Vera - Az országban elsőként volt színházi premier a Kőszegi Várszínházban

Képgaléria megtekintése2020.05.27. - 12:20 | vaskarika.hu - Fotók: Trifusz Péter

Vera - Az országban elsőként volt színházi premier a Kőszegi Várszínházban

Kőszegen az országban elsőként lehetett színházi premier a vírushelyzet ideje alatt! - A Kőszegi Várszínház a vírushelyzetben is tudott dolgozni, hiszen a Vera című monodráma előadója és rendezője házaspár. Grisnik Petra nem csak színpadra alkalmazta, de játssza is Grecsó Krisztián Vera című regényének adaptációját, melyet férje, Göttinger Pál rendezett.

HIRDETÉS

2020. májusában ősbemutatót tartottak a Kőszegi Várszínházban. A választás Grecsó Krisztián Vera című művére esett, melyet Grisnik Petra írt át és adott elő Göttinger Pál rendezésében.

Tegnap zárt bemutatóval - egyben ősbemutatóval - vette kezdetét a Kőszegi Várszínház szezonbeli munkája. Sajnos közönség nélkül, de az alapmű szerzőjének jelenlétében született meg e megható monodráma. A várszínház szervezői remélik, a nyáron már közönség előtt is debütálhat a darab Kőszegen és majd az ország sok pontján. Kőszegen az országban elsőként lehetett színházi premier a vírushelyzet ideje alatt.


Göttinger Pál -Grisnik Petra - Grecsó Krisztián - Fotó: Kőszegi Várszínház

Grecsó Krisztián: Vera

A regényt színpadra átdolgozta Grisnik Petra

Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az. Tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami. És ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt - azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki. Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a pállott évtized kellemetlen szagával, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? De a kiskamaszkor nem csak a trauma, hanem a trauma ellenszere is egyben - pont felnőtt annyira, hogy megértsen mindent, és pont gyerek annyira még, hogy ellenszereket találjon. Lehet, hogy az, hogy ő egy gyerek, valójában nem hátrány ebben a nyomozásban, hanem olyan lehetőség, ami csak neki jutott. Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon...


Vera: Grisnik Petra

Díszlet: Trifusz Péter

Zene: Táborszky Bence

A rendező munkatársa: Skrabán Judit

Rendező: Göttinger Pál

Ötlet: Gelencsér Ildikó

Fény: Bakos Zoltán

A Színpadi Mű Grecsó Krisztián képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével kerül bemutatásra.

Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Előadó-művészeti Szervezetek Többlettámogatása címszó alatti EMT-E-19-0058 pályázati támogatás révén valósulhatott meg.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás