A dokumentumfilm egy élet fordulópontjait mondja el a kisgyerekkortól a halálig. Vida Ferenc életét át- meg átjárja a huszadik század tragikus történelme: a harmincas évek antiszemitizmusa, a buchenwaldi haláltábor, a modern Izrael alapítás előtti telepei, az itthon épülő szocializmus, a Rajk-per, az ötvenhatos forradalom, majd az ezt követő megtorlás. Szinte szimbolikus, hogy Vida Ferenc élete 1990. november 7-én ért véget. Szentgyörgyi Bálint dokumentumfilmje archív felvételekből, rekonstruált jelenetekből, valamint négy történész: Dr. Földváryné Kiss Réka, Novák Attila, Rainer M. János és Zinner Tibor megszólásaiból teremt sodrást, feszültséget, dramaturgiai fordulatokat. Egy hihetetlenül tragikus, mégis menthetetlen élettörténetet mesél el az illegális kommunistáról, a holokauszttúlélőről, a bíróról, aki 20 halálos ítéletet hozott, köztük Nagy Imréét. Az emberről, aki a rendszerváltáskor hidegvérrel nyilatkozott arról, hogy nem bán semmit, sőt: ma is így döntene. Vida Ferenc élete egyben a huszadik század története is. Az október 23-i premier kapcsán Szentgyörgyi Bálint rendezővel beszélgettünk.

Ezt a történetet képernyőre vinni érzelmileg is erős igénybevételt jelenthetett, hiszen mégiscsak a Nagy Imrét halálra ítélő bíróról szól, akiről - az embertelenségét sem véka alá rejtve - mégis egy emberi történetet mesélsz el. Szándékosan nem fekete-fehérben gondolkozol?

Egyetlen szándékom volt, hogy ezt a történetet érdekesen meséljem el. Úgy láttam, hogy ezt egyféleképpen lehet megoldani: ha nem is felmentve, de nem is démonizálva mutatjuk be Vida Ferenc életét, hanem egyszerűen elmondjuk, mi történt: a menthetetlen döntéseit ugyanúgy, mint az elszenvedett sérüléseket, tragédiákat. Az pedig még izgalmasabbá teszi a filmet, hogy Vida életének nagy fordulópontjai egyben a huszadik század nagy eseményei is. Hiszen kisfiúként ott volt a csongrádi antiszemita bombamerényletnél, később az illegális kommunista szervezetben, majd vádlottként a Schönherz-perben. Túlélt két koncentrációs tábort, de a Rajk-per is érintette, mindezek után pedig jött a Nagy Imre-per, ahol már ő volt a bíró. Mindezt csak úgy lehet átadni, ha összeszeded a tényeket, kettőt hátralépsz és hagyod a nézőt végigmenni az úton.

1992-ben, azaz a rendszerváltás után születtél. Honnan jön a huszadik századi traumák iránti érdeklődésed?

Kisfiúkoromtól kezdve szeretem a történelmi filmeket és nagyon korán tudtam, hogy én is ilyeneket szeretnék majd készíteni. Nincs különösebb családi érintettségem vagy speciális okom arra, hogy ezekkel a történetekkel foglalkozzam, egyszerűen csak érdekelnek.

Mitől vált egyértelművé?

Ahogy hallgattam a Nagy Imre-per anyagát, megdöbbentett a hangnem, ahogy az elvileg pártatlan bíró leinti az ügyészt, átveszi a szerepét, és kiabálni kezd a vádlott Nagy Imrével. Vidának nagyon jellegzetes hangja volt: mély, mint egy korabeli színésznek. Elkezdett érdekelni, ki ez az ember. És nagyon kevés kutatás után láttam, hogy ő is ült a vádlottak padján, várt a kivégzésére, majd nem sokkal később ő hozza meg a leghírhedtebb halálos ítéletet a magyar történelemben. Kevés döbbenetesebb sorsot tudok elképzelni, mint egy rabét, akit kiengednek a halálsorról, aztán bíróként ugyanoda küld 20 másik embert.

Vida Ferenc bíróként a Nagy Imre-per tárgyalásán - jelenet a filmből

De hogyan találtál rá erre a történetére?

Ha az ember elkezd kutatni, az egyik téma hozza magával a másikat. Velem is így történt: előző, szintén mecenatúrás filmemhez, a Koller Éva bátorsága című rövidfilmhez kerestem anyagot, amikor rábukkantam Vida Ferenc történetére, és hamar egyértelművé vált, hogy érdemes vele foglalkozni.

Feszes dramaturgiájú, lendületes filmet készítettél. A történészekkel milyen volt együtt dolgozni,  hiszen ők nem színészek, akiket instruálni lehet?

