A hideg, nyirkos novemberi idő ellenére vidám, meghitt hangulatban zajlott Vámos Mikós könyvbemutatója. A szerző eljött közénk, leült, és hetven percen át mesélt a tőle megszokott töretlen kedvvel. Az idő szinte száguldott, miközben részesei lehettünk a „vámosi univerzumnak", a szerző derűs öniróniával avatta be a közönséget életének apróbb titkaiba, könyve megszületésének rejtelmeibe. Egy költői kérdéssel indított, vajon miért van az, hogy Magyarországon nem merik kifütyülni a színpadról a nem tetsző produkciókat. A nézők lelkiismeretesen végigböjtölik a csapnivaló előadást, vastapssal jutalmazzák a színészeket, majd utána egy évig szidják, hogy ilyen rossz műsort még sosem láttak. Egyúttal felszólította a közönséget, hogy amennyiben elégedetlenek, nyugodtan álljanak fel, és hagyják el a nézőteret. Természetesen erre nem került sor, mert Vámos kiváló elbeszélő stílusa figyelmünket egy percig sem engedte lankadni.

Az író 1950. január 29-én született, ami azt jelenti, hogy hamarosan hatvanadik születésnapját ünnepli. Kicsit tart ettől a kerek évszámtól, mert már nem érzi magán ugyanazt a fiatalos lendületet, mint évtizedekkel ezelőtt. Egy konkrét példával is szemléltette ezt. Kora ifjúságától teniszezik, illetve evez a Dunán. A hosszabb evezés után nemegyszer előfordul, hogy izomgörcs áll a karjába. Negyvenévesen ezt sikerült úgy megszüntetnie, hogy megrázta a karját, ma azonban csak azt éri el vele, hogy a fájdalom tovább húzódik. Vámos Miklós nem szereti a tükröket. 40 éves kora körül egyszer csak azt vette észre, hogy apja tekint vissza rá, ami mélyen megrázta. Ennél is katartikusabb élményt jelentett, amikor tíz évvel később a tükörbe pillantva anyja arcával találkozott.

Vámos mesélt a múmiákhoz fűződő kapcsolatáról is, ugyanis megjelenik a kötetben a múmiák életére kíváncsi kisfiú története, illetve a betegségük következtében múmiává aszott férfi és nő esete. A szerző gyerekkorát magányos kisfiúként élte meg, amolyan igazi kulcsos gyereknek tartotta magát, ami egyfajta önállósággal is együtt járt. Például hatévesen már teljesen egyedül melegítette meg a gáztűzhelyen az ebédjét. Szívesen járt a Szépművészeti Múzeumba, különösen a múmiákat kedvelte. Egyszer megkérdezte az apjától, hogy mik is ezek a furcsa lények. Hát múmiák, akik alszanak, válaszolta az apa. A gyermeki fantáziát azonban tovább foglakoztatta a dolog, mert tudni szerette volna, hogy mikor ébrednek fel. Hát éjszaka, hangzott apja szűkszavú válasza. A kis Miklós ezt mindenképpen látni akarta, ezért elhatározta, hogy elbújik a múzeumban. Arra azonban nem számított, hogy éjszakára eloltják a lámpákat, ezért rettegéstől elgyötörten alig várta már, hogy reggel legyen. A teremőrök nem vettek észre semmit. Amikor hazaérkezett, édesanyja éppen a reggelit készítette. „Kérsz te is, kisfiam?" kérdezte gyermekétől, amiből az író arra következtetett, hogy otthon sem tűnt fel a hiánya. Szüleit elég korán elveszítette, mindketten súlyos betegségben hunytak el, életüket összeaszottan, szinte múmiaként fejezték be. A szerzőt fájdalmasan érintette szülei halála. Hiába gondolta, hogy az idő majd enyhíti a lelki kínokat, idővel mégis feltörnek. Megírta hát szülei történetét, és akkor támadt az ötlete, hogy irodalmi párosokkal kellene foglalkoznia.

Eredetileg úgy tervezte, hogy a kötet a Dupla vagy semmi címet kapja, de az interneten keresgélve rájött, hogy Illyés Gyulának már jelent meg műve ugyanezzel a címmel, sőt, egy híres amerikai film címe is ez. A legfőbb indokot azonban az szolgáltatta, hogy elálljon eredeti tervétől, hogy kiadója, az Európa Kiadó is adott ki könyvet Dupla vagy semmi címmel. Végül a Tiszta víz és a Tiszta pohár kisregényeiből született a Tiszta tűz. A könyv az életmű sorozat második kötete, külön figyelmet érdemel a hátsó borítón lévő fotó, melynek, Vámos Miklóshoz hűen, szintén megvan a maga története. Az Utazások erotikában (Ki a franc az a Goethe?) könyvének megjelenésekor egy divatlap felkérte a szerzőt egy interjúra, amit Vámos el is fogadott. Igen ám, de a megjelenéshez szükség volt egy stylingolt fotóra is, aminek a jelentésével az író akkor még nem volt tisztában. A fotóstúdióba viszont nem volt hajlandó elmenni, ezért a fotósok a lakásán jelentek meg. Kiderült, hogy előre elkészített ruhákat kellett volna felvennie, amit szintén nem tett meg. Mutattak macsós képeket George Clooneyról, szőrös, feltűrt karral, mosolygósan, térdig lefényképezve, mert, hogy ilyen egy styling fotó, és hogy róla is ilyet szeretnének. Az író ezt nem vállalta, ám a fotós, amikor éppen valami vicces dologról beszélgettek, és Vámos nevetett, orvul lefényképezte.

Vámos Miklós Kalocsán katonáskodott, de ezeket az éveket nem szeretette túlságosan. Különösen a teljes menetfelszerelésben való gyakorlatozást nem kedvelte. Ezért aztán, amikor leszerelt, néhány katonatársával együtt ő is megfogadta, hogy többet be nem teszi a lábát Kalocsára. Ezt jó néhány évig tartotta is, mígnem egyszer a lányával elmentek oda. Az író ámulva észlelte, hogy maga a város, sőt a laktanya is mennyire megváltozott. A bejáratnál a Továbbképző Központ felirat állt. Az ő egységük mellett volt a szovjet laktanya, amit magas fallal védtek. Mindig is izgatta a fantáziájukat, hogy mi lehet odabent. Annyi évvel később rést fedezett fel a falon, és gyorsan ki is használta az alkalmat, hogy belessen, de legnagyobb csalódására csak gyommal benőtt, elhagyott területet látott. Egy férfi megkérdezte tőle, hogy a repülőtér megvásárlása ügyében jött-e. Kiderült ugyanis, hogy a szovjetek egy repteret működtettek ott. Az író csodálkozott ezen, hogy ő annak idején egy hangot sem hallott ebből. Írói fantáziáját megmozgatta a gondolat, hogy a szovjetek esetleg valamiféle titkos, hallhatatlan repülőgépet fejlesztettek ki, de később megtudta, az ő idejében már nem működött a repülőtér. Viszont ez a kirándulás ráébresztette, hogy már egyáltalán nem fájdalmas a régi helyszínre visszatérni.

A szerző beszélt a jövőbeli terveiről is. Az Ünnepi Könyvhéten szeretne egy új kötettel megjelenni, Kedves Kollégák címmel. A könyvben az írókkal készített interjúi szerepelnek. Év végére egy másik könyvet is tervez, a Csillagok világát. Bár Vámos Mikós szeret író-olvasó találkozókra járni, a hatvanadik évéhez közeledve úgy gondolja, ideje csökkenteni ezeket az alkalmakat. Nosztalgikus hangulatban emlékezett az első író-olvasó találkozójára, amire Csepelen került sor. Mint elsőkötetes szerző nagy várakozással telve érkezett a gyár kultúrtermébe két másik írótársával egyetemben, ahol a szokásos vörössel borított asztal fogadta, mintegy utalásként az ott tartott pártgyűlésekre. Hamarosan megjelent 13 munkaruhás ember, akiken látszott, hogy a műszakuk éppen akkor telt le, és nem a saját jó szántukból mentek oda. Vámos sejtette, hogy nem olvashatták a könyvét, ezért megpróbált velük az életükről, munkájukról beszélni. Elmondták, hogy karosszérialakatosok a hajógyárban. Mikor látták, hogy nem a könyvről kell beszélniük, teljesen feloldódtak. A szerző megemlítette, hogy tévébeli szerepléseinél néha megkérdezi a sminkes lányokat, hogy olvasták-e valamelyik művét, és azt a választ szokta kapni, hogy konkrétan nem.

A kötetben tehát irodalmi párosokkal találkozhatunk. Vámos bevallotta, hogy a műfaj megteremtése nem az ő nevéhez fűződik, mert ezt például megtette már Krúdy Gyula, amikor egy párbaj történetét külön novellában írta meg a két résztvevő eltérő szemszögéből. Ami új, hogy Vámos ezeket a párosokat együtt jeleníti meg. Szeretné, ha példáját mások is követnék. Érdemes elolvasni a Visz a vonat című páros kisregényt, melyben egy svédországi vonatút történetével ismerkedhetünk meg két különböző szemszögből. A hetven perc gyorsan elrepült, élményekkel gazdagon távozhattunk a moziból. Az előadás után a szerző dedikálta legújabb könyvét, amit nagy érdeklődés kísért.

Vámos Miklós: Tiszta tűz. Európa Könyvkiadó, 2009.