Völgyélmény és Hobó-panoráma – Ilyen volt a Művészetek Völgye csütörtöki napja

Képgaléria megtekintése2017.07.28. - 15:30 | Kocsis Marcell, Boros Ferenc - Fotók: Boros Ferenc, Szabados Petra

Völgyélmény és Hobó-panoráma – Ilyen volt a Művészetek Völgye csütörtöki napja

Tavaly azt írtam a 26. Művészetek Völgyéről, hogy lenyűgöző a fellelhető kavalkád: ez igaz volt mind a programokra, mind az érdeklődő közönségre. Izgatottságomban, hogy nem szeretnék kimaradni semmiből sem, rengeteg benyomást és élményt mulasztottam el; ezzel szemben idén a legmélyebb nyugalom szállt meg, amikor végre megérkeztünk a Völgybe.

HIRDETÉS

Újra és újra

Bőrig ázva, esőben utazva Tapolca felől közelítettük meg Monostorapátit. Bár a faluban nincsenek hivatalos programok, rengeteg utazóval és fellépővel találkozhatunk; mi is itt foglaltuk el barátságos és családias szállásunkat. Kapolcs Apátitól csak pár perc stoppal vagy busszal, de pihenésre sokkal alkalmasabb ezekben a napokban, szemben Kapolcs állandó és végetérhetetlen nyüzsgésével. A Völgy nyugalma és nyüzsgése alatt azonban nem a csendességre vagy a nagyfesztivál-zaj egyaránt elfásító tévútjaira gondolok, hanem a hely pulzáló energiáira: nyitottság, derű, és szellemi pezsgés az erdei falvak mélyén. Ráadásul ennek semmi köze a fesztiválokat jellemző marketing-műéletérzéshez, hanem az ősvölgyesektől a kezdőkig terjedő közösségi élmény, amiben akár a nemtetszésnek is jut hely; cukormáz helyett kedvesség, totális egész helyett megkapó mozaikokat kap a látogató: ez a kritizált nagyszínpados koncertekre is áll.

 

Minden fáradtság ellenére már szerda este átstoppoltunk, hogy felrázzuk magunkat, de az igazi völgyélmény csütörtökön kezdődött. Ehhez a „völgyélményhez" az említett stoppolás kitörölhetetlenül hozzátartozik: a pezsgés magával ragadja az autósokat is, pár perc alatt bárki talál magának alkalmas fuvart, amit kedélyes beszélgetés és érkezés követ. Aki ódzkodik a stoppolástól az igénybe veheti a Csigabusz járatait, amik Tapolcától Vigántpetendig közlekednek. Ugyan néha kiszámíthatatlanul futnak be az állomásokra, de a járatok gyakoriságára nem lehet panasz, ráadásul idén már hajnalig közlekednek.

 

Vásárfia

Nemcsak az ember lánya szeret vásárolni, a vásárláz elkaphatja az ember fiát is, így elsőként az árusok utcáit jártuk végig. Bőrművekből, késekből, ötvös remekekből, és egyedi kerámiákból már-már túlkínálat van, de a minőségre az árusok túlnyomó többségénél nem lehet panasz; létezik viszont egy bóvli-valóság, ahol egyeduralkodnak a fakanalak, a tucatékszerek, a kézművességet csak nyomokban tartalmazó „alkotások".

Ezek az anomáliák szerencsére nem válnak nyomasztóvá. A különböző árkategóriák általában a minőséget pontosan leképezik, így könnyen köthető a vásárló számára is előnyös kompromisszum. Bár kétségtelen, hogy a Völgyben is megforduló, tavasztól őszig vándorló kézművesek és képzőművészek nehéz helyzetben vannak, amikor vásárfiákból kell fenntartatniuk magukat és családjukat, az esetleges túlárazás azonban sokszor megbocsátható, hiszen a minőséggel és termékkövetéssel az igazi alkotóknál nem lehet kifogás. Ráadásul minden évben találhatunk valami egyedit és újat: idén az övre függeszthető sör vagy cumisüvegtartó a kedvencem, amit az egyik bőrműves sátrában fedeztem fel. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha a következő nyár slágere lenne ez a praktikus viselet.

