Kétkeréken a Kaukázusban, avagy egy biciklitúra legizgalmasabb pillanatai

Képgaléria megtekintése2018.11.18. - 02:15 | Leila - Fotók: Büki László

Kétkeréken a Kaukázusban, avagy egy biciklitúra legizgalmasabb pillanatai

A „Herényi Esték” programsorozat részeként Nagy Tamás, vasvári kerékpáros fényképes élménybeszámolójára került sor november 15-én, aki az idén nyáron Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán útjain kerekezett két társával. Három hét alatt 2385 km-t töltöttek nyeregben, és megmászták az Aragats vulkán északi csúcsát, valamint az azeriek szent hegyét, a Babadagot.

Amikor olvastuk az esemény beharangozóját, felidéztük az iskolai földrajz órákon tanultakat, miszerint a Kaukázus hatalmas hegygerincek, folyóvölgyek és szakadékok, fennsíkok, hófödte magányos bércek, kéklő tavak és lankás lejtők végeláthatatlan váltakozása. Eszünkbe nem jutna, hogy erre a vidékre kerékpártúrát szervezzünk (ezt a helyiek is így gondolják, hiszen szinte alig van bringás az olcsó üzemanyag miatt). S éppen ettől vált vonzóvá az élménybeszámoló, hogy hogyan teljesíthető egy ilyen kaland?!

A túra részletes ismertetésétől eltekintünk, a rengeteg információból, amit kaptunk, a legérdekesebb részeket foglaljuk össze, mintegy mozaikként, s bízunk abban, hogy a végén összeáll a kép, és az olvasók is vágyat éreznek, hogy felkerekedjenek és felkeressék (ha nem is biciklivel) ezeket a helyeket.

Hegyek, tavak, túrák

A kerékpártúrák nehézségét nemcsak a távolság, hanem a tengerszint feletti magasság nagy váltakozása jelenti. Nagy Tamás elmondta, hogy voltak lent ( Szeván-tó Örményország, 1925 méter tenger szint feletti magasságon), és voltak fent ( Aragats vulkán északi csúcsa, 4090 méteren). Igaz, ez utóbbit gyalogtúraként teljesítették. A Szeván-tónál készült képeken a felhők a tó vízszintjéig értek, az Aragats vulkánhoz vezető út pedig 36 kilométer volt. A hosszú úton persze elfogy az élelem és az ital is, de Tamás elmesélte, hogy egy csomag Pilóta kekszet tartalékolt, és csak a csúcson kínálta meg belőle társait. A bringatúrára, de főként a gyalogtúrára csak a legszükségesebbeket visszük magunkkal, így igazi kincs egy „megspórolt" édesség, vagy szívmelegítő...

A másik jelentős gyalogtúra a Babadag hegy megmászásához kötődik. Ez a hegy az azeriek szent hegye, ahová sokan zarándokolnak, hogy a hegy mágikus erejét felhasználva valóra váltsák vágyaikat. A túrát sokan éjszaka járják végig, hogy a napfelkeltében már a csúcson gyönyörködhessenek, ehhez azonban éjjel egy órakor kell elindulni. Már az alaptábor eléréséhez is autót kell bérelni, a kiszáradt folyómederben vezető utat kizárólag az orosz autógyártás nálunk is jól ismert példányai, a Lada Nivák bírták - szinte tükörradiállal. Az alaptáborban a sofőr kirakta az utasokat és meg is várta őket, hogy fel- és leérjenek (kb. 16 óra volt). A túra utolsó kilométereit a kopár hegygerincen tették meg a túrázók, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a többi csúcsra és a völgyekre.

Állatok útközben

Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán természetes állatvilágát mind európai, mind ázsiai fajok alkotják. Tamás által bemutatott képeken gyakran láttunk teheneket, birkákat, kecskéket, amelyeket szabad állattartásban tartanak. Az állatok sétálnak az úton, az út mellett, a vasúti síneken, kecskék térdig gázoltak az azeriek földjén az olajban. Ám nem ők, hanem a rájuk vigyázó terelőkutyák támadásai jelentettek folyamatos veszélyt a bringázók számára. Ezek az ún. farkasölő kutyák naponta 15-20 alkalommal is akadályozták kerékpárosainkat a nyugodt és biztonságos haladásban. A kutyákat egyébként a helyiek kővel dobálják, így néha elég volt, hogy kőért lehajoltak az utazók, és az addig haragos állat eloldalgott. A másik megoldás pedig az ún. „bicikli vár" kialakítása volt. A támadás elől úgy védekeztek, hogy a bicikliket háromszögalakban maguk elé tették, úgy, hogy ők a háromszög belsejében maradtak.

Az éjszakai nyugalmat több alkalommal is farkasok vonítása zavarta meg, a sátor pedig egy esetleges farkastámadás esetén nem nyújt biztonságot. Szerencsére a kalandorok nem keveredtek ilyen támadásba, csak „őrizték" őket este a sátor körül letelepedő ragadozók.

A grúzok, örmények, azeriek kedvelik az állatokat, ezt bizonyította a Tamás által bemutatott fotó egyik, amelyen 3 kecskegida egy lovon történő szállítását láthattuk.

Emberek útközben

Az utazások, túrák érdekessége részben a helyi lakosokkal való találkozás és beszélgetések, részben a többi turistával való érintkezés. Tamás elmondása szerint mindenhol kedvesen és barátságosan fogadták őket. Több helyen étellel és élelmiszerrel is megkínálták őket. A kommunikációnak viszont van egy mókás bája: egyik országban sem beszéltek angolul vagy németül, oroszul igen, de ezt a nyelvet viszont utazóink nem ismerték. Grúziában találkoztak egy férfivel, aki Pápán volt katona, és „Magyarországon nagyon jó volt" mondatán kívül nem tudott mást mondani. A Babadag hegyre vivő „taxis" a túra után megvendégelte őket helyi ételekkel. Itt találkoztak egy cseh fiúval, aki a helyiekkel nagyon jól elbeszélgetett és beszélt angolul is. Tőle tudták meg, hogy az azeri nyelv és az általa beszélt szláv nyelv (cseh) érthető egymás számára.

Városok, épített örökségek

A városok közül elsőként a grúz vardziai barlangvárosról és barlangkolostorról láttunk képeket, amely nem messze fekszik a török határtól és 1993 óta a Világörökség része. Az Eruseti-hegy 500 méter magas sziklafalában 3000 barlanglakást alakítottak ki. A városban működött kincstár, templom, könyvtár, pékség, a fürdőmedencékbe pedig kerámiacsöveken vezették a vizet. A város erődként működött Tamar királynő uralkodása alatt, ezt bizonyítja az is, hogy több menekülőútvonalat is építettek a város belsejéből a sziklafal előtt lévő völgybe.

1283-ban földrengés után 750 lakás maradt fenn. Vardzia legfontosabb látnivalója az Elszenderülés temploma, amelynek nagytermét színes falfestmények díszítik.

Ecsmiadzin, más néven Vaghartsapart Örményország negyedik legnagyobb városa, Jereván elővárosa. Az örmény apostoli ortodox egyház székhelye. Ecsmiadzin székesegyháza a világ egyik legrégebbi keresztény temploma, a IV. század első éveiben épült.

Jereván nevezetességei közül ki kell emelnünk a Cascade lépcsősort, amelynek az alja a belvárosnál kezdődik, a teteje a Győzelem-parknál taláható, utóbbi parkot Örményországnak a Szovjetunióhoz való „csatlakozásának" ötvenedik évfordulója alkalmával hozták létre. A Cascade hatalmas belső tereiben régen üzletek voltak, azonban 2009-ben az Egyesült Államokban élő dúsgazdag örmény üzletemberek létrehozták a régi tereket elfoglaló Cafesjian Művészeti Centrumot, és itt már nagyon szép múzeumok, kiállítások találhatóak. A lépcsősor tetején viszont mintha félbemaradt volna a „fejlesztés", mintha a szocializmus sivár beton monstrumai köszönnének vissza.

