Egy színházi évad alatt összesen 260 előadásban lépett a közönség elé a Vígszínházban, a Rózsavölgyi Szalonban, illetve az Óbudai Társaskörben a HVG egy korábbi felmérése szerint. Ezzel a rekordszámmal akkor Magyarország legtöbbet játszó színészeként aposztrofálta Önt az orgánum. Megfogadta, kissé visszavesz a tempóból, de látva a mostani évad gazdag repertoárját, úgy tűnik, ez nem így történt.

Kissé talán mégis sikerült tompítani az iramot. Igaz, a színház, a színművészet, a színjátszás a mai napig szenvedélyem, azonban néhány darabot - így például a Dzsungel könyvét is - szüneteltettem, amikor két és fél évvel ezelőtt megszületett a kisfiam. Köztudottan a színház nem családbarát hivatás, de törekszem arra, hogy megtaláljam az arany középutat a munkám és a magánéletem között. A hétvégék gyakran szólnak számomra a színházról, hétközben azonban már általában sikerül találni néhány összefüggő napot, ami csak a családé, ilyenkor pedig mindig kíváncsian várom, hogy melyik játszótérre visz minket a kisfiunk.

Decemberben jubilált A léggömb elrepül című Kosztolányi-esttel: 100. alkalommal tekinthették meg a nézők az egykori gimnáziumi felolvasószínházi előadásából közönségsikerré érett művet. Gondolta volna a kezdetekkor, hogy ilyen hosszú - és még várhatóan ennél is sokkal hosszabb - lesz ennek a bizonyos léggömbnek az útja? Számított ekkora sikerre?

Természetesen nem. Életem nagy ajándéka volt annak idején a gimnáziumi előadás kapcsán mélyebben is megismerni Kosztolányi művészetét. Ahogy kezdett feltárulni előttem az életműve, egyre jobban formálódott bennem az önálló est gondolata. Így született meg végül A léggömb elrepül. 2008-ban, a Vígszínház Házi Színpadán volt a bemutatója. Nagy öröm számomra, hogy a közönség füle, szíve és lelke azóta is nyitott erre az estre.

Olyannyira, hogy mostanság sem lehet jegyet kapni rá.  A színpadkép bájosan egyszerű, mégis minden lényegeset elmond a régi zongora, a bolyhos plüssmackó, a két kopott utazótáska, a fehér kalap és az olykor megcsillanó borospohár. Majd felcsendülnek az első sorok a Bús férfi panaszaiból. Ön szerint mi az est szűnni nem akaró sikerének a titka?

Elsősorban maga Kosztolányi személyisége, szellemisége, életszemlélete és humora. Véleményem szerint az egyik legkedveltebb magyar költő, akinek kötetei a legtöbb család könyvespolcain megtalálhatóak. Én azonban arra törekedtem, hogy a közönség több, új arcát is megismerhesse, ezért versei és novellái mellett beleszőttem néhány szálat a szépirodalmi igényességgel megírt újságcikkeiből, útleírásaiból és publicisztikáiból is. Reményeim szerint mindezzel új fénytörésben is megpillanthatják a nézők Kosztolányi Dezsőt, és ha legközelebb belelapoznak a köteteibe, még árnyaltabban fogják érezni a költő mellett magát az embert és az emberi sorsot is.

Önálló estjeinek további ékkövei a Molnár Ferenc alakját megidéző Szülőfalum, Pest című előadása a Rózsavölgyi Szalonban, illetve az Óbudai Társaskör programkínálatában hosszú ideje szereplő Seres Rezső-est, a Dalok a Kispipából.  Tervez újabb önálló estet? Esetleg - sejtve érdeklődését - Babits Mihály kapcsán?

Mindig vannak újabb és újabb ötlet-szilánkok, a képzeletbeli sorban Babits mindenképpen előkelő helyen áll. Egyelőre azonban úgy érzem, a jelenlegi estekben még mindig van bőven élet és mondanivaló. Ameddig ez így van, nem tervezek újabbal a közönség elé lépni. Ugyanakkor nem szeretnék az önálló estek bűvkörében sem bennragadni, mert bármennyire is vonz ezek meghitt, bensőséges hangulata, nagyon szeretek színésztársaimmal közösen színpadra lépni, és szélesebb közönség számára adni valamit.  Szerencsés vagyok, hogy színészként több térben és módon lehetek jelen, erre az egyensúlyra pedig figyelek, mert számomra így teljes, így szép ez a hivatás. 

A nagyszínpadi daraboknál tartva: jelenleg is számos előadásban játszik: A doktor úr, A padlás, a Hamlet, a Játék a kastályban és a Pál utcai fiúk. Főleg az utóbbira csak nagy szerencsével - vagy még azzal sem - lehet jegyet váltani. Hogy éli meg a közönség szeretetét, illetve ezt a mértékű sikert? 

Mindegyik darab fontos számomra, A padláson generációk nőttek, és nőnek fel, örök klasszikus, ami iránt folyamatos a közönség igénye. Jelenleg Témüller szerepét játszom, de korábban két másik karaktert is alakítottam. A Pál utcai fiúk sikere úgy gondolom, szinte minden várakozást felülmúl, egy csepp színháztörténelem, amelynek én is részese lehetek. Elképesztő hangulata, dinamikája van, minden előadás magával sodorja a közönséget és minket, színészeket is. Úgy érzem, a darab soha nem ér véget a tapsrendet követően a függöny legördülése után.

