Nem naiv a kérdés: vajon miért kellett elhallgattatni ezeket a zenekarokat? Miért nem tudtak nagylemezt kiadni, miért nem kerülhettek be az akkori médiába?

Az okok megértéséhez az akkori korszak történelmébe kell mélyen visszanyúlni, hiszen az okok ott keresendők. 1968 és 1975 között volt 10-13 zenekar, akiknek minden fellépésére, Budapesten és vidéken több ezer ember ment el. Ezek közül is kiemelkedő volt a Taurus, akiknél 5-10000 ezer ember tombolt a koncerteken. Első fellépésük alkalmával a Budai Ifjúsági parkban több mint 10000 ember zsúfolódott össze, és a koncert végén a szűnni nem akaró tapsban, őrjöngésben az emberek a Clark Ádám térre mentek, ahol megállítva a közlekedést, már a készülő rendőri intézkedés közepette azt üvöltötték az ég felé: „Radics Bélát a pártba! Taurust a kormányba!"

Ennek a 10-13 zenekarnak az akkori jelenléte, fellépései, a zenéje, koncertjei, magukban hordozták a szabadság eszményét, az akkori ifjúság lelkében tartották a tüzet. Többüknek teljes nagylemezre való anyaga volt, mégsem jutottak el oda, hogy egy LP-n megjelenjenek. Mert az akkori párvezetés, élén Erdős és Bors elvtársakkal mindent megtettek azért, hogy megállítsák ezeknek az együtteseknek egyre növekvő népszerűségét. Az elhallgattatott zenekarok sora: Kex, Syrius, Bajtala, Taurus, Liversing, Atlasz, Scampolo, Aligátor, Tűzkerék, Atlantisz.

Ezek közül a Kex fele, a Syrius egésze, Bajtala János és a dobos, az egész Atlasz Flamm Ferivel, a Scampolóból hárman, a Taurusból Brunner Győző még a 70-es évek elején disszidáltak. Radics Béla (Taurus), Faragó Judy (Scampolo), Váradi Vadölő János, a Liversing gitárosa Szendrődy Zsolt, a Tűzkerék basszgitárosa Kun Tamás, vagy a Kex-es Somló Tamás 2016-ban, vagy Bianki Iván és Imre Attila idő előtt, a negyvenes éveik végén meghaltak. Így utólag úgy tűnik sikeres volt az MSZMP ifjúsági kultúrpolitikája, már ami a tiltást és a rombolást illeti.

Az említett zenekarok végleg elhallgattak, de visszhangjuk még a fülünkben cseng. A versek, novellák és képzőművészeti alkotások nagyobb része megmaradt, túlmutatva egy korszakon, amely akadályozta a puszta létrejöttüket is. Elszállt egy hajó a szélben, de hullámverő barázdáját felidézi Kisfaludy András két filmje és a kortársak emlékezete.

Most jött el végre az elhallgatott zenekarok ideje: készült egy dokumentumfilm a témáról, tartottak egy nagy koncertet a MOM Kulturális Központban 2016-ban, és készült egy lemezfelvétel, amit most CD-n is kiadnak. Kiegészültek a zenekarok új, fiatal tagokkal és a régi ismert számokat, új hangzással, új tartalommal átdolgozva adják elő.

A 3 darabból álló (2CD és 1 DVD), exkluzív szett megvásárolható az ismert értékesítő helyeken és online is.

***

Történelmi áttekintés

Elszállt egy hajó a szélben, de a nyomdokvize megmaradt

A hatvanas-hetvenes évek progresszív kultúrájának van egy alig feltárt területe: a magyar pop-rock underground vonulata.

Az „enyhülő" államszocializmus évtizedei ma már aligha szorulnak kritikus politikai elemzésre, ugyanakkor egyre többen mosdatják. Idővel megtudjuk, kik voltak a rendszer kedvezményezettjei, besúgói és valódi ellenfelei. Ehhez képest ritkán kerülnek szóba a pártállam végrehajtói, az aczélos tiltás-tűrés-támogatás három t-jének felelősei. Az emlékezet gyöngül, az utólag ellenállók szaporodnak. Tehetik, mert a hatvanas-hetvenes évek progresszív kultúrájának van egy alig feltárt területe: a magyar pop-rock underground vonulata, amely öt zenekarból, valamint a hozzájuk köthető fiatal képzőművészekből és a korszak ostoba konformizmusát elutasító fiúkból-lányokból állt.

Egy évtized után néhány együttes politikai meggondolásoknak és saját képességeinek köszönhetően felfutott, de az újítók megszűntek vagy elhalkultak, tagjaik emigráltak, illetve rákényszerültek, hogy más foglalkozást válasszanak. Utóbbiak közt leginkább háttérbe szorult a Kex, vezetőjével, Baksa Soós Jánossal, a Syrius Orszáczky Jackie-vel, a Liversing, az Atlas és a Bajtala Trió. A Kex-barátok törzsgárdáját az úgynevezett Nagy Generáció legendás szerveződése, a Moszkva téren csoportosuló Kalef galeri alkotta.

Tagjait perbe fogták, egy részüket elítélték, a többiek szétszóródtak, de sose tévesztették egymást szem elől. Így született meg 1998-ban a Kex egykori dobosa, Kisfaludy András Filmszemle-különdíjas dokumentumjátéka, az Elszállt egy hajó a szélben, majd 2014-ben a banda emlékkoncertje, végül új filmje, az Urániában nemrég vetített Elhallgatott zenekarok.

A bemutatón a mozi falai a tömegtől majd szétrepedtek. A nézők tudták, a forgatásra az utolsó pillanatban került sor, egy korszak még élő tanúival s a már-már elfelejtett zenészekkel. Azokkal, akikhez csupa újító művész, az akkori avantgárd pop és koncepció alkotói: Horváth László Xavér (Hitves), Pauer Gyula, Vető János, Szentjóby Tamás, Veszely Ferenc (Fityi), a fotós Koncz Csaba, a költő-zongoraművész Balaskó Jenő, az író-fotós-performanszer Hajas Tibor (Biki), Ladik Katalin, El Kazovszkij, a filmrendező Bódy Gábor, Szomjas György, Szabó Ildikó (Zazi) és mások csatlakoztak.

A sorba kívánkozik Erdély Miklós, aki csoportosulásával, ha tetszik: tanítványaival az ábrázolás sajátos filozófiáját teremtette meg. Így állt össze a kép: zenekarok, festők, szobrászok, grafikusok, költők és írók, akik megkísérelték, hogy a pártállam szorításán lazítsanak.

Voltak követőik, például a részben ugyancsak képzőművészekből szervezett URH, a Bizottság, a Kontroll Csoport és az Európa Kiadó, de addigra más szelek fújtak. Minden generáció terem hősöket, de a kultúra hajlamos a valódi úttörőkről és barátaikról megfeledkezni. Ezt az űrt kellett kitölteni Kisfaludy András filmjeinek.
A magyar közélet máig képtelen megszabadulni az egykori tiltóktól, azoktól, akik viselt dolgaikról tudni sem akarnak.

Az Elhallgatott zenekarok óriási érdeme, hogy szóra bírta Lendvai Ildikót, akkoriban a KISZ KB kulturális osztályvezetőjét, Barabás Jánost, az MSZMP KB titkárát, Pentz Zsoltot, az Interkoncert osztályvezetőjét és Bolba Lajost, a Magyar Rádió könnyűzenei osztályának vezetőjét, akik a dolgokra „másképp" emlékeznek. Vagy nem emlékeznek. Többek közt arra, hogy egy külföldi koncertkörútért a muzsikusoknak egy fél lakás árát kellett összedobniuk. A Syrius meghívóinak azt hazudták: az együttes feloszlott, helyette az LGT-t utaztatták. Ma már nehezen bizonyítható állítások, de tudvalévő: ha nem fúj a szél, nem zörög a haraszt.

A filmben megszólal az idős Vitányi Iván, a Népművelési Intézet egykori igazgatója, az MSZMP, majd az MSZP jóformán egyetlen csúcsértelmiségije. Lévén elvtársainál szélesebb látókörű, a póráz eloldását Aczél Györggyel szemben is hajlandó volt szorgalmazni. Túl nagy sikerrel nem járt, de legalább megkísérelte. Virágkorukat élték a besúgók, különösen az említett öt együttes háza táján. Az Elhallgatott zenekarokban a jelentéseket színészek olvassák, fölelevenítve a nyomasztó légkört, és igazolva, miért futott zátonyra annyi jeles zenész pályafutása. Radics Bélát, talán a valaha élt legkiválóbb magyar gitárost az alkohol vitte sírba, de az iváshoz a kirekesztés vezette.

