Akár bevalljuk, akár nem, foglalkoztat bennünket, hogy milyen példát követünk, mit örököltünk ezzel kapcsolatosan szüleink, nagyszüleink generációjától, és mennyire hasonlítanak gondolataink, látásmódunk saját generációnkéhoz.

Mindenki szeretné tudni, hogy meddig fog élni, meddig tolódhat ki az emberi életkor felső határa. Steigervald Krisztián, generációkutató előadásában elhangzott, hogy az emberi génállományba százharminc-száznegyven év van belekódolva. Három emberöltő alatt megnégyszereződik az az életkor, amit az ember valaha megélt. Ebből az következik, hogy a családban, munkahelyen egyre több generáció van jelen, és négy-öt nemzedék együttélése nem nevezhető súrlódásmentesnek.

Az előadó tavasszal megjelent Generációk harca című könyvének - és a könyv nyomán született előadásának - célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló "csatározások", ellentmondások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni - vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk "szólt ki" belőlünk.

Az előadó véleménye szerint a 20. század egyik legnagyobb generációs (társadalmi) változása, hogy megszületett az első olyan nemzedék, amelyben egyre többen akarták, hogy gyermekeiknek jobb legyen, mint nekik. Nem tudták használni szüleik eszközeit, módszereit a gyermeknevelés során, természetesen hibáztak közben. Példaként a következő esetet említette a generációkutató: a 70-es, 80-as években iskolába járó gyerekek, ha otthon felejtették a tízóraijukat, akkor este anya azt mondta, hogy a gyermeknek jobban kell figyelni reggel a tízórai csomagolásánál. Napjainkban a szülők a gyermek után viszik az otthon maradt tízórait az iskolába (ha reggel a szülő nem figyel arra, hogy ne maradjon otthon).

Az elmúlt évtizedekben nagyon sokat változott a világ, vannak olyan tárgyak, dolgok, amelyeket a mai gyermekek már nem ismernek pl. távirat, telefonasztal. Egy negyvenes, ötvenes szülő nehezen tudja a saját gyermekkori élményeit átadni a csemetéinek, hiszen annyira más lett körülöttünk minden, szokásainktól a technológiai változásokig. Nem tudjuk odaadni nekik a négyzetrácsos füzetbe írt recepteket sem, mert egyszerűen idejétmúltak. (Ki érti például a nagyi füzetéből, hogy „tégy hozzá annyi lisztet, amennyit a zsír felvesz" Mi az a zsír? - vetődhet fel a kérdés gyermekünkben.)

S persze itt vannak korunk vívmányai is, amelyek olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekre nincs válasz, iránymutatás, például, hogy mennyit lóghat a neten a gyerek?

A teremben ülők egyetértettek az előadóval abban, hogy az egyik legnagyobb kihívás ma szülőnek lenni. Ez fogalmazódik meg a közismert, népszerű dalokban is, hiszen ezek is arról szólnak, ami foglalkoztatja az egyes generációkat. Például a címben említett Honeybeast által felvetett kérdés, amelyre nem kapunk választ sem a dalban, sem az előadásban. Hiszen kételyek vannak, és soha meg nem élt helyzetek (digitális kor vagy éppen a koronavírus okozta bizonytalanság).

A generációk persze nemcsak a családban, hanem a munkahelyen is találkoznak, és fontos itt is, hogy megértsék egymást. Ahhoz, hogy a konfliktusokat feloldjuk, meg kell értenünk, hogy miért olyanok az Y és Z generáció szülöttei, amilyenek. Ha ezt megértjük, jobb eséllyel leszünk képesek feloldani a munkahelyi generációs különbségeket. Ez a korcsoport úgy nőtt fel, úgy szocializálódott, hogy mindig van egy második, harmadik, negyedik lehetősége. Ebbe a nemzedékbe tartozók szerint a világ nem egy fenyegető, problémákkal terhelt közeg, hanem nagyszerű lehetőségek tárháza, ahol nekik mindig van egy esélyük egy jobb lehetőség választására. A korcsoport tagjai igazi élményfüggő lények, akik számára fontos megújulás és a változás. Ez azt jelenti, hogy egy Z korosztályba tartozó munkavállaló rövid munkahelyi tartózkodása alatt olyan képességek megszerzésére vágyik, amelyek birtokában a továbblépése sikeres lehet.

A változás az élet minden területére kiterjedt. Olyan sok évszázados, igaznak tartott dogmák is módosulnak, mint „a tudás hatalom". A világ összes tudása a zsebünkben lapul, bármikor előhívhatjuk, elolvashatjuk. A Z generációt megelőző nemzedékek tagjainak a lexikális tudás megszerzésével a hosszú távú memóriája is fejlődött. Napjainkban ennek tudással való feltöltése egyre inkább akadályokba ütközik, tudtuk meg előadónktól. Az agy működési szokásai ugyanis gátat szabnak neki. Az infokommunikációs eszközök minden információ tárolására alkalmasak, így nem kell megjegyeznünk a telefonszámokat, családi eseményeket, történelmi évszámokat stb. Másrészt az interneten keresztül elképesztő mennyiségű információ ér bennünket, amit fel kell dolgoznunk. Ez erősen igénybe veszi a rövid távú memóriáért felelős agyterületeket, ami a hosszú távú memória rovására megy.

Sokszor éri a mai tinédzsereket az a vád, hogy nem figyelnek és felületesek. De inkább az a jellemző rájuk, hogy olyasmivel foglalkoznak szívesen, ami igazán leköti őket, élményt ad nekik, amiről úgy érzik, hasznukra válik. Úgy szocializálódtak, hogy az audiovizuális megjelenések keltik fel érdeklődésüket, így a verbális (szóban, írásban kifejezett) tartalmak nem érdeklik őket. Tehát egy ilyen hosszú cikket, mint ez, biztosan nem fognak végigolvasni. Ha be kívánjuk vonni őket ebbe a körbe, akkor nemcsak az iskolai oktatást kell interaktívvá tenni, hanem az irodalom, újságírás korábbi gyakorlatát is.

Úgy gondoljuk, az előadásnak három üzenete volt:

- Mivel várhatóan az emberek életkora egyre magasabb lesz, ki kell találnunk, hogy mit kezdjünk magunkkal az egyre növekvő „földi létben", egyéni és társadalmi szinten egyaránt.

- Fontos lehet megismerni az egyes generációk jellemzőit és korlátait, hogy jobban megérthessük egymást.

- Tudásunk karbantartását és bővítését új irányba kell terelni.

Ezeknek a gondolatoknak a tisztázására és tovább fejlesztésére ajánljuk Steigervald Krisztián Generációk harca című könyvét, illetve nemcsak a Z generáció számára YouTube-on elérhető beszélgetéseit.