 

Ételfronton változatlan a helyzet. Jó pénzért belakhatunk báránypörköltből vagy sültpisztrángból, de rengeteg különböző lepény és langallóvariációt választhatunk, ezeknek az ára csaknem egységesen ezer forint körül áll, összességében változatosan lehet étkezni és kóstolni hosszú napokon át. Az ételárusoktól jelent alternatívát a Kék Abrosz étkezés, ahol egy-egy kapolcsi porta házikosztja várja a betévedőket. Többet próbáltunk ezek közül: a völgyételek drágák és finomak, a Kék Abrosz azonban csak fél siker alternatívaként. Nemegyszer kihűlt, vagy egyáltalán nem a családias ételekre jellemző minőséget kaptuk, néha inkább a menzaérzés kerekedett felül; árak terén természetesen ezek a porták sokkal kedvezőbbek, mint árusstand társaik. /Kocsis Marcell/

 

Dolák-Saly Róbert abszurd műsora 

A Kaláka versudvar csordultig telt Dolák-Saly Róbert abszurd műsorára. Igazán pezsdítő humorbombát kaptak a felnőttek és a gyerekek is egyaránt. Megidőződtek többek között a kultikus alakok (Boborján, Besenyő  nagypapa, Naftalin Ernő...), a Zengő Abc átírt sajátos változata, miközben olyan felejthetetlen dalok hangzottak el, mint a Kutyadal, a King Kong, vagy épp a Döglött tehén. /Boros Ferenc/

 

Momentán Hobo

A vásáros bolyongás és terepszemle után a Momentán Társulat udvarában telepedtünk le délutáni sziesztára. Az improszínház műfaját tökélyre fejlesztő csapat tábora nem csupán színház kíván lenni, egész délutánok eltöltésére is alkalmas teret alakítottak ki, további előny, hogy a völgyforgatag közepén áll a Momentán Udvar. A különböző előadások között a gyerekeket kézműves foglalkozások, a lányokat hajfonás, a párokat csókpont várja. A színpadtól rendezői balra eső falon pedig tanulság bontakozik ki. Három táblán állnak fogadalmak: magunkért, másokért, és a világért vállalhatunk apró ígéreteket.

A tanulság pedig nem a kedves ötlet (hiszen ezeket már megszokhattuk a Momentántól), hanem a fogadalomcetlik népszerűsége: míg az „Önmagamért vállalom" fal szinte teljesen lecsupaszítva állt, ezzel szemben a világért tenni akarók sokkal kevesebben voltak. Magunkon túl nem látunk messzire- húzhatnánk el szánkat, de jól tudjuk, hogy már az énünknek tett fogadalmak betartásával előbbre jutna az egész közösség.

 

A Momentán Társulat apró kincseit keretbe foglalja a szinte folyamatos előadásáradat. Az Éjjel-Nappal Momentán szórakoztató szappanopera-paródiáján túl nagy sikert arat a hírességeket bemutató sorozatuk is, aminek csütörtöki vendége Ganxta Zoli volt. Zana Zoltán rosszfiúmaszkja már annyira a bőrére égett, hogy nem tudtam elkülöníteni a pózt és az embert, bár valószínűleg már önmaga sem tudná a kettőt szétválasztani. Minden irritáló és arrogáns megmozdulása ellenére szimpatikus a világot kacsintva szembeköpő, azt mégis okosan kihasználó gőgje, amivel még okosan a mainstreamben marad. A beszélgetés felén túl döbbentünk rá, hogy késésben vagyunk: fél kilenckor áll a Panorámaszínpadra a Hobo Blues Band, mindenképpen ott a helyünk.

 

A családban öröklődő Hobó-szeretet ellenére ez volt az első koncertélményem: egy idős és fáradt Földes Lászlóra számítottam, aztán szemtelenségemért mellbe vágott az őserő. Lazán, bölcsen, kiszámított erővel csapott le Hobó; biztos vagyok benne, hogy titka van: talán érzi a kor változó szellemét, most újra talál nyitott füleket és értő embereket. Ezt bizonyítja azt is, hogy dalait a jelenre faragva játszotta, ráadásul a „bizonytalan származású" Faludy György, Alan Ginsberg, és József Attila versei legalább annyira aktuálisak, mint mikor a tinta megszáradt rajtuk. A közélettől távol tarthatjuk magunkat, de a „dolgozó nép gyülekezete" iránt közömbös döntéshozók elől nem bújhatunk el, Hobó zenéje azonban fegyvereket ad a kezünkbe. Nemet mond a mondvacsinált közösségre, a vicsorgó tömegre, de felkarolja a magányos harcosokat és vándorokat; őket szervezi láthatatlan hálóvá.

 

Abban pedig biztos vagyok, hogy Hobó büszkélkedhet a legváltozatosabb közönséggel: a régi veteránoktól kezdve az édesapja nyakában ülő hároméves kislányig terjedt hallgatósága, közöttük pedig a nép. Tarkán, feketén, fehéren, öregen és kevésbé viseltesen egyaránt. Senki sem bánt senkit, hiszen senki sem haragszik. Hobó után belehallgattunk a Vad Fruttik koncertjébe is. Bár technikailag kifogástalan volt, a koncertfilózfia gyökeresen eltérő elvekre épült, négy szám után hazafelé vettük az irányt: a Völgy ingergazdagsága éjfélre jóllakatott bennünket, a csütörtöki nap megtelt, így otthagytuk az önfeledten és jólesően tomboló völgytársakat. /Kocsis Marcell/

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás