Ezerarcú pöcsmácsik és töppesztett malachéj is főtt a kondérokban a Körmendi Napok főzőversenyén

Képgaléria megtekintése2018.08.13. - 03:00 | Büki László 'Harlequin'

Ezerarcú pöcsmácsik és töppesztett malachéj is főtt a kondérokban a Körmendi Napok főzőversenyén

Tizennyolc csapat főzött augusztus 12-én a Batthyány-kastély oldalkertjében, a Körmendi Napok "Sparherd, avagy Így főzünk mi!" névre keresztelt napján. Négy kategóriában adhattak be ételt a csapatok: a zsűri elé egyaránt íncsiklandozó, kondérban vagy vaslapon készült fogások kerültek, olykor ládafiából előkerülő receptről "lerántva a titkot". Az ételek mellett a nap során a zsűri húsz tételből választotta ki a város borát, valamint a főzőversenyt követően a süteményeket is értékelte.

HIRDETÉS

Már reggel fellobbant a láng a kondérok alatt, szinte ugyanebben az időpontban a színház galériájában húsz bortétel (10 fehér, 2 rozé és 8 vörös bor) várta, hogy a zsűri kiválassza közülük a város borát, amit az idei évben hatodszor kerestek és találtak meg. Ezúttal a Major-Árva Borház Merlot-ja lett Körmend Város Bora.

A főzőversenyen 18 csapat nevezett négy kategóriában (egyszerű, ünnepi, burgonyás és történelmi). Idén is végigjártuk a csapatokat, és számos érdekes étellel találkozunk. A Zoom-Barátok tizenöt fős csapata a vendégfogadásban is jeleskedett, és most is újdonsággal készültek a megjelenés terén: babbal, kukoricával, tökmaggal és sárgaborsóval rakták ki a logójukat. Ételeik is különlegesek voltak, az egyszerű ételek kategóriájában bajuszos bulgur salátát készítettek, míg az ünnepi ételek versenyére a "Piros pöttyös sertéskaraj gombás puttonnyal" ételt nevezték. A főzéshez egy kis kisebb kandallót kellett kialakítaniuk téglákból.


A körmendi Senior Néptáncegyüttes igazi népies nevű ünnepi ételt főzött: Őrségben lűtt vadpörküttet, amit egy kis áfonyalekvárral bolondított meg. A receptet egy 86 éves vadásztól tanulta az egyik táncos, ezt főzte meg a csapat kakukkfűvel, borókabogyóval. Táncosok után táncosokhoz mentünk, az idén 50 éves Béri Balogh Ádám Táncegyüttes tagjait kerestük fel, akik másodszor vettek részt a Körmendi Napok főzőversenyén. Tavalyi ételük nagy sikert aratott, nyert is vele a csapat. Most burgonyagombóccal "feldobott" tárkonyos ragulevest és falusi recept alapján készített, cukkinivel dúsított tócsnit főztek az Együtt Nádasdért Egyesület közreműködésével. A Pacsala (Panka-Csaba-Laura) csapatának ételét már meg is tudtuk kóstolni a beszélgetést követően, a burgonyás étkek kategóriájába nevezett tócsnit készítettek kapormártással, sárgarépával illetve zöldfűszerrel. 

   

Az ételek elkészültét, zsűri elé kerülését követően Bebes István polgármester hivatalosan is megnyitotta a Körmendi Napokat. A rendezvény egészét illetően beszédében kiemelte, hogy a kulturális szervezetek munkája mellett a civil közösségek azok, amik a város erejét jelentik. A Körmendi Napok rendezvénysorozata is egy hagyományőrzés: 55 évvel ezelőtt volt tűzijáték Körmenden, amely annak idején az augusztus 20-i ünnep egyik előeseménye volt (Körmenden mindig 19-én van a tűzijáték!), és teremtette meg a mai rendezvénysorozat alapját. Tizenöt évvel ezelőtt lett közös rendezvény alá szervezve a már említett tűzijáték, a 25 éve életre hívott streetball, a kajak-kenu tábor, a főzőverseny és az ezek köré szerveződő kulturális programok. 

A zsűri tagja volt Dr. Paizer Ildikó belgyógyász-főorvos, Dr. Árva Pál borász, ifj. Budai Miklós panziótulajdonos, Bognár László étteremvezető és Czvitkovics Gyula alpolgármester. Ők értékelték a nevezett ételeket, borokat, süteményeket és tortákat. 

A főzőket valamint az étkezőket a jó ebédhez nótaszóval is várták. A fergeteges délutánon fellépett Horváth Pika Tibor és népi zenekara, Varga László Daddyboy, Horváth Csuta Tamás és Batyi Árpád Kala prímás, Jump bulizenekar és a Chubby Band

Díjazottak:

Borok:
Körmend Város Bora: Major-Árva Borház Merlot
Fehérbor kategória: Szent Márton Pincészet Muskotály
Rozé kategória: Dóka Éva Pincészete "Az én rozém"
Vörös bor kategória: Major-Árva Borház Merlot

Sütemények:

Az 55. tűzijáték alkalmából meghirdetett tüzes desszertek közül
Professzonális kategória: Mini Cukrászda - Chilis-mangós torta
Amatőr kategória: Papp Máté és Papp Péter - Robbanócukros pohárkrém


Főzőverseny:

Egyszerű étel hétköznapokra kategóriában:
Kismackók csapata - Csülkös pacal (baráti társaság Zalaegerszegről és Körmendről)
Bandérium kölykök - Huszárgyerek szalmára fektetve, dolmánnyal takarva (Batthyány Lovasbandérium infjoncai)

Ünnepi ételek kategóriában (megosztott első díj):
Lányok a bárkáról - Lecsós galuska csirke nyárssal (Bereki Bárkás Egylet Egyesület női "szakasz")
Senior Néptáncegyüttes - Őrségben lűtt vadpörkütt

Burgonya - avagy krumpli kategóriában (megosztott első díj):
Mácsik Team - Ezerarcú pöcsmácsik (Batthyány Lovasbandérium)
PaCsaLa Kft. - Prósza (Köbli PAnka, CsAba, LAura)


Extrák:
Üstben töppesztett malachéj, azaz töpörtyű (Éttermi Fogyatékosok)
Víziparasztok kárásza (Berekiek maguk fogta hal, paprikás lisztben)
Szultán kedvence (Gölbasi Vitézei Egyesület, Tata)

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás