Dr. Vass Miklós főorvos:

"A magzat az első pillanattól kezdve rendelkezik az ember tulajdonságaival. A szervek kifejlődése korán indul meg, és a 11-12. hétre be is fejeződik. A 12. hétre az embrió minden szerve kifejlődött. Teste is fejlett, önálló érrendszere van, kimutatható a bőrérzékelése. Védekező reakciói, nyelő és légzőmozgásai vannak, száját nyitja, 8 cm hosszú. Ettől kezdve már csak szervnövekedés van.

A pszichológia is megerősíti ezt tényt. Az újszülött nem tiszta lappal indul, azaz a méhen belüli életben is sok tapasztalatot nyer, tanul. Megfigyelték, hogy ha az anya izgatott, a méhben a magzat aktívabban mozog, s a magzat pulzusa szaporább lesz, ha az anya lépcsőn megy föl. A magzat az anyaméhben a zajokra, zenére reagál, gyorsabban kezd mozogni, hirtelen zörejekre megijed. Az anyaméh nem csendes világ. A tudósok számára ma már nem kétséges, hogy a magzat hallgatja, amit beszélünk. Azaz nem tudat nélküli vegetatív lény, ahogy az emberek elképzelik. Bizonyított tehát, hogy a foetus, a magzat már individuum. A születés ezért nem más, mint egy történés az életben, ami a méhen belül kezdődik, és ami azután más helyen, a méhen kívül folytatódik."

A téma, aminél kevés érzékenyebb és megosztóbb dolog van, az abortusz. Reflektorfénybe kerülésének egyik oka, hogy Lengyelország szigorított az amúgy sem megengedő szabályozáson, mindössze két kivételt hagyva. Másik a felelőtlen, a minden prevenciót, óvintézkedést nélkülöző szexuális élet. És van egy harmadik is, ami talán az összesnél embertelenebb: az abortuszipar. De lássuk, miről is van szó.

Az abortusz szó (abortus spontaneus) alatt a terhesség megszakítását értjük, az anya önálló döntése alapján. Már a legrégebbi időktől fogva törvények védték a fejlődő magzatot. Olvashatunk róla az egyik legrégebbi törvénykönyvben, Hammurapi törvényeiben, a Talmudban, a Biblia Ószövetségi részében, és mind a mai napig minden ország esetében. Az, hogy mennyire megengedő, illetve szigorú a szabályozása, az országonként már igencsak változó. Kevés esetben egyáltalán nem lehetséges, főként ott, ahol törvénykezésére erős hatással bír a vallás.

Az abortusz esetében nem magzatelhajtásról beszélünk, ami bűncselekmény, hanem a törvényes és intézményes keretek közt végzett terhességmegszakításról, amit nálunk az 1992. évi 79. törvény szabályoz. Az említett Lengyelországban a meglévő három indok közül - az anya életveszélye esetén, a magzat, nagy valószínűséggel megállapítható, az élettel össze nem egyeztethető sérülése, betegsége esetén, és bizonyítható nemi erőszak következményeként létrejött terhességnél - engedélyezte a várandósság megszakítását. E három indok közül került ki most a középső - amire egyébként az eddig elvégzett, igen csekély számú abortusz indoklásának jó része is történt -, miszerint a várhatóan beteg vagy sérült magzatot sem szabad elvetetni, mert sérti az élethez való jogot, anélkül, hogy azt egy másik érték, jog vagy szabadság igazolná. Maradt tehát, mint lehetőség, az anya életveszélyes helyzete, és a 12. hétig a nemi erőszakra hivatkozás. A napok óta tartó tiltakozássorozatot éppen ez indította el, mivel az eddig is rendkívül szigorú szabályozás miatt lengyel nők ezrei mentek az Unió különböző országaiba, hogy ott végeztessék el a műtéteket, és a hazai szigorítás tovább szűkítette a lehetőségeiket, ellenben jól mutatja a katolikus egyház erős befolyását a hazai törvénykezésre.

Nálunk jóval megengedőbb a szabályozás, a különböző indokokhoz más-más időkorlátot szabva, és ez meg is látszik a művi megszakítások nagy számán. Évente mintegy 20-30 ezer közé tehető a számuk, ami megdöbbentő (és mennyire megdöbbentő volt mindez a szocializmus időszaka alatt - lásd a linkeket a cikk végén).

Fotó forrása: katolikus.ma

Érthető oknak mondhatjuk a gyermek súlyos fejlődési rendellenességét, az élettel össze nem egyeztethető betegségét, az anya életveszélyét, mely esetekben időkorlát sincs. Minden egyéb esetben a 12. hétig engedélyezett az abortusz. Ami nálunk a szabályozásban lényeges különbség pl. a lengyellel szemben az, hogy a hazai törvényekben az anya válsághelyzete is indokként szerepel, és az erre való hivatkozás a leggyakoribb. Mit is jelenthet ez? Rossz anyagi helyzetet, párkapcsolati problémát, lelki megrendülést, társadalmi ellehetetlenülést, vagyis széles palettáját a szükségességnek.

Az elvégzett abortuszok nagy száma mutatja, hogy ez minden esetben elfogadásra is kerül. Ennél a pontnál oszlik meg aztán a közvélemény megítélése aszerint, hogy konzervatív vagy inkább liberális szemléletű az illető. Mert miről is van szó? Két erős érdek szembekerüléséről. Egyfelől ott van a születendő gyermek élethez való joga, másfelől az anya szabadsága, önrendelkezése. Nem tagadhatjuk, hogy mindkettő mellett súlyos érvek szólnak. Ha valaki már látott abortuszról készült felvételt - és az ellenzői ezzel a hatásos, és a modern technika lehetőségei által biztosított eszközzel előszeretettel élnek is - igen megrendítő „élmény" részese volt. Míg az anya altatásban „szenvedi" el a tortúrát, a magzatnak nem jut ebből a kegyelemből. Itt most nem is térnék ki a felkavaró részletekre, akinek a legcsekélyebb képzelőereje van, az tudja, miről beszélek.

Ott van aztán a nő érve a szabad önrendelkezésről, mely szerint az ő teste, és minden, ami azzal kapcsolatos, saját hatáskörébe tartozik, csak önmaga rendelkezhet vele. Miközben ez kétségtelen, ott áll ezzel szemben az az érv, hogy abban a testben egy másik élet is van, ami fölött pedig nincs joga dönteni, mert az nem az övé, még akkor sem, ha életre hívásában és kifejlődésében nélkülözhetetlen (ahogy a férfi is....). A dilemma tehát az, hogy melyik élet, érv, jog, és érdek a fontosabb, a perdöntőbb? Elfogadható kifogás-e ez egy olyan országban, ahol a fogamzást megakadályozó eszközök széles skálája megtalálható és elérhető, és ahol mára már az a szomorú statisztika, hogy minden ötödik pár meddő, és valamilyen egészségügyi beavatkozásra, vagy más, alternatív megoldásra van szükség, hogy gyermekük lehessen. Egy olyan nő, akinél eredménytelen az állam által finanszírozott, ötödik inszemináció is, és bármit megtenne, hogy édesanya lehessen, vajon hogyan ítéli meg ezt a helyzetet? Az abortusz lehetőségének könnyű elérhetősége nem vezet-e könnyelműségre, felelőtlen magatartásra?

Terhességmegszakításon átesett nők gyakori érve, hogy egy „nemszeretem"gyermeket nem akartak a világra hozni, akihez nem kötődtek, nem vártak, fogadására sem álltak készen, fogantatása sem egy tudatos döntés eredménye volt, gyakran futó kapcsolat „baleseteként". Minek növelni a nem kívánt, és gyakran állami gondoskodásba kerülő gyermekek számát, akikből, sajnos még így is sok van, szerető család nélkül?

Elgondolkodtató ez a vélekedés is, és nehéz lenne vitába szállni vele. Mégis, azt hiszem, szembe állítva a lengyel példával, hogy valahol középen van az igazság. A túl drasztikus szigorítás illegális megoldásokhoz vezetne, titkos magzatelhajtáshoz, a régi időket idézve, és sok áldozatot követelve, tehát nem járható út modern világunkban. Ugyanakkor a kor mindent megengedő, túlhajtott szabadságjogainak hangoztatása meg oda vezet, hogy megszűnik az egyéni és társadalmi felelősségvállalás. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a felvilágosítást a nem kívánt terhességek megelőzésére, amiben legnagyobb szerepe a családnak van, a mostani szülőknek, hogy ne legyenek ideje korán nagyszülők, illetve megóvják gyermekeiket egy abortusz nem kevés kockázatától is. Elengedhetetlen az utódokat az élet mindenáron való tiszteletére nevelni, és ez olyan érzékenyítés, aminek elhagyása végzetes következményekkel jár.

Nyilván sem én, sem lapunk nem hivatott állást foglalni az abortusz kérdésében. Olvasóinknak, és minden embernek megvan az a szabadsága, hogy saját értelmi és érzelmi adottságai szerint kormányozza élete hajóját. Zátonyok és viharok nélkül nincs tenger, de mindig találhatunk szigetet, kikötőt. Az is tény, hogy Európa népessége elöregedett, és a modern, egoista és hedonista élet nem kedvez a családalapításnak. Kevés a házasság, a nők többsége karriert épít, kitolódik a gyermekvállalás időpontja is, ami aztán talán éppen emiatt meghiúsul. Általános az a szemlélet, hogy előbb otthon, kocsi, jó állás, anyagi biztonság. Tagadhatatlan, hogy megvan ennek is az igazsága, főként, hogy ez feltételezi a tudatos családtervezést is.

"Akik az anyaméhben vannak, a polgári jogok alanyai, a természetjog alapján." Az egyik legnagyobb római jogász, Julianus jelentette ki ezt két évezreddel ezelőtt. A római jog, amelyből modern jogunk is kifejlődött, alapelvként fogadta el a magzat emberi létét és jogképességét. Ugyanilyen alapon áll a mohamedán, a hindu és a zsidó jog is. 

A magzat számára létkérdés, hogy jogai a fogamzástól számítódnak-e vagy későbbi időponttól, netán csak a születéstől. Ha a magzatnak nincs joga, akkor az anya szabadon rendelkezhet vele, így akár meg is semmisítheti. Pedig nem tekinthető a női test részének, már csak azért sem, mert feltételezett személyisége felerészben az apától származik. Helytelen tehát a hazánkban immár több mint harminc éve érvényesülő "az én testem, azt csinálok vele, amit akarok" elve.

"2024-ben 45,1 millió abortuszt hajtottak végre az év folyamán - derült ki a Worldometer adataiból -, miközben 8,2 millió ember halt meg rákban, 5 millió dohányzás miatt, 1,7 millió HIV-ben, illetve AIDS-ben, 1,35 millió közlekedési balesetben és 1,1 millió öngyilkosságban" - írta év eleji cikkében a mandiner.hu.

Egy kis visszatekintő a szocializmus abortuszt érintő "áldásos" tevékenységére:

Magyar Holocaust 1950-1990

Abortuszipar a szocializmusban - ötmillió elvetetett magzat