Mint azt Pados Gábor tulajdonos a megnyitó előtti rövid köszöntőjében elmondta, Várnai Gyula a ma élő legjelentősebb aktív alkotó. Külön öröm ezért, hogy elfogadta a felkérést, pláne mivel lehet, hogy ez lesz a Thököly utcai bemutatóhely utolsó eseménye. Némi keserűséget véltünk kihallani hangjából, amikor azt taglalta, hogy a galéria fenntartása városi segítség nélkül nem lehetséges. A helyi fehér-ház felöl pedig még mindig nem érkezett érdemleges információ arról, hogy támogatja-e a jövőben őket. Ezért megkér mindenkit, akinek van rá módja, hogy nyilvánítsa ki véleményét minderről, azok felé, akik még „sosem jártak" a kiállítótérben, de ők döntenek sorsáról. Van rá módunk, és persze kapva kapunk is rajt. Igaz ezt a dolgot is csak a saját szemszögünkből tudjuk véleményezni, de úgy gondoljuk ez nem csak nézőpont kérdése. Innen nézve, viszont alaposan körbejárva.

Az, hogy Gábor enyhe éllel a hangjában intézett nyílt felszólalást az érintett döntéshozók felé, kelthetne egyesekben némi rosszallást. Azonban aki ismeri őt személyesen is, az tudhatja, hogy ő az a típus, akinek ami a szívén, az a száján, nem politizál, kimondja azt, amit gondol, egyenesen és konkrétan. Plusz, aki szokott szervezni - és ráadásul alapos ember, az tudhatja azt, hogy egy egyéves tervet lefixálni úgy, hogy novemberben még nem lehet semmit sem tudni -, az pontosan átérzi, hogy szinte lehetetlen helyzetbe hozzák ezzel őket. Ez a része letudva részünkről, jogos a megszólítás, legalábbis két nézőpontból. Most pedig nézzük, mit is látunk mi innen. Az idei évben az Irokéz Gyűjtemény két tulajdonosa - Pajor Zsolt a másik - megkapta a mecénások fődíját. Ezt a hosszú éveken át tartó, pénzt és fáradtságot nem kímélő gyűjtőmunkájukért kapták, mellyel példaértékűen és egyedülálló módon támogatták a kortárs művészeket és ezzel magát a művészetet is. Nem utolsósorban ezzel létrehozták a legnagyobb magyar kortárs gyűjteményt is. Azt gondoljuk, hogy mivel a város azon nyomban kivette a részét ebből a sikerből azzal, hogy az országos médiában komoly visszhangja volt ennek, és városunk közszájon forgott, illetve a tulajdonosok is ahol lehetett hangsúlyozták vidéki mivoltukat, illetve egyből meg is kapták a kulturális városi díjat, kutya kötelességük lenne most is mögöttük állni. Lokálpatriotizmusuk megkérdőjelezhetetlen, elévülhetetlen szerepe van gyűjteményüknek és galériájuknak abban, hogy városunkat kulturálisan magasra értékelik, megkockáztatandó, hogy a 2009-es kultúra városa cím odaítélésekor sokat nyomott a latban az ő létezésük. Budapesten ugyanis már rég tárt karokkal fogadták volna őket, de ők maradtak, ezzel is növelve az irántuk irányuló tiszteletet.

Többszáz olyan ember van mára már, kiknek rutinjává vált az, hogy évente megnéz jó pár izgalmas és nem a megszokottal domborító kiállítást. Mindez pedig aprópénzébe kerül az önkormányzatnak ahhoz képest, mintha ők tartanának fenn egy ilyen tematikájú teret, vagyis próbálnának megtenni. A tulajdonosok kapcsolati tőkéje, szeretete, és hozzáértése nélkül ez ugyanis nehezen képzelhető el, a bürokrácia ugyanis nincs jóban a mával mint tudjuk sajnos. Saját szájunkkal is igazítottunk útba turistákat, akik a galériát keresték, és vittünk messziről jött barátokat a zseniális tetőtérbe, és kijelenthető, hogy mindenki meg volt hatódva a hely szellemétől, tartalmától, létezésétől. Jó hazai szokás szerint csak azok nem, akiknek a legjobban kellene. Többen csodálkoznak, hogy lehet az, hogy a Mediawave-et elengedi Győr, nos a burokban élőknek ezennel leírjuk, elég, ha egy városban egy vezető beosztású, vagy nagy befolyású embernek csípi a szemét valami, hathatós munkával bármit romba lehet dönteni. Legyen az akár több évtizedes munkával felépített követendő kezdeményezés. Nem vetne jó fényt városunkra - ugyanúgy ahogy most Győrre nem vet -, ha sorsára hagyná a galériát, pláne annak fényében, hogy most fogadta be a fényírók fesztiválját, kikkel az Írókéz összedolgozása evidenciának tűnhet a jövő tavasszal. Ez is csak nézőpont kérdése?

