Ki tudja holnap látsz-e még?! - a Budapest Bár kápráztatott a Sportházban

Képgaléria megtekintése2009.12.05. - 03:00 | Vidaotone - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Rendhagyónak tűnő hasonlattal élve, a hazai könnyűzenei élet egyik lehetséges nemzeti válogatottja meccselt csütörtök este a sportház falai között. Minden felcsendülő dal telitalálatként robbant, képletes kapunkban hálót szaggatóan, szemet és fület gyönyörködtetően. A pontosan kétszáz jegyet váltó szurkoló, tátott szájjal ámult és bámult a pazar összjáték, a kitűnő védelem, a felépített támadások, a labdakezelés és a minden lehetséges mutatóiban mind-mind osztályon felülit nyújtó nagycsapat - a Budapest Bár - láttán.

Ahogy az lassan már evidens, verbális ostorcsapásokkal kell indítsuk beszámolónk, de előtte dicsérnünk, illetve respektálnunk illik: minden tiszteletet megérdemel ugyanis a ház méreteihez és a fellépők súlyához mérten csekélyszámúnak mondható közönség, hisz olyan szeretettel, és odafigyeléssel ülte és élte végig a zenei idő-és térugrásokat, amely majdhogynem ellensúlyozni tudta azt a tényt, hogy a nemzet kultúrvárosában szinte ismét érdektelenségbe fulladt egy olyan esemény, amelyet mindenkinek látnia kellett volna. Amennyiben egy rétegzenei eseményt kellene minősítenünk, már nem is tennénk szóvá a dolog fonákságát. Sem a válság - hisz pár hete ugyanitt, a mára már „zenei viccnek" számító zenekarra majd kétezren voltak kíváncsiak -, sem más indok nem igazolhatja azt, ami ismét történt.

A négytagú zenekaron kívül - akiket azért vélhetően nem ismerhet a közönség nagy része -, ugyanis itt volt Lovasi András, Ferenczi György, Kiss Tibor, Frenk, Németh Juci, Ruttkai Bori, Behumi Dóri, Keleti András és Kollár-Klemencz László, tehát szinte minden projekttag, kivéve Szűcs Krisztiánt a Heaven Street Sevenből. Félő az, hogy sokaknak ezek a nevek sem mondanak így önmagukban semmit, ezért leírjuk, hogy ezen honfitársaink mely formációkat is vittek eddig sikerre. Csupa nagybetűvel tehát, KISPÁL ÉS A BORZ-KISCSILLAG, RACKAJAM, QUMBY, HIPERKARMA, NEMJUCI-ANIMA SOUND SYSTEM, SPECKO JEDNO, JAZZ+AZ, COLORSTAR, KISTEHÉN TÁNCZENEKAR. Biztosra vehetjük, hogy e zenekarok bármelyike egymaga behoz bárhol az országban ennyi embert, a Quimby koncerten például ugyanitt pár hete, majd' másfélezren voltak. A történések ennek tükrében pedig érthetetlenek, értelmezhetetlenek, felháborítóak és elszomorítóak.

Akik ott voltak, azok úgyis tudnak mindent, akik pedig tájékozatlanság vagy nem-odafigyelés miatt nem, azok nagyon nem is érdemlik meg, hogy részletezzük és megpróbáljuk leírni azt, ami szavakkal amúgy is nehezen átadható. Ez volt az a bő másfélórás történet, amiről akár napokig lehetne ömlengeni, úgyhogy ezért csak vázlatosan, a lényeges pontokba mennénk most bele. A recept egyszerű. Fogj négy darab zseniális magyar roma-zenészt - Farkas Róbert - hegedű, gitár, Ökrös Károly - harmonika, zongora, Farkas Mihály - cimbalom, Farkas Richárd - nagybőgő. Adj hozzájuk minden olyan tradicionális és nu skull bárzenét - bossanova, swing, step, rumba, tangó, stb. -, amit ismersz, egy jó adag jazzt, keverj bele régi nagy kávéházi slágereket, sanzonokat, filmslágereket, fűszerezz Jávorral, Szécsivel és Karádyval. Ha ezzel megvagy, adagold a fentebb említett aranytorkúakat saját ízlésükkel és stílusukkal szabadon hatni, darabolj hozzá egy nagy adag archív filmgyűjteményt, keverj bele kitűnő hangzást, és mindezt zúdítsd egy erre való platformba. Ha ez összerottyant, elvileg kész is az ínyencség, amit berakhatsz a Meseautódba. Budapestről elindulva, körbeturnézhatod vele az egész világot, hogy aztán hazatérj és bekukkants Páger Antalhoz, a Villa Negra biztonságába.

