A Városligettel szemben, a Dózsa György úton két irodaépület áll egymás közvetlen szomszédságában, a köztük lévő hatvan év korkülönbségről már homlokzatuk is árulkodik. Amikor a régebbit, a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének addigra már erősen megkopott székházát megvásárolta egy holland bank, a ház újragondolását és felújítását egy jó nevű holland építészre bízták. Eric van Egeraat kiváló érzékkel lehelt új lelket az épületbe, így nem csoda, hogy ugyanez a bank a mellette építendő új irodaház tervezését is rá bízta - hangzott el az M1 Itthon vagy! című műsorában.

A kortárs városkép egyik legismertebb eleme

Egeraat a MÉMOSZ székházának folytatásában a dekonstruktivizmusból merített ihletet, szembement a szomszéd ház modernista előképeivel. Így születhetett meg talán az első olyan fővárosi épület, amelynek a falai ki- és befelé dőlnek. A ház megszületése fordulópont volt a szocializmus éveinek középület építészetéhez képest, hiszen hipermodern volt, teljesen előremutató, és az akkori nemzetközi trendeknek az élvonalához tartozott.

Az irodaházat átadásakor sokan hatásvadásznak, néhányan blöffnek tartották. Mégis, az épület mára nemcsak a kortárs városkép egyik legismertebb elemévé vált, de építészettörténeti szempontból is beírta magát a nagykönyvbe.

A belső terek és a természet összhangja

A Budapesti Német Iskola is sok évtizedes építészeti hagyománnyal szakított, amikor az elsők között próbálta bizonyítani, hogy a nívós oktatáshoz nem feltétlenül a négy fal közé szorított egyforma tantermek sora jelenti a legjobb keretet. A budai domboldalon megbújó gyönyörű, ősfás és örökpanorámás telek is inspirálóan hatott a tervezőre.

 
A Budapesti Német Iskola (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az épület legkarakteresebb eleme az íves alaprajz, ami szinte ráülteti az iskolát a domborzatra, leköveti a terep szintvonalait. A belső terek valósággal kitárulnak a pompás kert, a természet és a lenyűgöző panoráma mélyén terpeszkedő város felé.

Irodatengely lett az ipari környezetből

A Váci út mentén az 1980-as években még az ipari környezet dominált, mára azonban a környék a főváros egyik fő irodatengelyévé vált. A sok modern irodaház közé egyre inkább beszorult a vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplom. A kis méretű templomot Szabó István, a szocializmus nagy templomépítésze tervezte 30 évvel ezelőtt. A közelmúltban felmerült felújításának és bővítésének igénye: a megbízást a Batári Attila, Berecz Tamás építészpáros nyerte el.

 
A Tours-i Szent Márton-plébániatemplom (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Az eredeti templomba az utcáról közvetlenül lehetett bejutni egy nagy, külső beton lépcsőn, ami nem harmonizált az épület kompakt tömegszerkesztésével. Ezért azt elbontották, és helyére egy kápolnát terveztek, az új lépcső pedig az épületen belülre került. A felújítás során fejezték be a szentély terébe beálló félkész oltárt egy baldachinra emlékeztető oltárbútorral, így született meg az enteriőr legerősebb hatást kiváltó eleme, a tisztán geometrikus álmennyezet is.

Katedrális és tágas csarnokterek

Ma már szinte csak a föld alatt lehet egy élő várost új közlekedési útvonallal átszelni. Persze a metróberuházásoknak is van felszíni jelenléte, hiszen az állomásokat innen kell megközelítenünk. A lényeg mégis a mélyben rejtőzik, de a tereket, amelyekben egyre jobban elmerülünk a mozgólépcsővel, ugyanúgy építészek tervezik, mint a felettük álló házakat. A korábbi budapesti metróállomásokon jellemzően egy hosszú csövön vezet le a mozgólépcső, a mélyben lévő alagútig.

 
A 4-es metró Bikás parki állomása (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A 4-es metró állomásai szakítottak ezzel a hagyománnyal. Itt fölülről építkeztek: egyben ásták ki az óriási gödröket, és azokba kerültek bele az épületszerkezetek. Az eredeti elképzelésekben ezeket a hatalmas aknákat három méterenként vízszintes födémek tagolták volna. Az építészcsoport legfőbb hozzáadott értéke, hogy elgondolásuk szerint a födémeket kinyitották, így sokkal nagyvonalúbb, szinte katedrálisszerű, tágas csarnoktereket hoztak létre.

Közraktárak a rakparton

Az 1800-as évek végén a főváros elhatározta, hogy a megnövekedett gabonakereskedelmi igény kiszolgálására közraktárakat épít az akkori dél-pesti rakparton. Itt rakták ki a hajókról a búzát a második világháborúig, amikor a négy raktárépületből az egyiket bomba rombolta le. De a megmaradt háromra sem volt már szüksége akkor a modernebb malomiparnak.

Az elhagyatottan álló épületekre végül 2005-ben írt ki a főváros tervpályázatot, hogy azokat megújítva valamilyen közösségi vagy kulturális célra hasznosíthassa. A három pályázó közül a zsűri Kas Oosterhuis holland építészt választotta, aki akkor még forradalmian újnak számító technikával látott hozzá a tervezéshez.

Plasztikus térformák

A parametrikus építészet lényege, hogy a tervezők számítógépen különböző algoritmusokat generálnak, és ezekkel az algoritmusokkal olyan szabálytalan felületeket, plasztikus térformákat hoznak létre, amiket a korábbi kézi rajzolással csak nagyon nehezen tudtak volna megalkotni. Oosterhius ezzel a technikával a múlt épületei közötti tér lefedésére egy nem is jelen, sokkal inkább jövő idejű buborékformát kreált, ami egy tengeri emlőst, bálnát szimbolizál.

A Bálna Budapest épülete (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Több mint 1400 csomópontja van a héjszerkezetnek, amiből egy sem azonos a másikkal, mert a görbült felületek metszéspontja mindenütt más és más. A Duna vizében gyakran tükröződő Bálna ma Budapest kortárs építészetének egyik nemzetközi szinten is értelmezhető szimbóluma. Talán nem kell erre jobb bizonyíték, mint hogy tereiben többször is forgattak már a jövőben játszódó amerikai mozifilmet.