A Kex énekese, Baksa Soós János és a billentyűs Doleviczényi Miklós Németországba disszidált, előbbi azért, mert egy megrendezett autóbalesettel az életére törtek, utóbbi a kilátástalanság miatt. A Syrius frontembere, Orszáczky Jackie Ausztráliáig futott, Bajtala János, a trió névadója Londonba menekült. A Kex egy-egy koncertjén, a Bem rakparti művelődési házban tucatszám tolongtak a besúgók, majd szorgosan körmöltek. Közéjük tartozott Fogarasi János, a legkiválóbb magyar dzsesszzongoristák egyike, s még néhány remek muzsikus.

Annál aljasabb módszer nemigen létezik, mint amikor a zenészekben gyanakvást keltenek pályatársaik szoros baráti körük és rajongóik iránt. Ám az említett bandák körül akkora tábor szerveződött, amekkorát lehetetlen volt semlegesíteni. Az előadókat fojtogathatták, a rádió­ban nem vagy elvétve szerepelhettek, kislemezt is alig csinálhattak, de ahol felléptek, egy tűt nem lehetett leejteni. Koncertjeikhez hasonlóan vált hírhedtté az egyetlen napra engedélyezett Iparterv-kiállítás (Koncept '69) és a Kex ottani játéka, szereplése az R épületben, majd a tíz évvel későbbi Iparterv-tárlat.

A konceptet, a performanszt és az újszerű strukturalizmust a Nyugat mételyeként betiltották, jobb esetben kiszorították. A formabontó zenével párhuzamos képzőművészeti-irodalmi törekvések is vakvágányra futottak.

Ma már elképzelni se könnyű, a pártállam miért szentelt figyelmet - egész apparátust - a művészi próbálkozásoknak. A rendszer egyre trehányabban, mind kevesebb meggyőződéssel tette a dolgát, de volt ereje a kezdeményezéseket elfojtani. A fiatalokat százszámra listázták, akkor is, ha csupán bulizni akartak, illetve az események passzív résztvevői voltak. Csak a Kexről, az adatok szerint a legszorosabb felügyelet alá vont zenekarról és hívekről készült iratok öt-hat polcot töltenek meg.

A Kalef-per anyagát Markó György történész dolgozta fel A Moszkva téri galeri szétverése című, napok alatt szétkapkodott munkájában, amelynek főszereplője a Kex-baráti kör. Az egyik legjobb kortárs regényt, a Kalefet az egykori galeritag fia, Berta Zsolt írta. Könyvénél plasztikusabban senki sem jelenítette meg a hatvanas-hetvenes évek szűkre zárt világát, amely képes volt szerelmeket és mély barátságokat tönkretenni, majd ezreket emigrációba kényszeríteni.

A fojtogató légkörből kitörés és a besúgás talán legismertebb színhelye a Fiatal Művészek Klubja (Fika) volt. Előadások, tárlatok, kísérleti filmek, ivás, csajozás-pasizás, feljelentés egy Népköztársaság úti épületben: szelep, amelyből a gőz engedéllyel távozhatott. Megkönnyítette a spionok dolgát. Kifelé-befelé egyaránt igazolta, hogy az államszocializmus keretei közt ezt is lehet. A közvetlen vagy közvetett nyomás legtöbbször nem a párt ismert korifeusain, hanem megbízottain keresztül hatott. Az Ifiparkban Rajnák László, a filmes és színházi életben Molnár Gál Péter és Rényi Péter, a szépirodalomban Pándi Pál, a pop-rockban a rendőrség intézkedett.

Az egykori kultúrpápák és szellemi örököseik köztünk élnek. Csak épp álruhába bújtak. Mostanság az örökösen rettegő-tiltakozó liberalizmus köntösében tetszelegnek. Diktatúrát ordítanak ott, ahol már rég nem a szabadság, hanem a romboló szabadosság feszeng és művészkedik.

Az említett zenekarok végleg elhallgattak, de visszhangjuk még a fülünkben cseng. A versek, novellák és képzőművészeti alkotások nagyobb része megmaradt, túlmutatva egy korszakon, amely akadályozta a puszta létrejöttüket is. Elszállt egy hajó a szélben, de hullámverő barázdáját felidézi Kisfaludy András két filmje és a kortársak emlékezete.