Harmónia a konyhában, amit a vihar sem tudott elmosni – Meczker Tomi és Kalmár Dóri a Gasztro Színpadon
Képgaléria megtekintése2018.07.22. - 15:00 | Greffer Krisztián
A Konyhafőnök döntősei kaptak szerepet a Gasztro színpadon a Gyógy-Bornapok negyedik napján, hogy egy isteni finom fűszeres borban érlelt fürjmell, sáfrányos fürjtojással, fenyőmagos borjúmájjal és gyömbéres paszternákkal elnevezésű ételkülönlegességet készítsenek.
Hőséggel és napsütéssel indult a nap, ám a főzés előtti hangulatfokozó koncert közben megérkezett a vihar, ám ahogy jött, úgy ment is tovább, és végül csak el tudta kezdeni a főzést a kitartó páros. Nem csak ők voltak kitartóak, hanem az érdeklődök is, hiszen a vihar ellenére rengetegen maradtak a színpad előtt.
A színpadon Meczker Tomi és Kalmár Dóri mellett fent maradt még a csütörtöki nap két alkotója, Horváth Lívi és Szép Bence, ám a döntősök olyan harmóniában dolgoztak, hogy Lívi és Bence csak szóhoz jutott, feladathoz kevésbé. Ez nem is meglepő, hiszen a párosnak a Konyhafőnök 5. részében is volt lehetőségük együtt dolgozni, így összeszoktak.
Míg Tomi és Dóri az étel elkészítésén ügyködött megérkeztek a Történelmi Udvarból a Hunyadi Mátyás Fekete Sereg Hagyományőrző Csoport tagjai, hogy bemutassák, náluk mi készült. Ezúttal Kovács Lajos mutatta be a hozott ételüket, ami ezúttal Tárkonyos fácán raguleves volt, majd Lajos röviden jellemezte is az ételt.
Ahogy ők elvonultak, Bence keresett egy kanalat, hogy megkóstolhassa a ragut. A fiókban kotorászás közben előkerült egy villáskulcs, amit Bence feltartott, mint „Szép Bence kanala". Természetesen utána talált kanalat, és így a ragut is megkóstolhatta, majd annyit reagált: „Jelentem ez jó! Megtartjuk a hagyományőrzőknél a szakácsot, mert nagyon finom."
Ahogy az étel készítése a vége felé haladt, megérkezett az elmaradhatatlan üveg bor és borajánló az étel mellé. A választás a Kontyos Borház száraz meggyborára esett.
A korábbi viharnak köszönhetően a főzés vége belecsúszott a Bor színpadon kezdődő Zaporozsec együttes koncertjébe, így az ételt kóstolók mondhatni zenés vacsorával zárták a műsort, és bőven voltak, akik a két színpad előadásának eredményét egyszerre élvezhették. Ahogy készült az étel, a színpadon már porciózták és osztották is a kóstolókat. A végén Tomi még egy dizájnos tálalást is készített nekünk, bár már a kóstolók kinézetére is nagy hangsúlyt fektetett.
Aki kedvet kapna az étel elkészítéséhez, amit Tomi ünnepi alkalmakra mindenképp ajánl, galériánkban megtalálhatja a receptkártyát. Tomi szerint, bár viszonylag hosszú az alapanyag lista, nem kell tőle megijedni.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás