„Mindenki jól van / Mindenki fél / Mindenki jobban van / Mindenkinél / Mindenki jól van / Mindenki fertőz / Mindenki bújtat / Nincs hova rejtőzz!"- ritkán lehetne aktuálisabb ez a dalszöveg, mint 2020 tavaszán, holott Müller Péter több mint 40 éve vetette papírra. Sziámi volt már a dalszerzésen-előadáson túl fesztiválalapító (Sziget, Bartók Plusz Operafesztivál) szerkesztő-riporter, magyar-francia szakos tanár, filmrendező, bohóc, cirkusz- és varietérendező, aki alapvetően költőnek vallja magát, most pedig, anélkül, hogy ez lenne a szándéka, követői szerint „próféta"-státuszba lépett.

Az országos veszélyhelyzet kihirdetése óta rengetegen megosztották régebbi dalaidat, mint próféciákat. Hogyan tud ma is aktuális lenni egy 40 éves dalszöveg? Hasonlóan érzed magad, mint amikor megírtad őket?

Temérdek olyan régi dal van, amit nem sokat játszottunk vagy nem ért el akkora sikert, de most újszerűen hat. Egy komplett koncertanyagra való számot gyűjtöttem össze, ami olyan, mintha a jelenlegi vírushelyzetre reagálnának - A Katasztrófa című daltól kezdte a Mi már leszoktunk rólá-ig.

A Vigyetek el!-t, amiből idézel, 40 éve írtam, és bár a járvány a metaforarendszere, teljesen más a konnotációja. Budapest-szerte megjelentek a patkánymentes Budáról szóló plakátok, alatta a felirat: ha patkányt észlel, jelentse. Ez már eleve egy ellentmondás, hiszen hogyan láthatnánk patkányt, ha nincs. Emellett olvastam egy tanulmányt, miszerint a patkány hiperintelligens állat, vészhelyzetben képes megölni magát.

De csak ritkán tudom, hogy egy vers honnan jön pontosan. Ez a költészet természete: „logika, de nem tudomány". Egy ősféreg keményen dolgozik a világban, ezt nem lehet nem észrevenni. Mindent meg kell tenni ellene, a mai, prózai, pragmatikus nyelvezetben ez így hangzik: mindenki maradjon otthon. Ez még akkor is igaz, ha ezzel elismerjük, hogy átmenetileg a féreg győzött. Egy csatát megnyert. De a háború, a végső győzelem nem lehet az övé.

Amit magunk körül látunk, arra Buddha példázata érvényes. Szerinte kétféle ember van. Ha kigyullad egy ház, az egyik rohan, hordja a vizet, próbálja eloltatni. A másik megáll, szemlélődik, és azon gondolkozik, hogy vajon miért gyulladhatott ki a ház.

Te melyikőjük vagy?

Mindkettő. És szerintem mindenkiben megvan mindkettő. Az emberek általában oda teszik a fő hangsúlyt, hogy kinek van igaza, holott egy tényhalmazzal nézünk szembe. Az ok-okozati vagy épp a tudományos tényeket nem árt tudomásul venni és reagálni rájuk. Ha a fejed felett meginog egy erkély, és látod, hogy le fog esni, érdemes arrébb állni. De ez egy művésznél nem mehet a magasabb sugallatok rovására.

Egyáltalán nem érzem magam elég okosnak ahhoz, hogy hozzászóljak a világ állapotához. Működnek rendszerek és automatizmusok - és ez rendben is van így. Az egy nagyon más állapot, amikor az ember megír egy verset, és más, amikor az egészhez nyilvánosan, közéleti emberként akar hozzászólni. Ez már egy eleve bukott státusz, vesztes helyzet.

Ha általános igazságról nem is beszélhetünk, egyéni érzésekről igen. Benned milyen érzések dolgoznak most?

A beleegyezés. Ez egy nagyon jó magyar szó, ami fontos árnyalatot fejez ki, a látszólag szinonimái viszont már nem jelentenek jó állapotot. A belenyugvás és a beletörődés nekem nem megy, ha valami rossz az alapállapotomnak, ha összetör engem, azzal nem tudok együtt élni. Amikor azt mondom, beleegyezem, azt úgy értem, hogy látok valamit, ami kikerülhetetlen, és olyankor eggyé válok vele, mert csak így lehetséges legyőzni. A munkahipotézis, hogy harcolunk a vírus ellen és racionális intézkedéseket hozunk a megfékezésére, az nagyon rendben van, de az, hogy állandó várakozást és harci állapotot éljek meg, az nincs. Ez feldúlja az egységet.

És a bezártság? Meg a kiszolgáltatottság?

Én nem vagyok se bezárva, se kiszolgáltatva. Sztoikus alkat vagyok. Ahogy Epiktétosz mondta: bizonyos dolgok a hatalmunkban vannak, bizonyosak meg nincsenek. Az előbbiből kell összerakni az életet. Ehhez fontos tudni, hogy Epiktétosz egy sánta rabszolga volt. Vannak belső szintek, amiket, ha jól élsz meg, tök mindegy, hány négyzetméteren vagy.

Nem érzem úgy, hogy a jelenlegi helyzet megfoszt valamitől. Persze, készenléti állapotban vagyok, de nem lettem kiszolgáltatott. A sorsban gondolkodom, a sors pedig egy társasjáték, és nincs olyan, hogy kikerülhetetlen végzet.

Az én karanténom egy olyan állapot, amit - ha nem lennének körülöttem más emberek és körülmények - önként is vállalnék. A feleségemmel és a három gyerekemmel vagyok naphosszat a lakásban. Sokat társasozunk, főzünk, beszélgetünk, tanulunk, könyveket fordítunk együtt, eddig csak három fiammal, Mátéval, Péterrel és Brúnóval, de most már a 13 éves Lili is beszállt, Billie Eilish életrajza után most épp Tom Hanksét fordítjuk közösen. Filmeket nézünk, írom a dalokat, és készítem elő a YouTube-csatornám: Napidal Sziámival 365+1. Még ezekre kell figyelni: mozogj eleget és vegyél levegőt. Bennem semmilyen hiányérzet vagy harag nincs a helyzet miatt. Pedig Peti érettségije után a nyáron el akartunk menni Amerikába, jegyeket is vettünk, mikrobuszt is béreltünk, de ha nem mehetünk, attól az még nem a világvége.

Nem törtem össze, nem erőltetek magamra katatón nyugalmat, ahogy mondtam: egyszerűen eggyé válok a helyzettel. Ahogy egy zen-íjász is eggyé válik a céllal.

Egyébként a bölcs természeti népek nem rettegnek a haláltól, értik, hogy a földi életben folytatott játszmánk véges. Ehhez nem kell vallásosnak lenni. Jó, ha az az alapélmény, hogy egyáltalán nem biztos, hogy rosszabb odaát. Nyilván nem szeretném a jelenlegit itt hagyni, amíg kötelező nem lesz, de nem kell ezen sokat gondolkodni, egyszerűen csak meg kell próbálni a földi játszmát a lehető legjobban játszani. Aztán ha menni kell, menni kell.

És ha a haláltól nem félsz, akkor mitől igen?

Egyetlen "dologtól" félek, de azt is csak nagy ritkán: saját magamtól. Mindig arra törekedtem, hogy jó legyek, és ha ez nem sikerül maradéktalanul, az bánt. Például ez sem igazán jó érzés, hogy az ember itt okoskodik. Csak azért merem elmondani a véleményem, mert sokat éltem, és szeretek élni - és, mert mindent, amit tudok, és elmondok itt, a látó, kikezdhetetlen édesapámtól, az író Müller Pétertől tanultam. Ezt a kettős látást is. Azt hiszem, tudok egyszerre vizet hozni és agyalni azon, hogy miért ég a ház. Lao-Ce szerint az igaz ember dolga, hogy tanulmányozza a hagyományt, és korának nyelvén továbbadja azt. Ezt is apám mondta nekem. Én igaz ember szeretnék lenni, ezzel be is érném.

Az URH időszakáról mondtad egyszer, hogy nem vetted tudomásul, mi zajlik körülötted. Bár ezt az akkori politikai helyzetre értetted, érdekelne, most hogy állsz ezzel. Mi az, amit ignorálsz, és mi az, amit beépítesz a művészetedbe?

Ez nem változott. Ha az lenne a meggyőződésem, hogy aktív közéleti emberként kell működnöm, azt tenném. A „mindenki ért a focihoz"-dolog viszont felesleges és időrabló, maximum szabadidős tevékenységnek jó. Nálam nem így strukturálódik a dolog. Amit sokszor félreértettek nálam már anno is, az az, hogy nagyon érzékeny vagyok a közérzetre. Nem a közéletre, hanem a közérzetre.

Nem lettem gyáva, nem csorbult a szólásszabadságom, szerencsére, 1994, azaz a net elterjedése óta módom és jogom van leírni és megmutatni a gondolataimat. Épp most kaptunk egyébként kitüntetést a Kontroll Csoporttal az akkori dalaink merészségéért az Európai Szolidaritás Központtól - de amit mondtam, azokra a dalaimra is érvényes. A félreértést az szüli, hogy az írásaimat gyakran szó szerint értelmezik vagy ráhúzzák az aktuálpolitikai helyzetre. Nemrég például megtámadtak, amiért írtam egy verset a migráció borzalmairól (Kivándorló vagy bevándorló vagy?), holott nem a magyar politika, hanem a globális helyzet és Európa zsigeri reakciója váltotta ki.

Az nem érdekel, amit politikának hívnak, az viszont nagyon is, hogy a hely, ahol élek, jól működjön. Szerintem nem nagyon találtak még fel jobbat a demokráciánál, a választott vezetőknek meg az a dolguk, hogy a lehetőségekhez mérten jól működtessék és fejlesszék a rájuk bízott országot. Ha mást látok - teljesen mindegy, hogy jobbról vagy balról jön-e, az nem esik jól. Olyankor néha reakcióként is jöhet egy vers vagy egy dal. Utoljára az Államosítani  kéne és a meglehetős vihart kavaró Tézisek a kultúráról - utóbbi még jóval a hazai kultúrkampf elszabadulása előtt született, de akkor vált igazán aktuálissá és működővé. Tüntetéseken hangzott el, rengetegen olvasták és üdvözölték, pedig öt évvel korábban jelent meg először a Magyar Műhelyben.

Az interjú itt folytatódik