Nagyon pontos kérdésekkel készültem, amire konkrét, rövid válaszokat lehet adni, és igyekeztem tartani a párbeszéd ritmusát, hogy jól vágható anyag szülessen. A másik fontos alapelvem pedig az volt, hogy egy óránál tovább nem veszünk föl anyagot a történészekkel. Ha egy órába nem fér bele az adott szakértő szakasza, akkor biztos, hogy sok fölösleges dolgot kérdezek, az interjúalany pedig joggal elfárad.

Ugyanakkor egy színész is részt vett a filmben, Tóth János Gergely, aki a rekonstruált jelenetekben játszotta el Vida Ferencet - ugyanakkor ő nem szólal meg a filmben, csak a tekintete és a mozdulatai „játszanak". Vele hogyan készültetek föl erre a munkára?

Írtam neki egy 15 oldalas felkészítő anyagot Vida életéről, sokat beszélgettünk a karakterről, és hogy hogyan lehet őt pusztán mozgással, mimikával, tekintettel megjeleníteni. Gergely már régóta fontos munkatársam, így már egy évvel a forgatás előtt tudta, hogy számítok rá a rekonstrukciós részekben, volt idő felkészülni. Ő egy nagyon alapos színész, ráadásul meghökkentően hasonlít a fiatal Vidára.

Vida Ferenc története tobzódik drámában, feszültségben, fordulatokban és tragédiákban. A vádlott vádló kevés filmes eszközzel is leköti, beszippantja a nézőt, kitöltene egy nagyszabású mozifilmet vagy akár egy sorozatot is. Nem gondoltál arra, hogy játékfilmet forgass belőle?

Gondoltam rá, de az ember élete túl rövid ahhoz, hogy mindenből nagyjátékfilmet csináljon, ami nagyvásznat kíván. Régen egy rendező 35-40 filmet is el tudott készíteni egy életút alatt, manapság ez a szám bőven 20 alatt van. Nincsen semmi probléma, de fel kell állítani egy rangsort az anyagok közt. És van néhány téma, amit még ennél is jobban szeretnék nagyjátékfilmen megvalósítani.

Így született meg a dokumentumfilm ötlete?

Magam is meglepődtem, mert sosem álmodoztam arról, hogy dokumentumfilmet forgassak, de aztán éppen a lecsupaszított történetmesélés, az eszköztelenség kihívása miatt szerettem bele. Most is, két történet is van a fejemben, az egyik a magyar filmezés kezdeteit dolgozná föl, a másik egy történelmi személyhez kapcsolódna.

Vida Ferenc szerepében Tóth János Gergely - jelenet a filmből

Egy rövidfilmen is dolgozol, erről mit érdemes tudni?

Ez egy harminc perces, szintén mecenatúrás produkció, a címe: Elszámolnivaló, és már a vágás stádiumában van. A főszereplő egy színinövendék, aki 1989-ben a Nemzeti Színházba kerül, ahol igyekszik státuszt szerezni magának. A történelem viszont átrendezi a viszonyokat, megtörténik a rendszerváltás és ezzel elindul egy hatalmi játszma a magyar színházi közegben. Fantasztikus élmény volt leforgatni, Törőcsik Franciskával, Mácsai Pállal, Máté Gáborral és Mucsi Zoltánnal dolgozhattam együtt.

Hálás vagyok azért, hogy az elmúlt két évben folyamatosan filmeken dolgozhatom, és azért is, hogy nem vész el belőlem a lelkesedés, ami gyerekkorom óta tart. Sosem kelek fel úgy, hogy ma nincs kedvem dolgozni. Persze azért is nagyon szerencsés vagyok, mert sosem volt még olyan munkám, hogy én írok, de nem rendezek, vagy olyat rendezek, amit más írt, így magaménak érezhetem az összes projektemet.

Az Elszámolnivalóval együtt, ha jól számolom már három produkciót készítettél a Médiatanács mecenatúraprogramjának támogatásával. Milyen tapasztalataid vannak az együttműködésről?

Azt szokták mondani, hogy ebben a szakmában akkor tudja az ember, hogy jól dolgozott-e, ha visszahívják dolgozni. Én másfél év alatt három filmet készíthettem el a Mecenatúrának, ahonnan folyamatosan növekvő bizalmat érzek saját magam és a csapatom iránt. Nagyon hálás vagyok és örömmel nézek előre. Az a benyomásom, hogy ha az ember dolgozni akar, azt a Mecenatúrában észreveszik. Ha fontos neki, hogy jót csináljon, azt pedig értékelik.

***

Az alkotóról dióhéjban

Szentgyörgyi Bálint 1992-ben született Budapesten, filmrendező, forgatókönyvíró. A Koller Éva bátorsága és a novemberben debütáló Elszámolnivaló című kisjátékfilmek, valamint A vádlott vádló című dokumentumfilm írója és rendezője.