A kis kitérő után visszatérünk a köszöntőhöz, ahol kiderült, hogy a megnyitó utáni koncerten a Chen zenekarral fellép maga a művész is. A zenekar tagjai és Gábor gyerekkori barátok, és valószínűsíthetően kivételes élmény volt számukra az együttzenélés. A koncert előtt még Jaksity György - aki az év vállalkozója lett -, mondja el a megnyitó beszédet. Pados Gábor kihangsúlyozta, hogy mindamellett, hogy ő egy nagyon sikeres pénzember, legalább ugyanannyira tehetséges és kreatív, illetve ami a legfontosabb, hogy szociálisan nagyon érzékeny. Ezen jelzők és tulajdonságok pedig ritkán párosulnak manapság mifelénk, és ezért felfokozott érdeklődéssel figyeltük a megnyitót. Itt kell megjegyeznünk, hogy kiugróan magas számban képviseltette magát a polgárság az eseményen, már a megnyitóbeszéd alatt szinte átláthatatlanná vált a terem, és még később is érkeztek sokan, pedig esőisten ellenzéki nézőponton volt aznap. Jaksity György pedig odaállt, és igazolta, amit azelőtt róla megtudhattunk. Kivéve egyet, mégpedig azt, hogy ő az év vállalkozója, mert ez nem látszott rajta cseppet sem, egy ember volt a sok közül. Elkezdett beszélni, és ahogy és amit mondott, az úgy volt frappáns és hiteles, ahogy volt. Méltatta azzal a művészt és a galériát is, hogy gondolkodás nélkül elfogadta a felkérést, tudván azt, hogy azért kifejezetten idegen pályán kell szerepelnie. Épp ezért kivételesen leírta, amit mondani szeretne. Egy plusz alkotással bővítve ezzel az esti menü amúgy sem unalmas kínálatát. Meg sem próbáljuk visszaadni, ami elhangzott, legyen elég annyi, hogy míg megérkezésünk és a kezdés közötti időben megnéztünk pár alkotást úgy simán, egy pontból szembenállva, addig a monológ után, több irányból közelítve és körbejárva ugyanezek megmutattak olyan dolgokat is, amiket addig nem láttunk.

Várnai Gyula ugyanis játszik velünk, meg mindennel, amivel csak lehet. A részecskékkel, az összetevőkkel, a fényekkel, színekkel, árnyékokkal. Néha itt van, máskor meg ott, minden csak nézőpont kérdése. Installációiban minden esetben ösztökél arra, hogy a dolgoknak ne csak az egyik oldalát lássuk, hanem járjuk körbe őket több oldalról, sőt, amit lehet, figyeljünk meg minden lehetséges irányból. Pont, ahogy az életben is kellene. Minden dolognak rengeteg nézőpontja van, és majdnem ugyanennyi igazsága ezért. Egy sorsdöntő tizenegyesnél ugyanannyi a győztesek száma, mint a veszteseké. Kinek van igaza? Aki örül, vagy aki bánkódik? Nincs erre jó válasz, csak azt kell tudni, hogy látjuk-e a másik fél, vagy akár többek nézőpontjából a közös dolgainkat, legyen ez akár a magánélet, vagy az emberiség együttélésének kérdése.

A kiállított tárgyak adta élményből még csak kóstolót vettünk, jobb azt borospohár és zsivajgó tömeg nélkül megejteni. Amit kijelenthetünk már így is, hogy ajánlatos, sőt nyomatékosan kötelező a megtekintése, mindez több nézőpontból elkövetve. A hideg és nyirkos idő ellenére nem ürült sokáig még ki a padlástér, sőt egy darabig népesedett is szépen. Kis város, sok ember, sok ismerős. Ez a kombó a közösségi befogadásra irányította figyelmünket, ennek meghatározó összetevője a Chen koncertje volt. Egy Lee Perry klasszikussal és Várnai Gyulával a Roland zongoránál indítottak, tehát nem aprózták el. A pár számonként szüneteket tartó zenekar tagjai hobbizenészek, akik néha kibújnak próbatermükből, megmutatják maguk, aztán ismét eltűnnek. A mostani felbukkanás mondhatni tökéletesre sikeredett, hisz zenéjük teljesen passzolt a témához. Zenéjük pontosan olyan, hogy csak nézőpont kérdése, milyennek is hallja az ember. A lényeg hogy aznap este hangjaik összeforrtak egy vizuális világgal, és az addig is jókedvű gyülekezetet még jobb hangulatra sarkallták.

Ismét egy megmaradó élménnyel gazdagodtunk. Ugyanúgy, ahogy előtte nap a moziban a Sc.Art koncertjén. Van miről írni, történnek folyamatosan már jó dolgok városunkban, amiktől talán a hőn áhított idegenforgalmunk is beindulhat. Az utazók ugyanis manapság, elsősorban az adott hely lakóit és kultúráját jönnek megismerni, és ehhez az élő és korszerű értékek bemutatása ugyanannyira fontos, mint a hagyományoké, és emlékeinké. A jelenre kíváncsiak, hisz „a valóság attól függően más és más, hogy megfigyeljük-e vagy sem."