Kirándulástippek: Szombathely zöld szíve - A Csónakázótó és a Parkerdő
Képgaléria megtekintése2021.03.17. - 11:00 | Gombos Kálmán - Fotók: Büki László 'Harlequin'
A túrán Szombathely legszebb, zöldövezeti részébe nyerünk bepillantást. A Csónakázótó, az Emlékműdomb és a Parkerdő tökéletes helyszín a kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez a városhoz közel, mégis a természetben. Számos program és látnivaló akad ezen a környéken gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt – és még éhen-szomjan sem fogunk maradni.
Szombathely Olad nevű nyugati városrészét, illetve annak környékét (és a város zöldövezeti részét) ismerhetjük meg, barangolhatjuk be ezen a könnyed túrán. Az egyszerűen megközelíthető, sok szolgáltatást nyújtó központtól indulva a Horgász-, majd a Csónakázótó partján sétálva gyönyörködhetünk a kilátásban. Az Emlékmű-dombról még ennél is szélesebb, kitűnő panoráma nyílik a városra, majd remek ösvényen jutunk ki a Parkerdő bejáratához. Itt büfé, játszótér és szalonnasütő is fogad.
A Szombathelyi Parkerdő rengeteg ösvénye és romantikus sétaútja közül mi ezúttal a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra egy rövid szakaszát járhatjuk végig. Hullámzó terepen, pompás erdők között élvezhetjük a csendet és a jó levegőt. Oladra érkezve némi szintemelkedést követően a kilátó épülete fogad. Innen a túra kiindulópontjához könnyed ereszkedéssel juthatunk. Némi pihenő és felfrissülés után vétek lenne kihagyni a közeli skanzent és a Kalandvárost; mindkettő kitűnő program kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Parkerdő
A szerző tippje
- Kiemelten ajánlott látnivaló - a túra előtt vagy után - a Vasi Múzeumfalu. A skanzen április 2. és október 31. között látogatható.
- Gyerekes családoknak remek kikapcsolódást ajánl a kiindulóponttól kb. 400 méterre található Kalandváros, ami március 15-től október 31-ig tart nyitva.
- Az Árkádia és a Csónakázótó környékén számos kitűnő étterem, kávézó, cukrászda és fagyizó található.
- A Csónakázótó megér egy körülsétálást is, de a szigetet semmiképpen ne hagyjuk ki! A Deck bisztró-kávézó egyben a csónakház is: itt bérelhetők a népszerű vízibiciklik.
- A Parkerdei büfénél játszótér, pihenőhelyek, szalonnasütők is várják a természetbe vágyókat. A helyszín autóval is megközelíthető, tehát lehet akár ez is a túra kezdő- és végpontja.
Útleírás
Itiner:
- Az Árkádia Bevásárlóközponttól a S jelzésen indulunk déli irányba, ami egy fahíd után átvezet a két tó között, majd kivisz az Árpád utcára.
- Az utca végénél a parkolón áthaladva az Emlékműdomb aljához érkezünk. Innen indul a K◼ jelzés a Parkerdei büféig; itt átvágunk a kis téren, és a (balról érkező) K jelzésre térünk át.
- A K jelzés végigvisz a Parkerdőn, majd a lakott részre érkezve is kísér tovább (Orgona utca).
- Az Oladi temetőt elérve határozott jobbos visz fel a Márton Áron utcába; felérkezés után is maradunk a K jelzés vonalán, ami balra kanyarodik (Dr. Pálos Károly utca).
- két antennatoronyhoz érkezve (a közben jobbról betársuló Z jelzéssel együtt) balra térünk; kis ligetes ösvény vezet az Oladi kilátóhoz.
- Leereszkedünk a lépcsőn, és a Kilátó szomjoltónál jobbra kanyarodunk a Z jelzésen maradva.
- 200 méterrel ez után hármas elágazás jön. Itt elköszönünk a Z jelzéstől, és balra térünk a Kenderesi utcába.
- Balról feltűnik az Árkádia bevásárlóközpont, ahova egy kis gyaloghídon jutunk.
Az Emlékműdomb
A túráról részletesen:
Tavak között
A Sportliget melletti kis utcán indulunk, majd a keskeny fahídon átkelünk az Arany-patak felett. Jobbra tekintve a skanzen oldala látható, amit a Horgász-tó követ. Ennek végénél kis parkolón vágunk át, hogy aztán a széles kilátást nyújtó Csónakázótó partjához ereszkedjünk le. A kavicsos ösvényen sétálókkal és futókkal találkozhatunk, miközben elhagyjuk a Tóvendéglő épületét. Ivókutat és vizes játszóteret is találunk a tó partján maradva. Jobbra, kb. 200 méterre találjuk a Vasi Múzeumfalu (Skanzen) főbejáratát - érdemes most, vagy a túra végén meglátogatni. Eredeti, a falvakból gondosan ide áttelepített épületeit 1973-ban nyitották meg a közönség előtt. Vas megye minden tájegységét képviselik a lakóházak, gazdasági épületek, műhelyek, sőt kápolna is. Területén őshonos állatfajtákat tartanak, kerti-, gyógynövényeket és szőlőt termesztenek. Gyakran kézműves programokat is szerveznek ide, sőt évente többször kirakodóvásár helyszínéül szolgál.
Emlékmű és domb
A Csónakázó tavat elhagyva az Árpád utcán át jutunk ki az Emlékműdomb aljához. Közben szemben a Claudius szálló és Városi Sportuszoda impozáns épületeit láthatjuk, majd feltűnik az Ezredévi park is. Innen indul ugyan a K◼ jelzés, de a dombtetőig érdemesebb a kanyargó gyalogutat választani. Felérkezve az 1969-ben épített Felszabadulás emlékművet láthatjuk a kor mementójaként. Felavatása 1970. április 4-re, a „felszabadulás" napjára esett. Tervezője Heckenast János Ybl-díjas építészmérnök, aki a városban számos más középületet is alkotott (kórházi épületek, üzemek és gyárak, városrész-központ, stb.). Az emlékmű a rendszerváltásig, 1989-ig a város címerének központi motívuma is volt - akkor lekerült onnan, és kis híján a helyéről is. Sorsáról a mai napig nem sikerült végleges döntést hozni, elbontása nagyon költséges lenne. Sajnos az előtte álló terület hasznosítása sem oldódott még meg, pedig a térről visszatekintve pompás látvány tárul elénk az előttünk nyújtózó városra. Ha télen, havas időben jövünk, hóágyúzott szánkópályaként hasznosul a domb.
Folyamatos, de nagyon könnyű emelkedés következik ez után is. Gyalogos ösvényünk a Jégpince utat kíséri - előbb a közelében, később eltávolodva attól, egy erdősávban haladunk. Nagyon kellemes, romantikus szakasz ez: kis hidakkal, kanyargó sétaúttal, sok-sok madárral. Igazán kár lenne az aszfaltutat koptatni - ráadásul veszélyes is. Nemsokára megérkezünk a K◼ jelzés másik végpontjához, a Parkerdei büféhez. Itt frissíthetünk, pihenhetünk egyet; a helyszínen szalonnasütő helyet, egy 2019-ben felújított játszóteret, tornaligetet, parkolót és az Országos Kéktúra egyik igazolópontját is megtaláljuk.
Parkos erdő
A nagy fakapu alatt a Szombathelyi Parkerdőbe jutunk, ahol esőház, padok és szalonnasütő, majd zegzugos ösvények, futó- és sétautak fogadják az ide látogatót. Szerencsére a K jelzés könnyen követhető (a piros futóösvénnyel gyakran együtt halad). Egy több kilométeres, hosszú jobbos ívet teszünk meg enyhe emelkedőkön és lejtőkön hullámozva. Több helyen padokat, esőházakat is találunk. Szintén itt vezet a Cinege Tanösvény, amelynek öt állomásán információs táblák mutatják be közkedvelt énekesmadaraink életét. A Parkerdő vadállománya is gazdag; a város közelségének dacára nagy eséllyel találkozhatunk őzekkel. Gombaszezonban ideális időjárás esetén több fajtából válogathatunk a korsarunkba. Olad közelébe érkezve megpillanthatjuk a régi sípálya vonalát is, mielőtt kibukkannánk az erdőből (ennek helyén ma már csak villanyvezetékek utalnak a hajdani nyomokra).
Az Orgona utca, majd a Márton Áron és a Dr. Pálos Károly utca vezet az oladi domb tetejéhez. Az antennák után a fák között felbukkan a kilátó sziluettje is. Az oladi „Rózsadombon" 1936-ban átadott épületet sajnos túlnőtték a fák, és az utóbbi években el is hanyagolták; az onnan való ereszkedés viszont ad némi panorámát Sé és a Kőszegi-hegység felé. A domb aljánál található Kilátó Szomjoltó egysége után hamarosan a Skanzen hátsó sarkához érkezünk. Innen a kis hídon át mindössze pár percnyire van a kiindulópont , ahol étterem, cukrászda, fagyizó, kávézó, vagy akár bowlingozás és pizzázás várhat ránk. Frissülés után pedig a közeli Skanzen és a Kalandváros nyújthat további kikapcsolódást és élményeket.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás