé a zenekar többi tagja húzta a talpalávalót. A finom falatokhoz borajánló is társult, melyet a Fekete Borpince képviseletében Tóth László prezentált.
Gerdesits 'Faszi' sosem volt Vas megyei, most mégis egy igazi tősgyökeres, nevében is ide köthető ételt hozott a gasztronómiai ínyencségek kedvelőinek. Faszi egyébként borászati szakközépiskolában tanult, de végül egyáltalán nem foglalkozott borászattal. A főzés, ahogy elmesélte, nem áll tőle messze, nem egyszer főzött már zenésztársainak, mind a Quimby, mind pedig A Kutya Vacsorája köreiben. Ez utóbbi a Gasztro színpadra is elkísérte remek dobosát, hogy zenéljenek a konyhaművészethez.
A vacsora különlegessége Faszi egyedi ötlete volt, hiszen zöld körettel tálalta az előtte éjszakára már fokhagymás tejbe áztatott pecsenyét. A zöld szó jelenleg nem csak a zöldségek mivoltára utal, hanem konkrétan a színvilágukra is, hiszen a köret többek között cukkinit és zöldbabot tartalmazott. Egy plusz ajánlás annak, aki majd a receptúra alapján otthon is elkészíteni a fogást: egy kis plusz vizuális élmény becsempészése érdekében akár spárgatök is kerülhet a köretbe.
A Fekete Borpince ajánlásával nem a győztes bor, hanem egy fehér kadarka került a terítékre. A tétel különlegessége igazából a történetében rejlik, valamint abban, hogy nagyon kevesen készítik el. Így főleg mindenkit csak arra biztatunk, hogy látogasson el különböző pincészetek standjaihoz, hiszen most messze sem kell menni ahhoz, hogy távoli különlegességekkel kerüljünk testközelbe.
Az elkészült ételből kóstolhatott is a közönség, s akinek nem volt elég - hiszen ahogy Faszi mondta, ez vacsorának kevés kóstolónak sok - az lakmározhatott még este egy elképesztő zenei csemegét A Kutya Vacsorája nagyszínpados koncertjén. Faszi annyira hozzánőtt a gasztrofesztiválos kötényhez, hogy a fakanál után a bőrt is abban püfölte. Az illatokból és az ízekből nem tudtunk elcsomagolni, de a látványból hoztunk egy szeletet.
Az első nap további eseményei:
Már az első napon felpörgött a fesztiválhangulat - A 12. Gyógy-Bor Napok esti koncertjei
2017.07.20. - 16:45 | Büki László 'Harlequin'
Szerdán elstartolt a fürdő parkolójából egyre nagyobb szeletet kihasító tizenkettedik "gyógybornap". A megnyitót követően az első zenei csemege a Jazz-Blues Udvarban érte a fesztiválozókat, ahol Ferenczi Gyuri és az Első Pesti Rackák verses-bluesos estje pirosította a tenyereket. A Wellhello a Bor Színpadot avatta fel, majd újra a Fürdő Étterem immár intim megvilágítást kapó színpada hívta a latinos ritmusokra a borfogyasztó vagy épp salsázó közönséget a Ruben's Latino koncertjével. A Bük Színpad "zenei szüzességét" A Kutya Vacsorája vette el, a nyitónapot pedig a Bor Színpadon záró Anima Sound System első két lemezének élőzése zárta.
Bár lett volna #sohavégetnemérős - Wellhello koncert a 12. Gyógy-Bor Napok Büki Gasztrofesztiválon
2017.07.20. - 11:00 | Lutor Katalin - Fotók: Büki László 'Harlequin'
„Ha tudnám, hány kép fér még bele a nyárba, veled maradnék minden egyes villanásra." - énekli a fiatal srácokból álló banda. Ha tudnánk hány pohár bor fér bele az elkövetkezendő 4 napba... - ezt meg mi, fesztiválozók énekelnénk. Hatalmas érdeklődéssel robbantak az első nap koncertjei a büki gasztrofesztiválon, a Bor színpad nyitányán a Wellhello kimozdította a megye és a fürdő fiataljait és vendégeit, így már az első napon többezres tömeg hömpölygött színpadtól színpadig, valamint a gasztrostandok közt.
Ismertették a borverseny díjazottjait a 12. Gyógy-Bor Napok megnyitóján
2017.07.20. - 10:00 | Lutor Katalin - Fotók: Büki László 'Harlequin'
A Fekete Pincészet 2013-as évjáratú Cabernet Sauvignon vörös bora lett Bük Város Bora, a Fesztivál Bora a Dúzsi Pincészet szekszárdi rozé kékfrankosa, a Borbarát Hölgyek Bora pedig egy kőszegi tétel, a Stefanich Pincészet 2015-ös évjáratú vörös száraz cuvée-je lett. Az egy héttel ezelőtti borverseny eredményhirdetésére és díjátadójára a tizenkettedik Gyógy-Bor Napok ünnepélyes megnyitóján, július 19-én került sor Bükfürdőn.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás