Költészetnapi flashmob Bükön - Öt helyen szavaltak a Sok-Szín-Pad csoport tagjai
Képgaléria megtekintése2025.04.11. - 21:00 | Büki László 'Harlequin'

Április 11-én, a Magyar Költészet Napján, Bükön - Bükfürdőn több helyszínen, de különböző időpontokban egy-egy elmondott magyar verssel ajándékozták meg a helyi lakosokat, turistákat, munkavállalókat a művelődési központ Sok-szín-pad csoportjának tagjai.
Több mint 40 versből álló verscsokorból választhattak a szerencsések egyet, amit azon nyomban, az adott helyszínen el is szavaltak a "sokszínpadosok".
Elsőként a Nestlé PURINA Állateledelgyárban húzhattak heten verset, majd a Dr. Horváth Tibor Szociális Központban az idős asszonyok választottak a verscsokorból. Az otthonban egy lakó is versmondásra vállalkozott, Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma c. versét szavalta el, mély beleéléssel. A Városháza köztisztviselői is kaptak a verslavinából, majd délben a Hordó Étteremben szólt jó ebédhez a vers. Végül a Büki Gyógyfürdő főbejáratánál ért véget a költészetnapi verssimogató.
A verseket Varga Krisztián (Nestlé Purina), Virger Ágnes (szociális központ), valamint Nika Róbert (Városháza, Hordó Étterem és gyógyfürdő) szavalta el.
Új hozzászólás