Komédia, káosz, katarzis - 9. Sok-Szín-Feszt Bükön

Képgaléria megtekintése2017.10.09. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'

Komédia, káosz, katarzis - 9. Sok-Szín-Feszt Bükön

Október 6-7. között kilencedik alkalommal telt meg a Büki Művelődési Központ színjátszókkal. A házigazda Sok-Szín-Pad Társulat hagyományos házi fesztiváljának szombati napján a Szó és Kép Társulat: A két gyakás, a KASZT: Az öldöklés Istene és a Sugar/Érintő Színi Csoport: Ott és Itt című (Oscar Wilde: A boldog herceg című meséje alapján) előadását láthatta a közönség. A fesztivál a Sok-szín-pad Társulat: A helység kalapácsa című darabjával zárult, amiről külön cikkben számolunk be.

HIRDETÉS

Van Bükön egy félig nagykorú fesztivál, ami nagykorúaknak is szóló darabokkal csalogatja a színházat kedvelő, vagy épp azzal barátságot kötni kívánó közönséget. Csalogatni nem nagy truváj, nevelni annál nagyobb. Kultúrára nevelni pedig egyenesen nemes -és nem lehetetlen! - küldetés. Ezt teszi az idén 10 éves Sok-Szín-Pad Társulat is, amikor évről-évre megrendezi színjátszófesztiválját.

Bevonni, bevonzani a nézőt - ez a már-már "donkihótei" kulturális törekvés egy háromezres városban nem lenne nagy kunszt, hisz egy város rangját, vagy mondjuk úgy: városságát a kultúrában képviselt szerepe is meghatározza. Nemcsak onnan nézve, hogy milyen programokat szervez, hanem onnan is, hogy milyen aktivitás, fogékonyság van ezekre. Van-e (törzs)közönsége a fajsúlyos programoknak, vagy csak a szakma és pár hozzátartozó érzi úgy, hogy megér egy délutánt például épp a színjátszás édes-keserű, bohókás, pajzán vagy épp szívbemarkoló ölelésében tölteni?

Tóth Tamás művelődési központ igazgató és Varga Krisztián alkalmi konferanszié nyitógondolatai leginkább ez utóbbiaknak szóltak. Kerestük a szemünkkel az ismerősöket, a helyieket, akik ezen a délutánon Thália kedvében akartak járni, s cserébe lélekgazdagon távozni. Nem volt túl örömteli a vizuális "névsorolvasás". 


A két gyakás

Ellentétben a Szó és Kép Színpad A két gyakás című darabjával! A társulat legújabb előadása a commedia dell arte hagyományait ápoló pajzán középkori komédia volt, az eredeti művet Csukárdi Sándor dramatizálta, s írt hozzá keretjátékot, többletmondanivalót adva ezzel a kor hangulatát idéző játéknak. A darabban az együgyű leányt Balogh Adrienn, a csábítót Janus Norbert, Dajkát, a rossz pásztor Rózsás Hajnalka alakította. Rendezte: Csukárdi Sándor

A Körmendi Kastélyszínház Társulat Yasmina Reza: Az öldöklés istene című egyfelvonásosát hozta a fesztiválra, melyben két házaspár próbálja civilizáltan megoldani a gyermekeik összetűzéséből fakadó problémákat. Yasmina Reza téziseket állít fel arról, hogy hogyan illik viselkedni, majd humorosan szembeállítja azzal a jelenséggel, amikor is az öldöklés istene átveszi a világ uralmát, és elszabadul a káosz, a jómodor pedig süllyesztőbe kerül. A szereposztásban Véronique Houllié-t Orbán Cintia, Michel Houlliét Szép Dániel, Annette Reille-t Seregi Márta, Alain Reille-t pedig Vörös Attila alakította. A darabot dr. Szöllősi Judit rendezte.


A KASZT előadása

Az estébe érve már szépen megtelt a színházterem, ami érthető, hiszen sokan a helyi Sok-Szín-Pad Társulat augusztus 20-án bemutatott nagysikerű darabjára, A helység kalapácsára voltak kíváncsiak. Előtte azonban egy megható produkció részese lehetett a terem közönsége: a Sugár/Érintő Színi Csoport 17 és 40 év közötti, enyhén és közepesen súlyos értelmi fogyatékos tagjai debütáltak a büki deszkákon Oscar Wilde A boldog herceg című meséjének dramatizált átdolgozásával. Rengeteg szülő, kísérő érkezett a társulattal, pótszékeket kellett a terembe tenni, hogy a mozdulatok, gesztusok és hangok révén megismerjünk egy világot, amiben minden mozdulat, gesztus és hang mögött hatalmas munka, türelem és kitartás húzódik, de ezzel kézenfogva a megcsináltuk! lélekemelő sikerélménye is. Ez az érzés járta át a büki közönséget is a darab végén - szülők, hozzátartozók, felkészítők, kívülállók kiszakadó tapsa köszöntötte a színpadon immár felszabadultan hajlongó színjátszókat. A herceg és a fecske történetével elénk tárult az élet kettőssége, a gazdagság árnyékában megbújó szegénység, elesettség. Kettejük barátságával a segítés, az odaadás és az önzetlenség példáját hozták el Szabó Róbert Endre vezetésével a színi csoport játszói.


A Sugár/Érintő Színi Csoport előadása

A fesztivál az NKA Közművelődési Kollégiumának támogatásával valósult meg! 

A fesztivál a házigazda Sok-szín-pad Társulat előadásával, A helység kalapácsa című darabbal zárult, amiről itt számoltunk be:

Újra nagyot ütött a helység kalapácsa - 9. Sok-Szín-Feszt Bükön

2017.10.09. - 13:00 | Nika Róbert - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Újra nagyot ütött a helység kalapácsa - 9. Sok-Szín-Feszt Bükön

Ahhoz, hogy egy színjátszófesztivál jó legyen, úgy kell elkészíteni, mint egy jó lecsót. Többféle előadást tegyünk a bográcsba, kevergessük lassú tűzön, hogy sokan megérezzék az illatát. Miért ez az asszociáció? Azért, mert a IX. Sok-szín-feszt alaphangulatát az október 7-én délelőtt tartott lecsófőző verseny adta. Nika Róbert, a fesztivál főszervezője összegez!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás