Tanulmányait követően a Vasvármegye című megyei napilapnál újságíróként dolgozott, előbb a lap Szentgotthárd járási, majd a budapesti tudósítója lett. Hamarosan a Honvédelmi Minisztérium hetilapjánál, a Magyar Katonaújságnál is állást vállal.

A második világháborúban mint haditudósító vett részt a 2. magyar hadsereg keretiben, így élte át a doni katasztrófát. Tudósításaiból állította össze A véres Don című riportkötetet, mely merőben eltért az akkoriban elvárt oroszellenességtől, s mindvégig tárgyilagos maradt. A könyvet 1943-ban 2000 példányban adták ki. Művét a háború végén 1945-ben betiltották, s a „fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek" listájára került. A véres Don a legkiemelkedőbb második világháborús haditudósító memoár, mely mentes korabeli háborús propagandától. 2004-ben ismételten kiadták a szerző önéletrajzi írásával kiegészítve.

Kuntár a könyve miatt a politikai rendőrség fogságába került egy hónapra. A háborúból visszatérve Szombathelyen előbb a Nyugati Kis Újságnál helyezkedik el, majd mikor betiltják a Kisgazda Párt lapját, a szociáldemokraták helyi napilapjához kerül. Mikor ezt is felszámolják, állástalan lesz.

Munkát a Kéménysepő Vállalatnál kap, előbb mint gépíró, majd mint statisztikus. A szellem embere nem szívlelte ezt a kötött munkát, ám idejét hasznossá téve megírta a kéményseprők történetét.

A kéményseprőktől a Vas Megyei Könyvtárhoz került. Csak a könyvtárosi évei alatt szerzett diplomát történelem-könyvtár szakon, sőt könyvtártudományból doktorált is. A szombathelyi főiskolán az induló könyvtár szakon tanított rövid ideig.

Az 1960-as évek második felében hozzáférhetetlen könyve miatt a megyei népművelői tanácsadói pozíciójából menesztették. A rendszerváltásig másodrendű állampolgárként élte életét.

Kultúrtörténeti munkássága igen jelentős. Újságíróként különböző lapokban több ezer cikket jegyez. Könyvet írt a kéményseprők történetéről, a könyvnyomtatásról és a nyomdászokról, a könyvtárkultúráról. Számos sajtótörténeti, valamint művelődéstörténeti cikket jegyez. Helytörténeti könyvek szerkesztésében és írásában is jelentős szerepet vállalt (például írt könyvet Szombathelyről, Szentgotthárdról, Bozsokról, Csörötnekről). Megalapította a Pável Ágoston Néprajzi Társaságot. Ennek keretében egész Vas megyét bejárta, s számos népmesét jegyzett le. Ezeket átdolgozva közre is adta (Furfangos tilinkó, Bűvös ládikó). Íráson és szerkesztésen kívül lektorálási munkákat is vállalt.

A Vas Megyei Honismereti Közlemények főszerkesztője. 1958-tól haláláig a Vasi Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt. Részt vállalt sokáig az Életünk című irodalmi lap szerkesztésében is.

Élete utolsó évében két dokumentumfilm is készült róla. A Boros Ferenc - Horváth Zoltán alkotópáros által készített A haditudósító című portréfilm Kuntár Lajos halála után számos fesztiváldíjban részesült. Kuntár Lajost ennek a filmnek a premierjén, 2005. szeptember 1-jén láthatta utoljára a nagyközönség. A bemutató után állapota rohamosan romlott, és rá egy hónapra, 91 évesen elhunyt.

Újságírói és sokoldalú helytörténészi munkássága elismeréseként Vas Megye Közgyűlése 2009-ben kitüntetést nevezett el róla (Kuntár Lajos Sajtó-díj). 2014. szeptemberében, születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak egykori lakásánál, a Paragvári utca 52. szám alatt. 

Fotó: Horváth György