Öten jutottak a Magyarország cukormentes tortája verseny döntőjébe
2020.06.11. - 08:30 | MTI - MTI Fotó: Balogh Zoltán
A szegedi Virág Cukrászda két terméke, valamint a pilisszentiváni Ludwig & Mentesi Kft., a monori AMI Süti Kft. és a tápiószecsői Hisztéria cukrászda egy-egy alkotása jutott az idei Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjébe.
„Idén is kiváló munkák születtek, minden versenybe nevezett tortában volt fantázia. Elsősorban az alapanyagokat és az ízvilágot értékeltük, természetesen a szénhidrát és a kalória értékek mellett. A cukrász szakma egyik csúcsa, hogy Magyarország születésnapjára tortát készíthetünk" - mondta Nándori László, a zsűri elnöke, korábbi háromszoros győztes a szerdai eredményhirdetésen a fővárosi Zila Kávéház és Étteremben.
Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány lecsengésével a hazai cukrász szakma is nagyon nehéz időszakon van túl. „Minden jel szerint idén is lesz Magyar Ízek Utcája augusztus 20-án a Várkert Bazárban, ahol a Magyarország tortája, valamint a Magyarország cukormentes tortája verseny győztese bemutatkozik".
A nyertes tortákat várhatóan augusztus elején jelentik be, a legjobb alkotásokat Magyarország több száz cukrászdájában meg lehet majd kóstolni. Idén kilencedik alkalommal hirdetett közös versenyt az Ipartestület, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A cukrászok a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használják fel a cukormentes torták elkészítéséhez.
A szegedi A Cappella Cukrászda Kicsi Gesztenye elnevezésű tortája, Magyarország cukormentes tortája volt 2019-ben (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A cukormentes alkotások szerdai versenyén tizenhét torta indult. A zsűri döntése alapján döntőbe került a szegedi Virág Cukrászda két tortája, a Kicsi Mogyoró és a Csicsíjja. Előbbi jellemző ízei között szerepel a napraforgókrém, a tejszínes mogyorókrém, a tonkababos erdei velő és az almaropogós, utóbbiban a chiamag lisztes-köleslisztes-tökmaglisztes felvert és az eperkrém.
Szintén bejutott a fináléba a pilisszentiváni Ludwig & Mentes Kft. Szentivánéjiálom fantázia nevű tortája (céklás-almás felvert, fahéjas meggylekvár, tejszínes-zabpelyhes angolkrém), a monori AMI Süti Kft. AMI Pisztáciája (pisztáciás joconde tészta, málna betét, fehércsokoládé és pisztácia mousse), illetve a tápiószecsői Hisztéria cukrászda Szecsői Mámor nevű alkotása, amely kakaós piskótát, étcsoki mousse-t, málnás áztatót és zselébetétet tartalmaz.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás