Szubjektív világban élünk

A Mesterkurzus sorozat hét évvel ezelőtt indult útjára. Az alapítók célul tűzték ki, hogy az élet fontos, mindnyájunkat érintő dolgaival foglalkozzanak, mint például az önismeret, párkapcsolatok, gyereknevelés, vallás, hit, féltékenység, magány, szorongás, depresszió. A sorozat azóta rendkívüli népszerűségre tett szert, az előadások rendszerint teltházzal, pótszékek beiktatásával zajlanak. Tekintélyes szakembereket sikerült megnyerniük az ügy számára, mint például Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás, Popper Péter vagy Bagdy Emőke. Nézőkben az MMIK sem szűkölködött, hiszen még a lépcsőn sem lehetett megmoccanni az ott ülők tömegétől. A mester szavait áhítattal hallgatta a közönség, itták minden egyes szavát. Müller Péter személyisége is már maga egy jelenség. Jött, és elvarázsolta a közönséget, pontosabban kivarázsolta saját álomvilágából. Ugyanis mindannyian a saját univerzumunk foglyai vagyunk, képtelenek arra, hogy a világot a maga objektivitásában szemléljük. Kialakítottuk az érdekeinknek megfelelő rendszerünket, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk, akár hazugság árán is. Ezt Müller Péter egy történettel szemléltette. Egyik drámájáról mesélt, amelyben egy gyilkosság történetét dolgozza fel, ahol a szereplők kizárólag a saját szemszögükből látják az eseményeket. Mindenki csak magát tünteti fel mártírként, hősként, mint akivel az élet kegyetlenül elbánt, és ő csak azt tette, amit adott esetben tennie kellett. Illúziójuk rabjaként nem látnak tovább önmagukon. Szubjektív világuk korlátot szab létüknek, amin nem tudnak túlmenni.

Te hozod létre a saját poklodat

Ősidőktől fogva foglalkoztat minket az igazság keresésének gondolata. Néha úgy érezzük, hogy megtaláltuk, és a megfellebbezhetetlen, biztos tudás birtokába jutottunk. Saját igazságrendszerünk vonatkozásában vizsgáljuk a dolgokat, abban a meggyőződésben, hogy ez az objektív valóság, holott már Heisenberg is kijelentette, hogy objektív valóság nem létezik. A saját magunk által létrehozott káprázat azonban annyira elvakít, hogy el sem tudjuk képzelni, mi lehet azon túl. Ez az úgynevezett varázsvilág, amit a magunk életmeséje szerint alakítunk. Ez a mese változó, poklot vagy mennyországot is építhetünk magunk köré. Müller Péter szerint ugyanis nemcsak egy mennyország vagy pokol van, hanem minden ember megformálja a sajátját. Jézus is mennyek és nem menny országáról beszél. Hogy pokolba vagy mennyországba helyezzük-e magunkat, ebben a tudatalattink is jelentős szerepet játszik. A tudatalatti egyfajta motívum, ami szüntelenül hajtja az embert. Génjeinken, neveltetésünkön, gyerekkori emlékeinken kívül karmánk is meghatározza tudatalattink alakulását. Ősi, a történelem során felhalmozódott konfliktusok is sorsdöntőek lehetnek jelenünkben. Például István király és Koppány drámája ma is bennünk él. Ez tulajdonképpen a kereszténység illetve az ősi magyarság vitája, ami később egyéb ellentétekben is megnyilvánult. Így jött létre például a kuruc-labanc vagy az urbánus-vidéki problémakör.

Megvilágosodás a varázsvilág ellen

A karmánkkal tehát továbbvisszük megoldatlan dolgainkat. A reinkarnáció kimondja, hogy a karma öröklődik. A karma nem más, mint a lélek illetve az élettapasztalat csírába sűrített változata, ami következő életünkben újra kihajt. Egy elintézetlen betegséghajlam is megjelenik újból. A megoldás: a megvilágosodás, vagyis az, amikor felfedezzük hazugságainkat, és rájövünk, hogy eddig varázsvilágban éltünk, a saját mesénk tartott fogva minket. Mondjuk, ha eddig kereszténynek tartottam magam, vajon tényleg méltó vagyok-e rá? A Bibliában az áll, hogy az szeret igazán, aki életét adja a barátaiért. Képes lennék erre? A megvilágosodás, a megtérés tulajdonképpen tudatváltozás, a kifelé, a hazugságokra figyelő tudat a belső világra döbben. Isten országa bennünk van, de nekünk kell megtalálnunk. Elszámolnom csakis magammal szabad: a rossz házasságot én idéztem meg, ezért nem más felelős érte, hanem én. Aki varázsvilágban él, áldozatnak tartja magát, a megvilágosodott rájön tévedésére. A betegségemet is én okoztam, mert én vagyok a hülye, de a valóságot átbűvölhetem, saját életem parancsnokává válhatok. Ez egyben az igazi önismeret is, ha tisztában vagyok vele, hogy a saját világomat én csinálom. Jézus a kínzóiért is imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!". Vagyis Jézus tudta, hogy nincsenek a megvilágosodás állapotában. Egy betegség is teljesen más színben tűnik fel, ha tudjuk, miért éljük át ezt az állapotot.

Mindenkiben ott az isteni természet

Valamennyien isteni hatalommal bíró emberek vagyunk. Az ember valódi természete isteni. Akkor van valódi önismeretem, ha felismerem azt, hogy egy mágus, egy varázsló él bennem. Ha képes vagy önmagad fölé emelkedni, és onnét pillantani az életedre. Hegedűként élünk valamennyien, a küldetésünk pedig az, hogy ne szólaljunk meg hamisan. Ehhez pedig nagyon-nagyon sok gyakorlásra van szükség. Az önismeret tehát nem lelkiismeret-furdalás, nem bűnbánat, hanem annak felismerése, hogy látok. Müller Pétert egy halál közeli élmény vezette a látáshoz, 56-ban, amikor tiltott határátlépést kísérelt meg, lelőtték, hat golyót kapott a testébe. Ez volt számára a beavatás, a katarzis, amikor rádöbbent a transzcendens világ létezésére. Ezzel a tudattal azonban mindennap meg kell küzdenünk, nap mint nap újra kezdve a harcot.

Kaotikus zenekarban játszunk

A mester beszélgetésre hívta a jelenlévőket, amelynek keretében több kérdés megvitatására is sor került. Egyik sarkalatos témának a világhoz való alkalmazkodás bizonyult. Ha megvilágosodottak is vagyunk, ebben a világban élünk, és a törvényeihez muszáj alkalmazkodnunk. Müller Péter ismét a hegedő hasonlatot hozta fel. Lehet, hogy én tökéletesen játszom, és nem szólok hamisan, de a mi világunk egy kaotikus zenekar. A kaotikus zenekar viszont nem igényli, hogy én is jó legyek, ezért kénytelen vagyok kompromisszumokat kötni. Ez azonban nem zárja ki, hogy önismerettel rendelkezzem, hogy szeressem magam és harmóniában éljek.

Az előadás végén könyvvásárlásra is lehetőség nyílt, illetve Müller Péter dedikálta könyveit. A közönség szellemi táplálékkal feltöltődve, a megújulás reményében távozott.