A Budapest Bár - mint azt a neve is sugallja -, a huszadik század eleji-közepi hazai kuplék világába utaztat minket, és teszi mindezt hamisítatlanul aktuális köntösben. Az anno kávéházak városaként is elhíresült magyar főváros mellett azonban szinte az egész földtekén megfordultunk - a vásznon és a dalokban jobbára a közép- és dél-amerikai kontinens hatásai domináltak. Jártunk Kuba, Mexikó és Brazília tájain, a coloradói Grand Canyon-nál, de Párizsban is - többször. A meseautó motorját pedig egy olyan hibrid hajtja, amelyhez fogható talán az egész föld kerekén nincs is több. A vérből jövő romajazz fuzionál a kortárs rockkal és a halhatatlan bárzenékkel, illetve mindennel, amit a frontemberek képviselnek. Kiss Tibi reszelős hangjával és gitárjátékával - szinte mindenki hangszert is ragadott közben -, Németh Juci fuvolájával, Ferenczi Gyuri szájharmonikájával, és folytathatnánk a sort.

A színpad két oldalára kávéházi asztalok kerültek, és a sorban érkező zenészek, ahogy végeztek aktuális nótájukkal, be is ülték az alkalmi terefere teret. Az asztalokon különböző csörgők és egyéb ritmusügyi kishangszerek várták őket, amelyeket nem hagytak parlagon heverni. Az alapzenekarból sem, és a szólistákból sem tudunk kiemelni senkit anélkül, hogy ezzel ne bántanánk meg a többieket. Nálunk minden feküdt, de a cimbalom és hegedűjáték mindenképp élményszámba ment, ugyanúgy ahogy Bori, Juci, Frenk és Keleti András minden megnyilvánulása is.

A tíz pont mindenkinek jár - még a hangosítóknak is, ami azért nálunk ritkaságszámba megy -, egyetlen zavaró tényező egy folyamatos, alig hallható zúgás volt, amit vélhetően áramügyi interferencia okozhatott, és csak a számok közti szünetekben volt észlelhető. A kiemelteknek ezen estén tizenöt pontot adtuk a tízből, mint ahogy a megjelent közönségnek is. A fellépő művészektől itt és most, egy város nevében kérünk megbocsátást, bízva abban, hogy a legközelebbi körútjuk szervezésekor nem jut eszükbe, hogy az itteni közönség nem értékelte őket annyira, hogy megváltsák az amúgy errefelé nem megszokottan magas tarifára szabott belépő-jegyeket (mint a szünetben megtudtuk, a turné eddigi állomásai közül itt voltak legkevesebben, Kaposvárott pl. meg kellett ismételni az előadást...).

Megkockáztatjuk, hogy az idei év eddigi legjobb koncertjén vehettünk részt - legalábbis helyi viszonylatban. A látogatottsági mutatók tükrében félve várjuk az év végi hajtást. Bízunk abban, hogy a szombati Tankcsapda jubileumra, az Akkezdet Phiaira, a jövő heti Kistehén Tánczenekar és a Kis Erzsi Zene közös koncertjére jóval többen váltanak majd jegyet, és ezzel jóváírja a város népe az eddigi mulasztásokat. A december erős lesz nagyon, legyünk mi is azok! (Anyagilag is...)