Így hát folytatják a történetet, ha más formában és más módon, de a hangulatot mindenképpen őrizve A GRUND - vígszínházi fiúzenekarral, melynek Ön a megálmodója, megalkotója, egyúttal a zenekar vezetője.

Az együttest 2017 májusában alakítottuk meg A Pál utcai fiúk négy szereplőjével, első koncertünket a Vígszínház 121. születésnapján adtuk. Igyekszünk folyamatosan bővíteni a repertoárunkat, amely több legendás vígszínházi slágert, jól ismert Presser-dalokat is felsorakoztat, de megcsillan köztük néhány kedvenc hazai és külföldi rock dallam is. Igazi örömzene, amelyet jó megélni és jó átadni.

Úgy nyilatkozott korábban, hogy felelősségének és feladatának tartja, hogy még akkor is, ha több századszor lép színpadra egy-egy darabban, a közönség úgy érezze, minden akkor és ott, a színpadon történik először.

Ez az egyik legfontosabb dolgunk: egyedit, egyszerit átadni a nézőknek, mert lehet, hogy az az előadás, az a szerep, az a mondat válik maradandóvá számára, és viszi tovább az életében. Bár vannak színészi technikák, megoldások, amelyekkel életre keltjük a karaktereket, mégis a lelkületet úgy kell színpadra vinni, mintha épp akkor, a néző előtt születne meg a történet.

Fel tud idézni olyan nézői visszajelzést, amelyre a mai napig büszke?

A Hamlet előadásban játszó, Opheliát alakító Réti Nóra elmesélte, hogy kislánykorában látott a Pinokkióban, és nagyon tetszett neki a darab. Igazán jólesett, hogy ennyi év távlatában is emlékezett rá. Egykor a közönség soraiban ült még gyermekként ez a lány, most pedig már kollégák vagyunk. 

Az Álomkommandó tekinthető vízválasztónak a színészi pályafutásában?

Úgy gondolom, igen. Az addigi karakterszerepek után ez a darab adta meg a lehetőséget arra, hogy főszerepben is megmutathassam magam, útravalót adott pályám további részéhez is.  Az Álomkommandó súlyos és lélekbe markoló mű, amely az auschwitzi Mengele-laboratórium mindennapjait idézi fel.  Rövid ideig volt műsoron, de a közönséget nagyon megérintette, és a szakma is elismerően tekintett rá, még a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, a POSZT-ra is kijutott. Számomra pedig különösen fontos mérföldkövet, fordulópontot jelentett.

A színház a színpadon túl is szívügye. Ditrói Mórról, a Vígszínház alapító igazgatójáról szóló munkája egyetemi szakdolgozatból könyvvé, illetve színháztörténeti alkotássá nőtte ki magát. Mi vonzza a múlt felé?

Szenvedélyem a színház, vonz minden, ami ehhez a sajátos, külön világhoz kapcsolódik. Emellett jóleső érzéssel tölt el az Országos Széchenyi Könyvtár színháztörténeti részlegén régi dobozokban, megsárgult újságok között kutatni a múlt értékeit és rábukkanni egy-egy foszlányra, ami színesítheti, többé teheti a jelenünket is. Fontosnak tartom - ahogy azt munkásságom többi területe is mutatja -, hogy a múlt a jelennel tudjon kommunikálni. Mint egy régi, öreg gramofon, amely recsegve-ropogva, de nagy igazságokat mond ki számunkra.

A sikereiről mindig visszafogottan és szerényen nyilatkozik, ezért is kérdezem kissé provokatív jelleggel, mit szól a következő sorokhoz, amit Önről mondott Kővári Orsolya szakíró: „Fesztbaum egyedülálló figura. Elenyésző a lexikonban jegyezhető szerepe, mégis a legnagyobb nevek között fog bevonulni a Vígszínház történetébe."

Nagyon megtisztelő, jól eső gondolatok. Magam azonban nem szoktam gondolkozni, hogy amit teszek, az majd hova vezet, hogy hol és milyen módon jegyzik majd a nevem. Egyszerűen csak végzem a dolgomat, ráadásul, ami még ennél is fontosabb: örömmel! Egy fantasztikus társulatnak vagyok a tagja, jó kollégák, jó emberek vesznek körül. Otthon pedig szerető család vár. Lehet ennél többet kérni, vagy várni az élettől?

***

Fesztbaum Béla Egerben született, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben diplomázott Marton László osztályában, ezt követően a Vígszínházhoz szerződött. Az 1999-ben alakult Könnyű esti Sértés színészzenakar vezetője, 2017-ben pedig A GRUND - vígszínházi fiúzenekar ötletgazdája, alapítója. 2009-ben a Pannon Egyetemen színháztudomány szakos bölcsész MA diplomát szerzett, 2016-ban pedig DLA fokozatot a Színház-és Filmművészeti Egyetemen.

Évről évre társulatának egyik legtöbbet játszó színésze, és több filmszerep is köthető a nevéhez, emellett rendszeresen szinkronizál. 2006-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 2008-ban Ajtay Andor-emlékdíjat, 2009-ben pedig Harsányi Zsolt-emlékdíjat kapott. 2011-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda számára öröm, hogy a sokoldalú, a színház világa iránt művészként és emberként egyaránt elkötelezett színművészt tagjai között tudhatja.