10 nap, amely megrengette Körmendet - Körmendi Napok a fesztiváligazgató szemével

2018.08.22. - 17:25 | Büki László 'Harlequin'

10 nap, amely megrengette Körmendet - Körmendi Napok a fesztiváligazgató szemével

A Körmendi Napok soha nem arról szólt, hogy könnyűzenei fesztivál legyen, mert nem ez a küldetése. Hogy miről is szól elsősorban, arról H. Vörös Márta fesztiváligazgató számolt be lapunknak.

HIRDETÉS

A Körmendi Napok 2018-ban a közönség számára 10 napot jelentett, nekünk, akik dolgoztunk vele, sokkal többet. Miközben sorra zajlottak még az elmúlt év eseményei, majd az idei első féléviek is, mi már az előkészítésen dolgoztunk.

A Körmendi Napok soha nem arról szólt, hogy könnyűzenei fesztivál legyen, mert nem ez a küldetése. A koncertek - noha a legnagyobb nézőszámot hozzák - mégiscsak kiegészítői a több napos kavalkádnak. Számunkra fontos, hogy a színházat kedvelőknek extra lehetőséget adjunk, ezért szervezzük meg a KASZSZA Sikert (Körmendi Augusztusi Szabadtéri Színházi Alkalom). Igaz, az idén először ez okozott talán a legnagyobb gondot nekünk az időjárás miatt. Ezúton is köszönjük mindazoknak a megértését, akik vállalták, hogy szeptember 5-én nézik meg a Miss Arizóna c. darabot a színházteremben, hiszen csak a fele néző fért be, mint amennyien előzetesen jegyet váltottak. Nekik az októberi színházi előadásra 50% kedvezményt is biztosítunk - hálából és köszönetként.

Ugyanilyen fontos, hogy kiállításokat nyissunk. Ilyenkor már hagyományos a Született tehetségek bemutatkozása és az is, hogy fotóművészeti alkotásokat mutassunk be. Utóbbit Jene Sándor és Jámbori Tamás közös tárlata a Harcok és arcok jelentette az idén. Az alkotóművészet professzionális ágát is támogatjuk, ennek jegyében Verseghy Ferenc fazekas, Népi Iparművész, a Népművészet Mestere tárgyaiból válogattunk.

Az események közül nem maradhat ki a sport, így helyet kapott a Streetball, a Csákány-Körmend kajak-kenu futam, sőt a kajak-kenu élménytábor is attól függetlenül, hogy a szervezést egyik esetben az intézményünk végezte. A jó kapcsolatok, a további sikeres együttműködések egyik záloga viszont az, hogy a lehetőségeinket felkínáljuk nekik.

A főzés sem maradhat el soha, noha e tekintetben nem csúcsgasztronómiáját mutatjuk meg a vidéknek, hanem saját főzési tudományunkkal büszkélkedünk. A főzésben való versengés sem vérre megy, sokkal inkább az a cél, hogy közösségek, baráti társaságok, családok számára az együttlét örömét biztosítsuk úgy, hogy közben zenei tradíciókat is megjelenítünk.

Új lehetőségeket biztosítottunk akkor, amikor könyvbemutatót és filmvetítést is műsorra tűztünk. A Varga Ottó atyáról szóló, Dr. Seregi János tollából született kötetre sokan voltak kíváncsiak, ahogy Faragó Annamária: Menaságra repülj című dokumentumfilmjére is. Ezek arra buzdítanak minket, hogy hasonlókkal máskor is tervezzünk.

A többfunkciós intézmény múzeumi szakterülete sem maradt ki az idén sem, hiszen időszaki kiállítást állítottak össze A kultúra fellegVÁRa címmel, ami nosztalgiázásra csábított mindenkit. Városvezetést tartottak és várkerti sétát, amelyek meggyőztek arról, hogy mindig vannak olyanok, akik többet szeretnének tudni Körmendről és hiteles történeti információkra éhesek. Izgalmas volt az a kezdeményezés, amely a múzeumi tárgyakat kivitte „természetes" közegéből, a kiállítótérből és a raktárból, hogy közelebb kerüljenek az emberekhez. A Múzeumi Műhely Titkok c. alkalmi tárlat és bemutató megerősítette, hogy sétálgatás közben is sokan érdeklődnek letűnt korok emlékei iránt.

A Körmendi Napok elmaradhatatlan résztvevői a hagyományőrzők. A Batthyány-kastély oldalkertjében ütnek tábort évről évre, ahol álló napig várják az érdeklődőket. Innen indul a felvonulás is a történelmi belvároson keresztül, hogy jó nagy kört téve érkezzenek meg a Rába partjára, ahol csatajeleneteket adnak elő.

Az ünnep Körmenden augusztus 19-én, Szent István vigíliáján kezdődik, amikor a Szent Erzsébet templom harangjai pontosan 20 órakor megszólalnak. A galambok reptetése után szónoklat következik, majd az Új Kenyeret vízen hozzák. Ezt pompás csónakok felvonulása követi, hogy a lassan leszálló estét előkészítse az immár 55 éve hagyományos tűzijátéknak.

Az ünnepi esten három színpadon folytak az események. A kastély udvarán a Nemzetközi Néptáncgála, az oldalkertben hastáncosok, a Szabadság téren pedig könnyűzenei előadók szórakoztatták az erre az alkalomra összegyűlt többezres tömeget.

Természetesen a koncertek sem hiányoztak az események közül, így 2018-ban színpadra lépett az Örökség Zenekar, a Norton, a Budapest Voices, a Kerozin, a Best Of, a Children of Distance és a PASO.

Több kiegészítő program is volt, így a gyerekek, fiatalok, fiatalos felnőttek is jól szórakoztak. Az elmaradhatatlan ugrálóvár mellett jelen volt több népi fajáték, a Natura 2000 területeit játékosan bemutató Zöld Forrás sátra, de katonai toborzó is volt.

A sok-sok program mellett azonban a legfontosabb mindig az, hogy a Körmendi Napok lehetőséget nyújtanak a jó beszélgetésekre, a nagy találkozásokra, a nyári estek élvezésére. Mindezeket a szempontokat figyelembe vettük, amikor tervezni kezdtünk és nagyon bízunk abban, hogy a rengeteg ember, aki megtisztelt minket jelenlétével, valóban nagyon jól is érezte magát!

A szervező a Körmendi Kulturális Központ, a munkatársak pedig nem csak augusztus derekán, hanem egész évben gondoskodnak a város különböző rendezvényeinek, eseményeinek lebonyolításáról. A munkás napoknak tehát nincs vége, hiszen előttünk állnak az őszi-téli programok, hogy az Újévi koncerttel a 2019-es esztendőt is elindítsuk.

Köszönjük, hogy velünk voltak a Körmendi Napokon és találkozzunk a többi rendezvényen is!

A 10 napos rendezvényen készült képes beszámolóink itt olvashatóak

Új hozzászólás