Jerevántól 30 kilométerre található a Geghard kolostor, amely a 10-13. században épült, félig sziklába faragták. 1805-ig a kolostorba őrizték a Szent Lándzsát, melyet egy örmény kézirat a Jézus testét átdöfő fegyvernek nevez, s melyet Szent Tádé apostol vitt Armeniába.

A kaukázusi biciklitúra során Tamásék jártak Tbilisziben is, ami nemcsak Grúzia fővárosa, hanem a grúz ortodox vallás központja is.

A „Tűz országának", Azerbajdzsánnak fővárosa, Baku volt a túra utolsó állomása. A város földünk egyik legdinamikusabban fejlődő metropolisza, talán ennek is köszönhető, hogy itt volt a legszembetűnőbb a társadalmi egyenlőtlenség. „Kőgazdag" és mélyszegény él egymás mellett. Az olajmilliárdoknak is köszönhető, hogy az „amerikai tempóban" növekedő városban a középkori karavánszerájok és az ultramodern felhőkarcolók harmóniában férnek meg egymással. Tamás beszámolójából megtudhattuk, hogy a gyönyörű parkok és terek szinte teljesen néptelenek, nem lakják be közösségek, embereket alig látni itt. „Nincs meg a kultúrája még ennek" - hangzott el lehetséges okként.

Biztonság a városokban

Túrázóink a városokban mindenhol fokozott rendőri jelenlétet tapasztaltak, incidens szerencsére egyik helyen sem történt. Tamás elmesélte, hogy Bakuba érkezve a város bevezető sugárútján a rendőrök leterelték őket a járdára és megállásra késztették. Az utca teljesen kihalt volt, balesetnek, fennakadásnak nyoma sem volt. A rendőr az utazók méltatlankodása ellenére sem kívánta tájékoztatni őket. A fal felé kellette fordulniuk és nem mozdulhattak. Negyed óra múlva megérkezett az azeri elnököt szállító autó, majd amikor tovább haladt, mindenki folytathatta útját...

Közlekedés: autók, buszok

A közlekedés több érdekességet és sajátságot rejteget, az egyik, hogy a három ország különböző mértékben gazdag kőolajban. Azerbajdzsánban a kőolaj „hömpölyög" a földeken, így az üzemanyag ára a magyarországi árakhoz képes rendkívül alacsony (95 Ft / l). A gazdag emberek luxusautókkal járnak, az átlag itt is képes Ladát fenntartani. Az utak kiváló minőségűek, autópályák is vannak.

Örményországban a járművek (autók és autóbuszok egyaránt) gázzal üzemelnek. Itt az utakon sok a kátyú és felszínük nagyon repedezett. „Gázos utakon, gázos autók" - jött Tamástól a szumma.

Grúziában Tamásnak az tűnt fel, hogy nagyon sok a Toyota Prius. Ott tartózkodásuk alatt kiderült, hogy az autójavító szervizek száma alacsony, így a legmegbízhatóbb autómárkát választják. A szervizelést idősebb autóknál általában a tulajdonos végzi - közlekedés közben. Megy pár kilométert, aztán szereli az autót. Az autók annyira nem megbízhatók, hogy egy rövidebb ideig tartó bevásárlás idejére nem is állítják le a motort (olcsóbb az üzemanyag, mint a szerviz!). Grúziában egyébként a teherautók közül a ZIL-ek a legnépszerűbbek, a jó alkatrészellátás miatt.

Érdekes volt az is, hogy biciklisekkel útközben nem találkoztak. Bakuban megtudták, hogy a kerékpárok rendkívül drágák Azerbajdzsánban, így keményen licitáltak is a bringákra, 3-4-szeres árat kínáltak értük, ott ugyanis kb fél millióba „fáj" egy kétkerekű.

Ételek, vendéglátás

Egy külföldi utazás azért is nagyon érdekes, mert a helyi ételeket, italokat megkóstolhatjuk. Ez különösen érvényes a biciklitúrák és gyalogtúrák esetén, amikor pótolnunk kell folyamatosan a leadott kalóriákat. Tamás mutatott egy üveget, amelynek a címkéjén kukorica volt látható. Azt mondta, hogy az ital, ami benne volt, nagyon rossz ízű volt, így 3 napig itták az egy liter „kukoricaitalt". Örményországban járva a fűszerek nagyon kellemes illata kísérte őket az úton.

Örményország második legnagyobb városában, Gyumriban (Gjoumriban) Krisztus születése előtt a 9. és 7. század között már virágzott a sörfőzés. Legalábbis erről tanúskodnak a város romjai között feltárt ékírásos feliratok és különböző mesterségábrázolások. De ezt igazolják azok az előkerült edények és szerszámok is, amelyeket a sörfőzéshez használtak az ókor mesterei. A későbbi évszázadok során az örmény sörök némiképp háttérbe szorultak a borral szemben, és a sörfőzés megmaradt a háziipar keretein belül.

A Kaukázus lejtőin szőlőtermesztés folyik. Mintegy 300 km hosszan vezetett túrázóink útja szőlőlugasok mentén.

Technika:

Napjainkban a kommunikációs eszközök használata elterjedt, és a túrákhoz is nagyon hasznosak lehetnek (pl. navigációs rendszerrel ellátott telefon) Feltöltésük azonban gondot okozhat, pl. az elektromos áram biztosítása híján. Erre mondta Tamás példaként, hogy a Gurbanagh alaptáborban az aggregátorokat 1 órára kapcsolták be, így ennyi idő állt rendelkezésre az eszközök töltésére. Tamás vitt magával az útra egy napelemes töltőt, amely az út során többször is problémát okozott. Először a Ferihegyi repülő téren, ahol hosszú perceket kellett várakoznia, mire kiderült, hogy az eszköznek nagyon furcsa képe volt az átvilágításkor, majd pedig az azeri határon is magyarázkodni kellett, mert nem tudták a határon dolgozók, hogy milyen elven működik (rádióaktivitást feltételeztek).

Kerékpáros mindennapok túrázás közben

A végén néhány kulisszatitok: három hét hosszú idő kerékpáron ülve, sátorban aludva. Tamás elmondta és fotókat is mutatott róla, hogy néha napközben is megpihentek padokon, buszmegállókban, kinyújtották elzsibbadt végtagjaikat. A mosást közterek kútjainál végezték úgy, hogy egy reklámtáskába vizet engedtek, tettek hozzá mosószert és összerázták, megcsavarták, és sokszor kiöblítették (amíg tiszta víz nem folyt keresztül a táskán...).

A tisztálkodás is nagyon „ad hoc" jellegű volt. Pocsolyák és tavak vize egyaránt alkalmas volt egy kis felfrissülésre. A bőrápolást az iszapvulkánokból előtörő anyag, mint pakolás biztosította.

A túra részletes terve itt megtalálható:

https://drive.google.com/file/d/157GRQdB2xeQ-BULasZ7XcNPGyMwz3qgN/view

Tamás élvezetes előadását hallgatva és az út során készült sok-sok fotót nézegetve bepillantottunk Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán lakóinak mindennapi életébe. A tájakat és városokat látva kedvet éreztünk, hogy azonnal útra induljunk, hogy ezt a sok szépséget saját szemünkkel közelről is láthassuk. Köszönjük ezt a nemcsak egy estére szóló élményt Tamásnak és a szervezőknek.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás