Mészi 65: fotók, bábok, társasok, könyvek - Mészáros T. László életműtárlata a Gönczi Galériában
Képgaléria megtekintése2025.03.29. - 00:45 | Büki László 'Harlequin'

Március 27-én Zalaegerszegen, a Keresztury Dezső VMK Gönczi Galériájában nyílt meg Mészáros T. László fotóművész, fotóriporter MÉSZI 65 című kiállítása. Köszöntőt mondott Balaicz Zoltán polgármester, a tárlatot Fekete Tamás fotóművész, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének regionális alelnöke méltatta. A műsorban zenei közreműködőként fellépett Stein Ferenc, Varga Endre, Takács Ferenc és Takácsné Aigner Barbara.
Rengetegen jöttek el Mészáros T. László fotóművész, kreatív "ezermester" életműtárlatára március 27-én, a Gönczi Galériába. Pálya- és alkotótársak, művészek, barátok, ismerősök zsibongtak az aulában, s várták a szem- és lélekkontaktust a két termet megtöltő tárlatanyaggal.
A jubileumi tárlatnyitón köszöntőt mondott Balaicz Zoltán polgármester, a kiállítást egy körmendi fotóművész, Fekete Tamás, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének regionális alelnöke méltatta. Beszédében kiemelten ajánlotta az Életfa, a Remény, az Üzenet, a Bicikli és a Végtelen című fotográfiákat az érdeklődők figyelmébe.
"Mészi világlátása nem nélkülözi a humort, a mélységet, az aprólékos figyelmet és a tudást. Tapintható kapcsolódása a fotózás alanyaival vagy éppen tárgyaival, legtöbbjük filozofikus tartalmat is hordoz. Megállít és elgondolkodtat. Ez a művészi jellemvonás a valódi figyelem, a meglátás képessége, ami megjelenik a fotókon egyszerű emberek tekintetében, egy munkától cserzett kéz ölelésében, egy kovácsmester izmainak feszülésében, a fakéreg emberi arcokat sejtető erezetében - mutatva, hogy mindannyian a természet részei vagyunk -, a romos ház ablakán visszatükröződő égbolt reményt sugárzó jövőképében. Az emberi minőség és érzésvilág széles spektruma jelenik meg a kiállított anyagban" - írta az életműtárlatot méltató gondolatai között Dolgos Anikó.
A kiállítás április 16-ig látogatható a Keresztury Dezső VMK Gönczi Galériájában.
Új hozzászólás