Induljunk el a kezdetektől. Hogyan lesz valakiből irodalomtörténész? Milyen élmények hatására szeretted meg a könyveket és az irodalmat?

Ma is meghatározó élmény számomra, hogy Édesapám volt az első magyartanárom az általános iskolában. 14-16 éves korom között volt ugyan egy kis „kitérőm", amikor orvos akartam lenni, de a gimnáziumi évek közepén végleg eldöntöttem, hogy az irodalommal szeretnék foglalkozni.

Elsősorban középiskolai tanár akartam lenni, később aztán úgy alakult az életem, hogy két év után bekerültem a felsőoktatásba, és ott ragadtam. Először főképpen pedagógiai tárgyakat tanítottam - ez a másik szakom -, aztán 1988-ban Láng Gusztáv tanár úr meghívott az Irodalom Tanszékre. Ennek éppen 30 éve...

Mi a helyzet a mai gyerekekkel? Létezik az x, y, z illetve az alfa generáció, attól függően, hogy melyik életszakaszban találkoztak az internettel.  A 2010 után született gyerekek már az alfa generációhoz tartoznak, igazi digitális bennszülöttek, magától értetődő természetességgel bánnak az okostelefonokkal, táblagépekkel. Meg lehet őket tanítani a könyvek szeretetére?

Természetesen. Bár nem könnyű feladat, úgy látom. Mégis meg kell azonban próbálnunk visszacsalogatni őket a könyvek világába, hiszen az igazi szépirodalom által adható élményeket nem pótolhatja semmi más.

Hogyan viselkedik a z és az alfa generáció az iskolában? Másképp kell őket tanítani?

Igen, másképp kell viszonyulni hozzájuk. Több toleranciát igényelnek. Önállóbbak, autonómabbak, mint a korábbi generációk voltak. Nem hagyják magukat „átverni" a külvilágtól. Kritikusabbak, érzékenyebbek, mint mi voltunk.

Jó-e az, ha túlsúlyba kerül a vizualitás az életünkben?

Azt nem tudom megmondani, hogy ez jó-e vagy nem, de hogy ma így van, és az emberiség életében ez már máskor is volt már így, az bizonyos. Mondhatnám azt is, hogy a vizualitás meghatározta korszakok sokkal hosszabbak voltak, mint a betűkultúra mindössze pár száz éves története. Tehát nincs ebben semmi különös, legfeljebb annyi, hogy az idősebb generációknak ismét meg kell tanulnunk képekben gondolkodni.

Milyen kihívást jelent a pedagógus számára a mai kor? Mennyire jelentkeznek a generációs különbségek a tanítás során?

A diákok közötti korkülönbség egyre érzékenyebb és egyre érzékelhetőbb. Már egy év is nagy különbségnek számít, három-négy év alatt pedig szinte ki kell cserélnie a pedagógusnak módszerei jelentős részét, mert állandóan újabb és újabb ötleteket várnak tőle a diákjai.

Szükségük van a diákoknak valódi élményekre is a digitális mellett?

Mindannyiunknak a valódi élményekre van leginkább szükségünk az életben és az élethez. Az én kedvenc íróm, Ottlik Géza egyenesen azt mondja, hogy „ami biztosan van, az az érzés". Vagyis a bennünk rejlő belső tartalmak fontosabbak, mint a külső világból származó tapasztalataink.

Képes követni az oktatás a mai kor kihívásait?

A magyar oktatási rendszer sajnos nem képes követni a modern kor kihívásait. Sőt, visszafelé tekint. Ideáljának az 50-100 évvel ezelőtti eszményeket és embereket tartja. Klebelsberg Kúnót például, hogy mást ne mondjak.

Sajnos a mi oktatási rendszerünk merev és ismeretközpontú, alapvetően a XIX. század poroszos eszményei szerint berendezkedett. És mint minden nagy rendszer, elképesztően lassan és nehezen mozdítható. Pedig a pedagógusokban megvan az elhivatottság, sajnos a rendszerben nincs szabadság- és kreativitás-igény.

Miért nem szeretik a diákok az iskolát?

Éppen az imént mondottak miatt: a mai magyar iskolában a diákok nem élhetik meg a fiatalok számára legfontosabb intellektuális és érzelmi élményeket: a kreativitást és a szabadságot. Ezek nélkül pedig nincs értelmesen elgondolható és megélhető egyéni és közösségi élet.

Jók-e a kötelező olvasmányok a mai fiatalok számára?

A kifejezést már régen meg kellett volna változtatni „ajánlott olvasmány"-ra... Nem baj, ha van néhány olvasmány egy nemzet kultúrájában, amelyet mindenki ismer. De amikor már a szülők generációja is csak filmen látta A kőszívű ember fiait és az Egri csillagokat, akkor a változtatást nem lenne szabad tovább halogatni.

Szerinted milyen egy jó könyv?

A jó könyv elvarázsol, beszippant, rabul ejt, nem enged ki a bűvköréből, és legalább évtizedenként újraolvastatja magát.

Min kellene változtatni az oktatásban ahhoz, hogy a gyerekek nyitottak legyenek a kultúra iránt, és ne csak nyűgnek tartsák az irodalomórákat? 

Ismeretátadási kényszer helyett élményszerűvé kellene tenni az órákat. Természetesen minden tanár másképpen tudja ezt megtenni, és nagyon fontos, hogy minden tanár meg tudja tenni, csak az érettségi rémképétől ijesztgetetten egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy megtegye. A magyar iskolákban a tanárok sajnos gúzsba kötve próbálnak meg táncolni.

Miért fontos, hogy ne csak praktikus dolgokat tanuljanak, hanem megismerkedjenek a művészettel is?

Mert a művészi-művészeti élményt nem pótolhatja semmi. Azon kellene elsősorban gondolkodnunk, hogy ilyen élményekben hogyan tudjuk részesíteni azokat, akiknek nincs pénzük színházra vagy hangversenyre, de még mozira sem. Egy újragondolt társadalmi igazságosság jegyében ezek a kérdések megoldhatók lennének. Egy normális demokratikus társadalom nagyon pontosan el tudja dönteni, hogy mire költi a pénzét.

Felkészíti-e a mai iskola a diákokat arra, hogy az életbe kikerülve helyt tudjanak állni a kihívások közepette?

Azt mondanám, hogy közepes mértékben, de igen, felkészíti. A magyar oktatási rendszer általában nem rossz, a fő hibája az, hogy sokkal jobb is lehetne. Tehát bennünk van a lehetősége egy sokkal jobb rendszernek, csak politikai, hatalomgyakorlási és hasonló okok miatt a valóságos szabadságtörekvések nem juthatnak felszínre.

Mi lesz a könyvekkel? Teljesen kihalnak, vagy lesz mindig egy réteg, aki olvasni fog?

Mindig lesznek könyvolvasó emberek. Az más kérdés, hogy az információk 90%-át már ma is interneten szerezzük be. A könyvolvasás élménye azonban semmi mással nem helyettesíthető. A civilizáció változásai közül most azt az időszakot éljük, amikor az örömolvasás - amely a könyvformátumhoz kötődik - és az információszerző olvasás forrásai elválnak egymástól. Ilyesfajta kulturális eszközrendszer-váltás máskor is volt már az emberiség életében, nem kell ettől félni, és nincs ebben semmi rossz, teljesen természetes folyamat.

Miben különbözik egy e-book a hagyományos, nyomtatott könyvtől? Mondhatjuk-e egyikre vagy a másikra, hogy az jobb?

Egyik sem jobb a másiknál. Mindegyik éppen olyan jó. Az olvasó dönti el, hogy melyiket szereti. A szövegen keresztül megnyíló érzelmek teljességét mindegyik (b)elénk varázsolhatja.

Hogyan jelenik meg a hagyomány a digitális világban, kell-e féltenünk a tradíciókat?

A hagyományok mindig (át)alakulnak, legfeljebb néha gyorsabban, máskor lassabban. Most a gyorsulós korszakban vagyunk. De szerintem ettől sem kell félni, ez is természetesen folyamat, és ilyen is volt már, nem is egyszer.

Érvényes-e még ma is a populáris és magas kultúra kategorizálás?  Hogyan alakul a jövőben?

Ez a két fő kategória szerintem mindig is megmarad, de ez is teljesen rendben van így. A magaskultúra általában az emberek 10-20%-át érdekli, a tömegkultúra mondjuk 40-50%-ot, a fennmaradó egyharmad pedig sajnos egész életében nem találkozik a kultúrával. Tudjuk, hogy ez így van, s ezen aligha tudunk változtatni, de nyilvánvalóan azért élünk és dolgozunk, hogy ez másképpen legyen, és az arányok legalább megforduljanak.

A digitális technika elősegítette a kultúra demokratizálását, vagyis mindenkinek hozzáférése van a kultúrához?

Általában igen, így van, ugyanakkor nem hiszem, hogy a számítógép-használók többsége arra használná a gépét, hogy azon kulturális tartalmakat töltsön le és ilyeneket fogyasszon...

Ha húsz év múlva újra beszélgetünk, lesznek még versek?

Versek örökké lesznek. Az emberiség legnagyobb találmánya a nyelv, a nyelv legnagyobb attrakciója pedig a vers. A remekmű mindig újratanítja nekünk a nyelvet. Állandóan születő, új versek nélkül a nyelvünk percek alatt elszegényedne, A költő mindig a nyelv határmezsgyéin jár, próbálgatja a jelentéseket és az érzéseket kitágítani és párosítani, s ezt úgy teszi, ahogyan más nem tudja megtenni.

A technika gyorsan változik, egy ma használt okostelefon néhány év múlva elavulttá válik. Elavulhatnak-e a versek, regények, elbeszélések?

Hogyan is avulhatna el Shakespeare vagy Szophoklész? Csokonai, Petőfi, Ady? József Attila, Radnóti? Ez elképzelhetetlen. Olyan tágasságait fogalmazzák ők meg az emberi létezésnek, amelyek az éppen akkor élő és gondolkodó korosztályok számára újra és újra a legfontosabbak. Ezért százezer év múlva is beülnek majd az emberek a Romeo és Júliára, pedig tudják, hogy mindketten meghalnak a végén. De ahogyan ezt elbeszéli egy bizonyos Shakespeare nevű fickó, és ahogyan eljátssza Ruttkay Éva és Latinovits Zoltán, az megunhatatlanul örök és megismételhetetlen.

Van-e üzeneted a költészet napja alkalmából?

A néhány éve lezajlott, A 12 legszebb magyar vers elnevezésű program - melynek során a jövő nemzedékéből mintegy 12 ezer diák mondott hangosan és közösségben verset - jelmondata az üzenetem, amelyet már sokan ismernek, de nem tudok ennél aktuálisabbat és fontosabbat: „Irodalom nélkül lehet élni, csak nem érdemes".