Nem hinném, hogy sokan felkapják a fejüket e nevet olvasván, pedig lenne miért. Saxlehner András Kőszegen született 1815. február 19-én posztókereskedő családba. A bor mellett akkoriban a posztókészítő ipar volt a város legfontosabb gazdasági ágazata, messze földre szállították a kőszegi posztósok kiváló minőségű termékeit. Saxlehner Andrást is erre a pályára szánták. Sopronban, Budapesten, majd Bécsben tanulta a mesterséget. Ez idő alatt ismerkedett meg Kossuth Lajossal, aki a Széchenyi Istvánnal együtt a hazai ipar védelmére alapított Honi Védegylet nevében megbízta egy tisztán hazai posztót terjesztő üzlet létrehozásával. Pesten, a Váci utcában meg is nyitotta sokáig virágzó üzletét. Vagyonát és hírnevét azonban annak a véletlennek köszönhette, hogy 1862-ben betért üzletébe posztót rendelni egy budaörsi parasztember, aki elpanaszolta neki, hogy tehéntenyésztéssel foglalkozik, de a legelőn ásatott kút vize használhatatlan, keserű, a teheneknek „hasmenésük" van tőle.

Saxlehnernek ez szöget ütött a fejébe és analizáltatta a vizet. Kiderült, hogy igen magas a glaubersó tartalma, kitűnő minőségű gyógyvíznek számít az emésztési problémákkal küzdők számára. Megvásárolta a területet és újabb kutakat ásatott, 1863-tól pedig Hunyadi János márkanév alatt nagy sikerrel forgalmazni kezdte a gyógyvizet. 1886-ban palacktöltő gépet szabadalmaztatott, majd 1888-ban saját költségén 2,5 km hosszú vasúti vágányt építtetett ki a Kelenföldi pályaudvarig, mivel a már nem csak hazai, hanem a világszerte is egyre növekvő igényeket a legkorszerűbb megoldásokkal tudta csak kielégíteni. Képviseleti irodákat nyitott Londonban, Párizsban, sőt New York-ban is. Itt a Wall Street egyik felhőkarcolóján hatalmas hirdetés népszerűsítette a Hunyadi János keserűvizet.

Bevételeiből építtette 1884-1886 között az Andrássy u. 3. alatt irodáit és lakását is magában foglaló palotáját, hihetetlen igényességgel. Falait intarziás faburkolat borította, míves bútorok, karrarai márványkandallók díszítették. A mennyezeti freskókat Lotz Károly, az ablakok, ajtók üvegdíszeit Róth Miksa tervezte és készítette. A káprázatos palota csodálatos módon túlélte a XX. századot, és teljes belső pompájában került államosításra. A háborút követően a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, majd a Magyar Posta kapta meg, így szerencsésen megmenekült a széthordástól. 1972-től a Postamúzeum működött benne, kezelését 2000-től alapítvány végezte. ( Tudomásom szerint azóta privatizálták, jövőbeni sorsa - számomra - ismeretlen. A YouTube-on érdemes rákeresni egy ismertető videójára Saxlehner palota címszó alatt. )

Saxlehner András 1889-ben hunyt el Bécsben, amikor kúrára akart menni Karlsbadba. Emlékét palotáján tábla őrzi, szülővárosában egyelőre semmi.

A Hunyadi János keserűvíz ma is létezik, de hol vannak ma a világcégeket gründoló Saxlehnerek, Weiss Manfrédok, Ganz Ábrahámok, Csonka Jánosok? Sajnos a történelmünk úgy alakult, hogy az első világháborúval - amely nekünk valóban a „XX. század őskatasztrófája" volt - piacaink beszűkültek, megszűnt a világban az a fajta szabad piac, ami előtte jellemezte.

A Saxlehner-féle cég termelésének csúcspontját 1913-ban érte el, amikor is 15 750 000 palack keserűvizet adtak el, amelyből valamennyi földrészen, 15 országba 14 750 000 palackot exportáltak. Itthon 1 000 000 palackkal fogyott. A piaci feltételek romlása, a háborúban elesett családtagok vesztesége miatt a termelés és az értékesítés drasztikusan visszaesett, majd csak lassan tudott felfelé kapaszkodni a két világháború között. Az egyre inkább teret nyerő szintetikus gyógyszerek megjelenése és általánossá válása sem tett jót a természetes anyagokra épülő gyógyászatnak, így a Hunyadi János keserűvíznek sem. Mára a változó trend ismét ebbe az irányba lendíti a fogyasztási szokásokat is, a gyógyvizet egyre többen fogyasztják, sőt újra exportáljuk is. A termelés azonban még ma is csak kb. 1 800 000 palack, ami a fénykorinak csak 10 %-a. Bízzunk benne, hogy lesz még új aranykor.